Kivárás a BÉT-en

Bizonytalan befektetői légkör lengte körül a tegnapi pesti kereskedést, a BÉT-en a spekulánsok a rövidített hét miatt nem tudták, hogy milyen pozíciót vegyenek fel. A BUX 44 pontos csökkenéssel nyitott, és sokáig előző szintje alatt mozgott, a délutáni enyhe emelkedési trend eredményeként az index végül plusz 89,03 ponttal került ki a partvonalon túlra. A tőkepiaci mutató javulásához nagyban hozzájárult a Matáv, az OTP és a Richter erősödése.

2005. 03. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyitáskor a BÉT-en úgy látszódott, hogy komoly gyengülési hangulatba csöppentek bele a befektetők, amelynek első lépcsője lehetett volna a tegnapi visszaesés. Végül nem következett be a sokak által elképzelt csökkenés, mivel a BUX a napközben elszenvedett 151 pontos veszteségét lefaragta, és napi csúcsán, 16 853,49 ponton zárt. A 89,03 pontos javulás nem volt túl meggyőző, a befektetők inaktív jelenléte, a bizonytalanság mind-mind azt jelezte, hogy a piac nem határozta el magát trendügyben. A kereskedés zárását követve elemzők elmondták, hogy a Magyar Nemzeti Bank félszázalékos kamatcsökkentése a vártak szerint nem változtatott a BUX irányvonalán, a napi csúcsán záró indextől a következő napokban sem lehet komolyabb elmozdulást várni. Az elemzők azzal példálóztak, hogy amíg a nemzetközi parketteken a tegnapihoz hasonló iránytalanság mutatkozik, addig a BÉT sem tud felvenni egy határozott irányt.
A forgalom 9,76 milliárd forint lett, ebből a legnagyobb részt – 3,9 milliárd forintot – az OTP papírjaira kötöttek, a banki részvények 67 forinttal értékelődtek fel. A BUX növekedését segítette még a 175 forinttal felértékelődő Richter és az öt forinttal erősödő Matáv. A kiskapitalizációjú papírokat jegyző Bumix 31,20 pontot javult, ez a növekedés jelezte, hogy néhány alacsonyabb forgalmú papír iránt nagy volt az érdeklődés. A nap nyertese a Fotex lett 9,54 százalékos drágulásával. Több mint két és fél százalékkal drágult az FHB, és öt százalékkal értékelődött fel az Inter-Európa Bank. Komoly erősödést produkált az Agrimpex is, viszont ennél a részvénynél nagyon alacsony volt a forgalom. Az Agrimpex 700 forinttal drágult annak a hírnek következtében, hogy az Investor Holding Rt. nyilvános vételi ajánlatot tett az Agrimill-Agrimpex „A” sorozatú, névre szóló törzsrészvényeire. Az ajánlat szerint az Investor 2649 forintot fizetne részvényenként. Az Investor Holding az Agrimill-Agrimpex Rt.-ben összesen 65,1 százalékos befolyással rendelkezik.
A nyersolaj árának gyengülését a profitrealizálók megjelenése okozta. A múlt héten nagyon magasra szökött az olaj ára a British Petrol amerikai olajfinomítójában bekövetkezett robbanás miatt. A haszonlefölözések mellett azért is csökkent az olaj árfolyama, mert az amerikai benzinellátás folytonosságában nem következett be változás. Az OPEC jelezte, hogy felfüggesztette a kitermelési küszöb napi ötszázezer hordóval történő növeléséről folytatott megbeszéléseket, de a tagországok legalább napi egymillió hordó nyersolajjal többet akarnak majd kitermelni.
A Nikkei visszaesése mellett gyengültek az európai tőzsdék árfolyamai is, a DAX 0,05, az FTSE 0,25 százalékkal esett vissza. A tengerentúlon a Conference Board márciusi fogyasztói bizalmi indexe a várt 102,5 pont helyett 102,4 pontot mutatott. Már a második egymást követő hónapra jelez romló fogyasztói bizalmat a gazdaságkutató csoport a tengerentúlon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.