Művész vörös Rembrandt-sapkában a plakát közepén

Egy festő vörös bársony Rembrandt-sapkában, Salvador Dalí-bajusszal és -pózban, palettával, ecsettel városszerte azt hirdeti, hogy új Alexandra könyvesbolt nyílik, amely éjfélig tart nyitva, és ott majd nemcsak a művekkel, hanem a művészekkel is lehet majd találkozni. Az ötlet jó. Egy olyan városban, ahol a plakátokon kizárólag félig meztelen szép nők (Intimissimi), a félárú folttisztítóval elégedett háziasszonyok (bevásárlóhodály-hirdetések), foltos pólójú, kisminkelt gyerekek (a kis Tomi és a kis Ariel), valamint a technokorszak metálfényű női (Saturn, egy leszakadt külvárosi kukafedél nőiesebb) és hébe-hóba az ál-Korda György (nem hülye) láthatók, azonnal feltűnik egy Művész, mert más.
Az üzenet rendben van (ez a bolt többet nyújt, mint a többi), különösen rendben van, hogy valaki a pannon tájon oly honos Szuperbuli-szerű fiesta helyett könyváruházláncba fektet pénzt, holott már Janus Pannonius mester figyelmeztetett: oktass hajfestést, s meglásd, felvet a pénz hamarost, üzleti szempontból meg jobb, ha hagyod a könyveket.
Valami még sincs rendben. A Művész a plakát közepén. Mert a sapkás fickó nem művész, csak egy figura, akit a társadalomban élő művészsztereotípiák alapján csiszoltak össze. Akinek nincs saját arca, csak olyan különös sapkája, mint Rembrandtnak (a művészek különösen öltözködnek: egyes számú sztereotípia); eszeveszett bajusza, mint Dalínak (a művészek idétlen hajat és arcszőrzetet viselnek: kettes számú sztereotípia), aki kihívóan és kicsit őrült tekintettel mered le a plakátról (a művészek egytől egyig botrányhősök, és lenézik a „normális embereket”, és néha ihletük van: hármas számú sztereotípia). Mindenesetre a művészek „érdekes” emberek. (Négyes számú, a leglehetetlenebb. Thomas Mann-nál például kevés unalmasabb fickó élhetett ezen a földön, lásd a naplóit.)
Mindent összevéve a társadalom igényli a művészetet, mert túlmutat azon a nagyon szűk létlehetőségen, amit az ember nélküle megél; és igényli a művészeket is, akár a cirkuszi bohócot, akit kicsit irigyel, mert a bohóc biztos mindig vidám, és ezért milyen jó neki. Holott a művész, a valódi, sohasem ül reflektorfénybe. Nincs rá ideje. A valódi művésznek a műve fontos, nem a saját imázsa. Akinek meg az a fontos, azt sztárnak hívják. Döntés kérdése.
De az, hogy új könyvesbolt nyílik, ettől még jó dolog marad. Majd bemennek művészek is; vásárolni. Ha lesz miből, ugyanis ha egy művész nem akar sztár lenni, kemény munka számára a megélhetés.