Közel 500 pontot javított árfolyamán a BUX a hét második napján, a hétfői 1,48 százalékos csökkenést ezzel a magyar indikátor korrigálta, sőt túljavította. A 3 százalékos emelkedést produkáló index reggel még javában az előző zárószintje alatt kezdte a napot, majd egy rövidebb iránytalan mozgást követve nekilódult, s meg sem állt a 17 114,90 pontig. A napi csúcsáról visszacsúszó index végül
17 107,33 ponton lépett a partvonalon túlra. Az elemzők meglepetten vették tudomásul, hogy a korábbi napokban kivonuló befektetők mintha visszatértek volna a börzére. A forgalom 18,15 milliárd forintra nőtt, a legnagyobb – 6,9 milliárd forintnyi – érdeklődés az 1,6 százalékkal dráguló OTP iránt mutatkozott. A banki papírokat részben az OTP saját vásárlási ügylete miatt kedvelték a spekulánsok. A nap nyertese a Richter lett 1190 forintos drágulásával, ezt követte a Matáv 4 százalékos felértékelődéssel. A Mol 3,9 százalékkal javított árfolyamán. A kisforgalmú részvények közül a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) által vitatott felvásárlási ügylet újabb fejleményei miatt a Brau ára 30 forinttal drágult. Húsz forinttal erősödött a privatizáció közeledtével az Antenna Hungária, 50 forinttal nőtt a BorsodChem ára, 300 forintot javított kurzusán az Egis. A kereskedést követve az elemzők azt nyilatkozták, hogy nem lehet tudni, a bika-csapda (emelkedést szimuláló drágulás) vagy hosszabb, erőteljesebb növekedési stádium vette újra kezdetét a magyar tőkepiacon. A szakértők jelezték, hogy a húsvéti ünnepek előtt pénteken érdemes odafigyelni a parketten zajló eseményekre, ha nagy forgalom és eladói nyomás jelentkezik, akkor várhatóan a tegnap bekövetkezett emelkedést csak korrekciónak szabad tekinteni, s a következő héten irány a lejtő.
Egynapos szünetet követve a nyersolajárak drágulása miatt tegnap a tokiói Nikkei 225 index 37,84 ponttal süllyedt, a vesztesek között az autógyártók és az ipari cégek szerepeltek. Európában napközben a japán indikátor által megszabott irányt követték a vezető indexek, de délután az amerikai emelkedések és a Federal Reserve kamatemelésében való hit átfordította az FTSE és a DAX irányvonalát. A német piacon a Metro eredményei a kereskedés elején lehúzták a DAX értékét, mivel a várakozásokat el nem érő adatokat publikált a társaság.
A tengerentúlon azon tanakodtak a befektetők, hogy a Federal Reserve (Fed) kamatértekezletén valóban 0,25 százalékos kamatemelésről dönt-e, vagy nagyobb mértékű lépésre szánja el magát az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény. Jelenleg 2,5 százalékos a tengerentúlon az alapkamat.
Brüsszel megadta az engedélyt. Az EU versenypolitikai hatósága tegnap Brüsszelben megadta az engedélyt a HVB Bank Hungary és a Wiener Börse AG vezetése alatt álló osztrák bankkonzorcium számára a budapesti tőzsde többségi részesedésének megszerzésére, valamint a Budapesti Árutőzsde és a KELER Rt. kivásárlására irányuló stratégiájára, amelyre még 2004 májusában került sor. „Az, hogy Brüsszeltől zöld jelzést kaptunk, fontos mérföldkő, s nyilvánvaló állásfoglalás az összehangolt, hatékony tőkepiacok kiépítése mellett a régiók Európájában” – nyilatkozta Stefan Zapotocky, a Wiener Börse AG igazgatósági tagja. „A döntést megerősítésnek tekintjük arra, hogy stratégiánkkal a helyes utat követjük, s örülünk, hogy a projekt megvalósítását most mindenki – a kibocsátók, a tőzsdetagok, a befektetők és az egész régió – számára hasznot biztosítva tovább folytathatjuk” – tette hozzá.
Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság elnöke szerint: „Az EU mai döntése az egész közép-európai tőkepiac számára nyereséget jelent, valamint megerősítést a szilárd partnerségen alapuló együttműködésünk számára. Örülünk a Brüszszeltől kapott elismerésnek.”
Indulhat a szövetség
Megtört a jég, vagy csupán újabb csapdát állítottak tegnap a tőzsdén a tapasztalatlan kisbefektetőknek, s a következő napokban, de főként a húsvéti ünnep előtt újabb tömeges tőkekivonási akció részesei lehetünk? – tették fel a kérdést a piaci szereplők. A BUX csökkenéssel nyitott, kitört béklyóiból, és napi csúcsa közelében 498,48 pontot emelkedve zárt. A hétfői zárva tartást követve tegnap a Nikkei 225 index a magas olajárak miatt 0,32 százalékkal gyengült, nem úgy, mint a két legfontosabb európai indikátor, az FTSE és a DAX, melyek a Federal Reserve kamatdöntésére várakozva növekedést produkáltak.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!