Ledöntött jegenyék

könyvesház

Harmincöt éve halt meg Hanoiban a hivatalos kádár–aczéli kultúrpolitika küldötteként. A költőről életében megalkotott egyoldalú képet árnyalta a jó három évtizedes csönd. Más Váci Mihály lép elénk, ha elolvassuk sokáig eltitkolt, 1956 októberében elkezdett naplóját, a forradalom és a megtorlások versciklusának korábban szétszórt, nemegyszer félredátumozott darabjait, továbbá más verseinek – a reményteli évek, majd a csalódottság időszakának – e java termését. Tasnádi Gábor, a könyv szerkesztője felhívja a figyelmet arra, hogy Váci „elkötelezettségének” valódi tartalma most, a Lobogó jegenyék című kötetet olvasva világosodhat meg igazán. Ötvenhat legfényesebb napjaiban papírra vetett naplója igazi költői krónika. Az átélés hevéről, a krónikás érzelmi fűtöttségéről vall minden sora: „Azzal kellene kezdeni ezeknek a napoknak a megörökítését, hogy elmondjam a tüntetés lefolyását, de most, amikor vér folyik az utcákon, a lakásokban és a kaszárnyákban – és áruló kormányunk még a mai nap, 1956. október 27-én, szombat este 3/4 hatkor is azt a belügyminiszteri parancsot adja ki, hogy a BM beosztottjai hűségesen teljesítsék feladataikat, tehát az ávósok tovább is lőjenek –, ilyen percekben már nem lehet igazodni, nem lehet lassan és megfontoltan írni.”
A Lobogó jegenyék középpontjában az 1956-os Váci Mihály áll, aki eljut odáig, hogy – a Ledöntött jegenye versciklusban – megfogalmazza az ország politikai vezetőinek árulását. Mindennél többet mond a költő hovatartozásáról a beköszöntő vers: „Nem lesz előttem semmi szent / csak a magyar nép s szenvedése, / s mindaz, aki miatta nem pihent, / s a lobogót bemártva vérbe, / az ágyúcsővel szembe ment!”
Talán érdemes Ratkó Józsefet idézni, aki ezt tartotta költőtársáról, Váci Mihályról: „Versei útjelzők: a jövő erre van – erre menj!, mit tudnak ezek a versek? Tanítani: hűségre. Szoktatni: emberségre. S tudják a múltat, és remélik ugyanazt a jövőt, amelyet mi.” Váci Mihály nem érhette meg a változást. De ahogy Mezei András is megfogalmazta, újra a nagy magyar költők sorában a helye: „Verseinek virágillata volt, verseinek földszaga volt. Bizalmat, országos szeretetet, szerelmet árasztottak a költeményei… Váci Mihály költészete visszatér a felnövő magyar generációk szívébe…”
Azt gondolom, megérdemli. Talán eddig ismeretlen ötvenhatos naplója segít ebben.
(Váci Mihály: Lobogó jegenyék. Szerkesztette, az előszót írta Tasnádi Gábor. Közlekedési Dokumentációs Kft., Budapest, 2004. Ármegjelölés nélkül)