Daniel Barenboim és Pierre Boulez a Chicagói Szimfonikus Zenekarral, a Bartók vonósnégyes, a Bázeli és a Biarritzi Balett, a Budapesti Kamaraopera, Eötvös Péter, az Európai Kamarazenekar, a Liszt Ferenc kamarazenekar, a Firenzei Maggio Musicale Zubin Mehtával az élén, Gulyás Dénes, az I Musici di Roma, a King’s Singers, Kobajasi Ken-Icsiró, a Kodály vonósnégyes, Lukács Gyöngyi, a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a Moszkvai Virtuózok kamarazenekar, a wroclawi Cirill és Metód ortodox templom Oktoich férfikara, a Pilobolus táncegyüttes, a Purcell Quartett, Schiff András, Szenthelyi Miklós, Vásáry Tamás, Virág Emese – hogy csak néhányat említsünk a leghíresebb művészek és együttesek közül. Huszonöt kiállítás, köztük a kopt művészet kincsei és a Munkácsy-tárlat. Máris énekelhetjük a híres áriát: „Akinek ennyi jó kevés…”
– A tavaszi fesztivált az idegenforgalom hívta életre, de miért éppen 1981-ben rendezték meg először?
– Ebben az évben épültek fel a nagy budapesti szállodák, meg kellett ismertetni őket a külföldiekkel. Bartók- és Kodály-évfordulóra készült az ország. Fontos szempont volt az is, hogy azok a híres művészek, akik a korábbi évtizedekben elhagyták az országot, ünnepélyes keretek között térhessenek haza. Jöttek is olyan nagy hírű alkotók, mint Cziffra György, aki 1956 óta Franciaországban élt, és annyira megtetszett neki, amit látott, hogy alapítványt tett, ennek köszönhetően kiváló művészek tanulhattak Párizsban, köztük Jandó Jenő. Victor Vasarely is a tavaszi fesztiválra jött haza először, és Pécsett, a szülővárosában múzeumot alapított.
– A rendszerváltozásig tíznapos fesztivál 1991-től háromhetesre bővült, de anyagi lehetőségei nem nőttek ilyen arányban. Miért alakult meg 1996-ban a Budapesti Fesztiválközpont Kht.?
– Azért, hogy szervezze, összehangolja Budapest összes kulturális eseményét a fesztiválok idején. Az idegenforgalmi hivatal, a kulturális minisztérium és a fővárosi önkormányzat arra szerződött 1996-ban, hogy együtt támogatja a budapesti fesztiválokat – a tavaszit és az őszit –, illetve a budapesti búcsút, amelyet a szovjet csapatok kivonulásának emlékére rendeztek meg először. Ez a közös felelősségvállalás azért nagyon fontos, mert a támogatások összege az összes költségnek csak 45–48 százalékát teszi ki, de ez biztos alapot ad arra, hogy évekre előre elkezdhessük szervezni a fesztivált, megkeressük a szponzorokat.
– A rendszeres látogatók és több kritikus véleménye szerint a tavaszi fesztivál színvonala egyre nő. A fesztiváligazgató hogyan értékeli az elmúlt évek teljesítményét?
– Önmagában már az is érték, hogy huszonöt évig megmaradt ez a fesztivál, mi természetesen azért dolgozunk, hogy egyre jobb legyen. Komoly elismerést jelent, hogy az Európai Kulturális Fórum 2007-re Európa-díjra jelöli a tavaszi fesztivált. Azért örülök neki, mert jelzi, hogy külföldön is számon tartanak minket. A fórum képviselői nemrég jártak Budapesten, és elmondták: úgy gondolják, hogy a budapesti tavaszi fesztivál olyan híd Közép-Európa keleti és nyugati fele között, amely mindenképpen megbecsülést érdemel. A díj rangját jelzi, hogy az idén Hans-Dietrich Genschernek ítélik oda. Kaptunk másik visszajelzést is: egy holland egyetemi kutatócsoport összeállította Európa legjobb fesztiváljainak listáját. Először kétszázat választottak ki 2003 tavaszán, majd ötvenre szűkítették a számot, ezt tették fel az internetre (www.lokalefestiviteiten.com). A budapesti tavaszi fesztivál pillanatnyilag a 25. helyen szerepel, és egyedül képviseli Magyarországot a mezőnyben. Ezt én jelentős eredménynek tartom. Főként, ha tekintetbe vesszük, hogy az előttünk lévők sokkal régebbiek.
– Mióta rendeznek fesztiválokat a világban?
– A Top 50 honlapjáról tudtam meg, hogy van olyan fesztivál, amelyet Olaszországban a XIV. század óta, Spanyolországban a XVII. század óta minden évben megrendeznek. Vannak újat alkotó fesztiválok, ilyen a bayreuthi, a salzburgi, a Wiener Festwochen, és vannak befogadó fesztiválok. Mi középen helyezkedünk el, mindig van négy–hat ősbemutatónk, néhány magyarországi bemutatónk, és fogadunk is előadásokat.
– Hogyan került erre a pályára?
– Édesanyám a Magyar Állami Operaház művészeti titkára volt, én az Operában nőttem föl. A szüleim négyéves koromban beírattak a balettiskolába, hogy kecsesen mozogjak. Egy idő után persze balett-táncosnő akartam lenni, de két gyermekbetegség miatt az orvos eltanácsolt tőle. Utána zongoraművésznek, majd színésznőnek készültem, mindig a művészet után vágyakoztam, azt tekintettem elérendő nagy célnak. Később beláttam, hogy nem lenne belőlem átütően tehetséges művész, a bölcsészkarra jelentkeztem. A többi a véletlennek köszönhető. Édesanyám kapcsolatban állt azokkal, akik az Interkoncertnél a vendégművészeket hozták az Operába. Egyszer megkérdezték tőle, nem tud-e valakit, aki egyetemet végzett, és van legalább két nyelvvizsgája, mert bővítik a céget, fiatalokat keresnek. Ettől kezdve folyamatosan művészettel, elsősorban zenével foglalkoztam.
– A tavaszi fesztivál fő profilja a komolyzene, beleértve a dzsesszt is, de jelen van a tánc, a képzőművészet, sőt a színház is. Hogyan alakul ki a végleges program?
– Értelemszerűen mindig fontosabbak voltak a nem nyelvigényes műfajok – a zene, az opera, a tánc, a képzőművészet –, hiszen sok külföldi turistára számítunk, bár az utóbbi években a kivetítésekkel sok minden megoldható. Kevesen tudják, hogy a musical műfajt is a budapesti tavaszi fesztivál honosította meg hivatalosan Magyarországon. A Macskákat 1981-ben mutatták be Londonban, 1983-ban a tavaszi fesztivál vette meg rá a jogokat, amelyeket a Madách Színház nem tudott volna kifizetni. Ez a musical azóta több mint ezer előadást ért meg. A műsort minden évben egy-egy jelszó vagy az előre kigondolt tartalmat kifejező mondat köré szervezzük. Az idén ez a huszonöt év, jövőre Bartók és Mozart lesz a középpontban, 2007-ben a magyar művészet – magyar művészek, és a jelszóhoz keresünk előadásokat. A chicagóiak most Bartók-programmal jönnek, aminek azért örülök, mert így a jövő évi Bartók-programot vezetik be.
– A programkínálat hatalmas a világban, hogyan válogatnak?
– Korábban is művészeti ügynökségen dolgoztam, nagy ismeretségi körre tettem szert. Vannak szakkönyvek, járjuk a fesztiválokat a kollégáimmal, tagjai vagyunk művészeti szövetségeknek, többnyire tudjuk, mit szeretnének látni, hallani mások. De ebben mindig szerepet játszik a divat is. A régi zene például néhány éve nagyon szűk közönséget érdekelt, ma viszont minden komolyabb fesztiválnak van régizene-programja.
– Az idei fesztivál kétszeresen is ünnep, mert ez a huszonötödik. Hogyan készültek rá?
– Két szálra fűztük fel a programot. Most is hívtunk világsztárokat: a Firenzei Maggio Musicalét, a Chicagói Szimfonikus Zenekart vagy a nálunk még kevéssé ismert Szergej Nakarjakov kürtművészt a moszkvai Csajkovszkij zenekarral, a Pilobolus táncegyüttest. És meghívtunk olyanokat, akik az elmúlt 25 évben jártak nálunk, és nagy sikert arattak: például a King’s Singers és az I Musici di Roma együttest. De nagyon remélem, hogy nemcsak a világhírességek koncertjei lesznek érdekesek.
– Ígéretesnek látszik a táncprogram is…
– A huszonöt éves Győri Balett köszönti a huszonöt éves tavaszi fesztivált, ez a műsoruk címe. A társulat tagjai a nyolcvanas években a tavaszi fesztiváltól kaptak támogatást, műsoraikat a Budapest Sportcsarnokban mutathatták be több ezer ember előtt. Megismerték őket, sorra kapták a meghívásokat külföldre is. Évek óta népszerűek az egy zenedarabra koreografált tematikus táncestjeink. Az idén Ravel Boleróját választottuk, erre a zenére lép fel a most először Budapestre érkező Biarritzi, Bázeli Balett és Angelica Cholina társulata, amely tavaly már sikert aratott nálunk. A Szegedi Kortárs Balett művészeit nem kell bemutatni, ők is a Boleróra táncolnak. A fesztivál hagyományosan táncháztalálkozóval zárul, már 24. alkalommal. Évek óta a Honvéd Együttessel közösen készülünk egy-egy produkcióra, az idén a Ki népei vagytok? című darab a Tiszántúl és a Dunántúl táncait, valamint az erdélyi tánckört dolgozza fel.
– Lengyelországot is vendégül látják, a vendégváros pedig Debrecen lesz.
– Jön két lengyel színház, mindkettő Grotowski követőjeként határozza meg magát. Különleges esemény lesz a Petőfi téri ortodox Nagyboldogasszony-templomban az Oktoich férfikar koncertje. Ez az együttes a középkortól napjainkig terjedő ortodox liturgikus zeneirodalmat ápolja. Nagyon érdekes a műsoruk.
– Visszatérő gond, hogy bizonyos előadásokra hónapokkal előbb elkelnek a jegyek, mégis maradnak üres helyek. Lehet, hogy a protokoll-lista haszonélvezői közül maradnak távol?
– Ezt nem tudjuk, mindenesetre minden partnerünket arra kérjük, ha nincs szüksége a jegyre, jelezze, hogy továbbadhassuk olyanoknak, akik szívesen elmennének egy-egy koncertre vagy előadásra. Négy éve már interneten is árusítjuk a jegyeket. Amikor elkezdtük, 0,7 százalékuk kelt el ily módon, ma 17 százalékuk. Évente egyre többet rendelnek utazási irodák, szállodák és egyéni külföldi vendégek. De mindig vannak olyan remek hangversenyek, előadások is, amelyekre nem fogynak el a jegyek, úgy látszik, nem sikerül eléggé felkeltenünk a figyelmet irántuk. Ilyen volt néhány éve a Zeneakadémián a Karmeliták beszélgetése francia–magyar együttműködésben, és lehet, hogy ilyen lesz az idén Verdi Alzira című operája – mi most koncertszerűen adjuk elő –, amelynek szövegkönyvét Voltaire drámájából írta a híres nápolyi librettista, Salvatore Cammarano. Magyarországon még soha nem játszották, a világon is csak ritkán. Kár, hogy ilyen eseményekről sokan lemaradnak, mert az az igazi fesztivál, ahol szokatlan, ismeretlen darabokat is műsorra tűznek.
– Az utóbbi években egyre többen nem tudják megvenni a jegyeket azok közül, akik szeretnék. Éppen az a társadalmi réteg szakadt le, amelynek jó része a zene kedvéért járt koncertre.
– Négy- és húszezer forint között vannak a jegyáraink, az átlag 4500 forint. Tudom, hogy sokan ezt sem engedhetik meg maguknak, és őket nem vigasztalja, hogy ezek az árak európai mértékkel mérve még mindig olcsók. Ezért ragaszkodom ahhoz, hogy minden évben legyenek ingyenes koncertek, és örülök, hogy harminc hangversenyt fölvesz és sugároz a Magyar Rádió. Megnéztem egyébként a fesztivál utáni időszakra meghirdetett könnyűzenei koncertek jegyárait: tizenötezer forintnál nincs olcsóbb. Igaz, hogy ez megint más réteget érint.
– Hogyan oszlik meg a látogatottság a külföldiek és a hazaiak között, illetve az utóbbiak sorában mekkora a budapestiek aránya?
– Tavaly a látogatók 32 százaléka volt külföldi, a többi magyar. Egy öt éve készült felmérés szerint a magyarok kilencven százaléka budapesti volt, a többi az ország különböző részeiből jött. Most akarjuk megismételni az elemzést, hogy lássuk, miként alakult a belföldi fesztiválturizmus.
– Fesztiváligazgatóként mit csinálna másként a jövőben?
– Szeretnék több saját produkciót, de ennek két akadálya van. Tizenötször többe kerülne, mint a mai fesztivál, és tudomásul kell venni azt is, hogy amíg az a cél, hogy minél több külföldi vendég jöjjön, világsztárokat, kipróbált műveket kell hoznunk. A Da Ponte szövegkönyvére írt Mozart-operákból jövőre szeretnénk háromnapos előadás-sorozatot szervezni új rendezésben. Pillanatnyilag a helyszínt keressük hozzá. Vannak szerencsés fesztiválok, amelyeknek saját előadó helyük van, ezért pontosan tudnak tervezni. Mi mindenhova bekéredzkedünk. Jövőre jön a Béjart-balett, Freddy Mercury életéről szól a darabja Queen- és Mozart-zenére. Jó lenne minél nagyobb helyszínt találni neki. Az Erkel Színház zárva lesz, most többfelé próbálkozunk, de kérdés, hogy nekik megfelel-e az, amit mi találunk. Nemcsak én mondom, hogy több befogadó színházra volna szükség Budapesten, sokan mondják.
– Tapasztal-e változást a hazai mecenatúra alakulásában?
– Eddig mindig találtunk támogatót, nem akarok panaszkodni. Vannak, akik hosszabb távra álltak mellénk, vannak, akik esetenként segítenek. A rendszerváltozás idején azt hittem, Magyarországon is hamar meghonosodik az a fajta polgári gondolkodásmód, amely arra ösztönzi a cégeket, hogy ha a bevételük meghalad egy bizonyos összeget, akkor annak egy részét jótékonykodásra fordítsák: beteg gyerekek, a kultúra vagy a sport támogatására. Úgy látszik, ebben tévedtem. Támogatóink többsége ma is nemzetközi nagyvállalat. Persze nem szabad elfelejtenünk, hogy a nyugati országokban több évszázados demokráciákban alakult ki ez a fajta támogatási rendszer. Az idő azoknak dolgozik, akik a mecenatúrára támaszkodnak, de ez valószínűleg nem az én munkaéveim alatt fog megvalósulni.
Zimányi Zsófia az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát. 1970 októberétől 1989 augusztusáig az Interkoncert Budapest munkatársa. 1989. szeptember 1-jétől a Pentaton Koncert- és Művészügynökség – Kelet-Közép-Európa első magánkézben lévő művészeti ügynöksége – ügyvezető igazgatója és társtulajdonosa. 1996. január 1-jétől a budapesti tavaszi és őszi fesztivált, valamint a budapesti búcsút szervező Budapesti Fesztiválközpont Kht. igazgatója.
