Már a könyv mottója is meghökkentő: A politika elsősorban harc a butaság ellen, beleértve a saját ostobaságunkat is! Zeman pályafutása során politikában elkövetett tévedéseinek nyílt bevallása, s önmaga ironizálása mellett nem rejti véka alá a neki nem tetsző politikusokról vagy az újságírókról alkotott, enyhén szólva szókimondó, veretes egyszerűséggel kifejezett vitriolos véleményét. Például az újságírók egyikét-másikát „mocskos k…”-nak, a cseh bírói testület tagjait „lusta és tehetségtelen bandának” nevezi.
Vitathatatlan politikai aktualitásként hatnak a Stanislav Gross kormányfőre, a Cseh Szociáldemokrata Párt jelenlegi vezetőjére vonatkozó megállapítások. Ismert, hogy Zeman még pártelnök korában Grosst a pártelnökségi poszt „trónörököseként” emlegette, s hathatósan támogatta az ifjú politikus felfelé jutását. De ez már régen volt, azóta sok víz lefolyt a Moldván, és a vélemények is megváltoztak. Zeman most arról ír, hogy gyakran nógatta Grosst, fejezze be végre jogi tanulmányait, ám azt kellett tapasztalnia, hogy védence 40 oldalnyi diplomamunkáját a Cseh Nemzeti Bank jelentéseiből másolta ki. Úgy látja, hogy Gross kormányfőként nemcsak önmagát, de a szociáldemokrata pártot is a szakadékba rántja. „Sose hittem, hogy Gross a cseh politika Blairje lehetne… Az efféle összehasonlításokra csak azt válaszoltam, hogy »Uraim, Blair Oxfordban végzett!« Szemébe is mondtam Grossnak, hogy az ő legnagyobb hátránya az, hogy önmagánál is ostobább emberekkel véteti magát körül!”
Zeman terjedelmesen értekezik könyvében az 1989-es novemberi fordulat utáni cseh politika két meghatározó személyiségéről, Václav Havel exállamfőről, illetve utódjáról, Václav Klausról. A két politikus habitusának zemani jellemzése Klaus számára hízelgőbb. Havelről Zeman azt állítja, hogy kiváló rendszerbíráló volt ugyan, de annál tehetségtelenebb államférfinak bizonyult, aki Csehszlovákia kettéválását megelőzően ahelyett, hogy lényegretörően az ország nevéből csupán a „szocialista” jelző eltávolítását követelte volna, inkább bonyolult címertani vitákba bonyolódott, ami a szlovák nacionalisták malmára hajtotta a vizet.
Václav Klausról, akivel az „átkosban” az akadémia prognosztikai intézetében dolgozott, Zeman elárulja, hogy jóllehet otthonosabb volt a gazdasági elméletekben, ám annál kevésbé volt jártas a prognosztikai szakirodalomban. Az olvasó megtudja, hogy Zeman jobban beszél oroszul, s gyengébben angolul és németül, mint egykori kartársa. Önmagát a szociáldemokrata exelnök jobb szónoknak tekinti Klausnál, de abban is különböznek, hogy amíg Klaus a dzsessz-zenét, addig ő az Abba-számokat kedveli. De közös vonásuk, hogy mindketten imádják a hagymás zsíros kenyeret. Ám nem hallgatható el, állítja Zeman, hogy Klausnak nincs humorérzéke.
Máskülönben elismeri, hogy Klaus kiváló államfő, aki teendőit jobban látja el, mint ő, mármint ha Zeman lenne a köztársasági elnök. Az elmúlt két év bebizonyította, írja a politikus, hogy Klaus erős kezű államférfi, s ez hasznos az országnak. Klaus értékes tulajdonsága a megbízhatóság, hogy adott szavát mindig megtartja – összegezi véleményét a nyugdíjas exkormányfő.
Zeman kifejti véleményét Alexander Dubcekról is, akit szerinte 1968-ban azért állítottak a CSKP élére, mert az egymással szemben álló erők egyikének sem állt útjában. De meglepte a hír, miszerint Dubcek 1987-ben kérelmezte kommunista párttagságának felújítását. Igaz, ekkor már közismert volt Dubcek passzivitása. Ha Dubcekot választották volna meg 1990-ben államfővé Havel helyett, akkor az országnak egy gyenge, az események után kullogó, mások utasításaira szoruló elnöke lett volna. De lehet, fejtegeti Zeman, hogy egy szlovák nemzetiségű államfő egy kicsit lehűtötte volna a szlovák nacionalizmust. Az pedig politikai hiba, hogy a „hatvannyolcasok” túlértékelik Dubcek szerepét, vélekedik Zeman.
origo.hu
„Ezek undorító férgek!” – üzent a magyar celeb
