A jelenlegi mélyrepülés első stációját az 1945-ben elkezdődött szovjet megszállás érte el, amikor szétválasztotta azt, ami szervesen összetartozik: a templom és az iskola egységét, az isteni teljesség, a harmónia, az egység jelképes és valóságos foglalatát. Az sem véletlen, hogy a sátán, a diabolus latin neve annyit jelent: megosztottság – hívta föl előadásában a figyelmet e tényre mind Korzenszky Richárd tihanyi perjel, mind Baranyai Tamás evangélikus lelkész. A második negatív lépés a magyarság és a lokálpatriotizmus elleni mindmáig folytatott szívós és kérlelhetetlen küzdelem volt. Hegyváriné Pauló Márta igazgatónő Wass Albertre hivatkozva állapította meg a pártirányítás fél évszázados agymosásának munkamódszerét és célját: gyermekeink lelkéből kiölni Istent és hazát.
A helyzet a rendszerváltozás után bonyolultabbá vált, de nem sokat javult.
Az iskola és a pedagógus feladata itt és most a közös műveltségeszmény gyakorlati megvalósítása – hangsúlyozta Pálinkás József volt oktatási miniszter, a Debreceni Egyetem professzora. A történelem általában is, az utóbbi tíz-tizenöt esztendő históriája pedig a gyakorlatban bizonyítja, hogy az életkörülmények tartós javulása nem idézi elő egy ország polgárainak szellemi felvirágzását. A jelenlegi kormány által támogatott tendenciákkal szemben az iskolának nem az a küldetése, hogy hogy praktikus tudnivalók kiskátéját és a változó idő által felszínre dobott divatos ismeretek regiszterét adja a diákok kezébe. Az igazi pedagógus küldetése, hogy időtálló alapismeretekre és a tradíciók tiszteletére nevelje a gyerekeket és a fiatalokat.
Pálinkás József mint a természettudományok kutatója és oktatója a magyar nyelv és a magyar irodalom, a teológia iránti egyoldalú elfogultság látszata nélkül kimondhatta, hogy a szabályt erősítő kivételek ellenére a kiemelkedő művészek, gondolkodók egy-két kirívó ritka ellenpéldától eltekintve mind művelt emberek voltak. Nem véletlenül hangsúlyozzák kiváló matematikusok, orvosok, természettudósok, hogy az irodalom, a zene, a képzőművészet teszi az embert képessé arra, hogy a szüntelenül változó, differenciálódó világban tájékozódni tudjon. A magyar gyerekek csak a magyar irodalomból, Petőfi, Arany, Jókai, Ady, József Attila és mások műveiből ismerhetik meg hazájuk történelmét. A nemes irodalom magától értetődővé teszi a tízparancsolaton, a kereszténység tanításain alapuló erkölcsiség zsinórmértékét is, példának okáért Tolsztoj, Dosztojevszkij művei nyomán. A tanár és az iskola missziója a professzor érzése szerint a bátor, hazafias nevelés fundamentumain fölépíteni nemcsak a tudásalapú, hanem a műveltségalapú társadalmat is.
A mai liberális oktatáspolitika negatív törekvéseinek másik pontját Hofmann Rózsa pedagógiaprofesszor a diákokkal szemben fölállítandó magas szellemi követelmény tendenciózus felszámolásában és az erkölcsi relativizmusban találta meg. Amikor a jó fogalmát a hasznos, a szépség princípiumát a kellemes váltja föl, akkor az erkölcs is devalválódik. E folyamat is szorosan összefügg az 1945-től kisebb-nagyobb szünetekkel napjainkig folytatódó tudatos rombolással, amelynek során a régi és az új bolsevizmus a hit, a haza, a család erkölcsi hitelét próbálta és próbálja aláásni. Kezdődött azzal, hogy a Moszkvából távvezérelt hatalom 1948-ban egy tollvonással megszüntette az egyházi iskolák jó részét. A nemzedékeket fölnevelő kitűnő lelkész-tanárokat részben likvidálták, részben internálták, részben diploma nélküli oktatók fennhatósága alá kényszerítették. Ez a kontraszelekció a mai napig érezteti hatását, ma sincs olyan világi iskola, ahol ne lenne két-három, egykor képesítés nélküli, tehetségtelen pedagógus, s nemegyszer vezető beosztásban. Az elhivatott nevelői többséget a kommunista diktatúra a reá kényszerített nemzetidegen és materialista ideológiával először erkölcsileg, majd a megalázóan alacsony bérezéssel anyagilag is ellehetetlenítette. A pedagógusok tekintélyét itt és most a végletekig lerombolja az álliberalizmus teljesítményellenessége. A reményt azok a lelkiismeretes és elhivatott tanítók és tanárok testesítik meg, akik tisztában vannak azzal, hogy a hit, a magyarság, a jövő, a hagyományos és időtálló örök értékek átörökítésének egyedüli záloga és menedéke az iskola. Kockázatos dolog templomba járásra biztatni a diákot egy olyan kormány égisze alatt, amely a világnézeti semlegességet, az ürességet tartja alapeszménynek. Legalább ugyanannyira reménytelennek tűnik a valódi teljesítmény tiszteletére nevelni gyerekeket egy olyan korban, amelyben az írott és az elektronikus médiumok jó része – tisztelet a kivételeknek – a valódi teljesítmény nélkül kiügyeskedett jólét hamis eszméjét bálványozza. Az igazi közösségek erkölcsmegtartó erejére sem könnyű hivatkozni olyan világban, amelynek alapegysége a diabolikus megosztottság.
A mérhető teljesítmény eltűnése a tanárt is szükségképpen frusztrálja – mutatott rá előadásában többek között Frenyó Zoltán filozófus, tanár. A hamis végletek pólusai közül kiszikrázó elméletek fokozzák az általános zűrzavart. Közülük egyesek szinte csak a tanár személyét, mások pedig csak a természetelvű tanítást tekintik a közoktatás alfájának és ómegájának. Mindkettő lebecsüli a harmadik legfontosabb pólust, a tankönyvet és a könyvet, pedig e három dolog egymástól elválaszthatatlan. Szitával merít vizet, aki könyv nélkül akar tanítani – mondja egy középkori bölcsesség. Mint ahogy nem lehet elválasztani egymástól a szeretetet és az elvárásokat sem. Maximális tiszteletadás a gyermeknek – véli Juvenalis. Joggal, de akit tisztelünk, attól a képességei nyomán elvárható maximumot kell megkövetelnünk.
Nagy tetszést aratott Hardy F. Gábor szakíró előadása is, aki jó nevű ügyvéd létére kimondta: a jog nem lehet cél, csak eszköz egy olyan társadalomban, amely az Isten képére teremtett ember méltóságát akarja a középpontba helyezni. Az álszent liberalizmus éppen akkor követ el megbocsáthatatlan bűnöket az eljövendő nemzedékek ellen, amikor értelmetlenül, mereven alkalmazott személyiségi jogokra hivatkozva tenné formálissá az osztályzást, törölné el olykor a testnevelést, máskor a történelmet a kötelező gimnáziumi tárgyak sorából. Az általános műveltség, az ép testben ép lélek nélkül áttekinthetetlenné válik a világ, értelmezhetetlenné lesz a teljesség és az isteni harmónia igénye. Hardy F. Gábor pozitív példaként emlegette Magyarország két világháború közötti korszakának legendás vallási és közoktatási miniszterét. Klebelsberg Kunó úgy térítette magához és tette virágzóvá a világháborús traumától és a trianoni stigmától bénult Magyarországot, hogy mindennél fontosabbnak tartotta az értékközpontú iskolarendszer megteremtését és a magyar kultúra támogatását. Nemzetmentő munkáját azzal kezdte, hogy megteremtette a közoktatás átlátható törvényi hátterét. Hardy Gábor azt tekinti a következő kormány legfontosabb feladatának, hogy megfelelő előkészítése után hozzon végre létre egy hagyományhű és egyben korszerű oktatási törvényt és egy értékközpontú és használható nemzeti tantervet, azaz folytassa azt, ami 2002-ben abbamaradt. Az előadók egybehangzó véleménye szerint sem az abszolút diktatúra, sem a parttalan liberalizmus nem vezet eredményre sem a kultúrában, sem a pártpolitikában. Magyarország fölemelkedésének egyetlen esélye a közös műveltségeszmény megvalósítása a Reményik-versbe foglalt ősi, aranykori egység újjáteremtésének jegyében.
origo.hu
Soltész Miklós alaposan eligazította Mellár Tamást: ezért sem fognak önök bekerülni a következő parlamentbe
