Olvashatatlan a snagovi dossziék jó része

Ismeretes, hogy 2004 nyarán Budapestre került annak a terjedelmes anyagnak a nagy része, amely az 1956-ban Romániába internált Nagy Imre-csoport tagjainak lehallgatási jegyzőkönyveit tartalmazza, s benne a mártír miniszterelnök snagovi naplóját. Hétfőn délután a Nagy Imre- emlékházban Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, Baráth Magdolna történész és Sipos József, az emlékház tudományos igazgatója számolt be a hazakerült dokumentumokról a feldolgozást követően.

A legelső és legfontosabb megállapítás: a kutatók nincsenek meggyőződve arról, hogy az úgynevezett Nastase-dosszié és a további 49 dossziényi anyag a teljes dokumentummennyiséget öleli fel a szóban forgó időszakról. Nem kizárt, hogy további, csatlakozó dokumentumok is találhatók még a román titkosszolgálat polcain. Egyelőre azonban be kell érnünk az átadott anyagokkal, és csak remélni lehet, hogy eljön az az idő, amikor újabb forrásokhoz jutunk hozzá. Megnehezíti a helyzetet a két ország történelméből eredő feszült viszony és az a tény, hogy a román levéltárakban található dokumentumok természetéről senki nem tud. Bukarestben közel sem olyan átlátható a kép, mint például Budapesten. A jelenlegi helyzet azonban bizakodással töltheti el a kutatókat, és a két ország levéltára között is erősödik a kapcsolat, jóllehet a snagovi anyagok sem a levéltárak kölcsönös megállapodása révén jutottak el Budapestre. Változatlanul „partizánakciók” révén kerül napvilágra egy-egy dokumentum, elsősorban a mindkét városban élő Varga Andrea kutató jóvoltából. (Néhány évvel ezelőtt a Magyar Nemzet publikálta először több részben az általa megszerzett snagovi iratokat.)
A másik gond, hogy a 10-11 ezer mikrofilm, amelyet átadtak az országos levéltárnak, gyenge minőségű és – elsősorban a magyarul írott részek! – alig olvasható. Tehát hiába tette közzé a levéltár, hogy a snagovi napló és a lehallgatási jegyzőkönyvek kutathatók (MN, 2005. február 8.), ha a dokumentumok olvashatatlanok. Legalábbis jó részük. Az embernek az az érzése, mintha – tudatosan? – úgy készültek volna a másolatok, hogy egy részük fényt kapott, így aztán az oldalak egyik fele fehér, a másik meg fekete… A román nyelvű anyag minősége összehasonlíthatatlanul jobb. Változatlanul nem tisztázottak az összefüggések. Szinte bizonyosra vehető, hogy a román pártvezetés nem csak a saját szakállára cselekedett, amikor lehallgatta a Snagovba hurcolt Nagy Imre-csoport tagjait, illetve azonnal lemásoltatta a miniszterelnök feljegyzéseit. A megbízás és egyeztetés szinte valószínű, és ahogy Gheorghiu-Dej román pártfőtitkár írásbeli megjegyezéseket fűzött az asztalára letett Nagy Imre-anyagokhoz, úgy nem kell csodálkoznunk azon sem, ha egyszer Hruscsov szovjet pártfőtitkár megjegyzéseivel is szembesülünk. Ez sem lesz persze egyszerű, mert a KGB és az SZKP levéltárai is nehezen tárulnak fel a kutatók előtt. Viszont árulkodnak arról, hogy a dokumentumokat orosz nyelvre is lefordították.
Az országos levéltár főigazgatója elmondta, hogy döntése értelmében a magánjellegű levelezéseket, illetve a lehallgatások jegyzőkönyveit nem adják ki a kutatóknak. A jelenlévő családtagok azonban felvetették: ezzel együtt nem érzik magukat biztonságban, és – ismerve a magyar állapotokat – aggódnak amiatt, hogy a dokumentumokkal egyesek majd visszaélnek. (Több, jelenleg is folyamatban lévő pert emlegettek.) Azt sem hallgatták el, hogy a szóban forgó anyagok elsősorban őket illetnék meg. Gecsényi Lajos megjegyezte, hogy garancia a védelemre – a szigorítás ellenére, illetve az 1995-ös levéltári törvény ismeretében – sajnos nincs, de a levéltár térítésmentesen hajlandó a hozzátartozók rendelkezésére bocsátani a magánjellegű iratokat. Ifjabb Donáth Ferenc, a Romániába internált politikus fia elmondta, hogy már 1997–98-ban kezdeményezte a snagovi iratok és jegyzőkönyvek megszerzését, de nem sok hajlandóságot tapasztalt. Felolvasta Kovács László volt külügyminiszter levelét, aki 2002. november 30-i keltezéssel tudatta vele, hogy a magyar kormány a megjelölt iratok hazakerülését „államérdeknek tekinti”. Ez volt az első és utolsó levél, amit a tárgyban kapott.
Ismeretes, hogy 2004 végén egy román történésznő, Elena Irina Ioanid könyvben jelentette meg a Gheorghiu-Dej megjegyzéseivel ellátott snagovi napló egy részét, amely felveti, hogy a kiadás jogszerű volt-e, és nem kellene-e pénzt kérni a publikációért, amely kizárólag a magyart félt illeti meg. Az országos levéltár egyébként mérlegeli az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára egy snagovi kötet kiadását, de mindenképpen megfontolás tárgyát képezi, hogy mely részek azok, amelyek a közvélemény számára is érdeklődésre tarthatnak számot. A történettudomány adós ezzel a kötettel, de megjelentetéséig még sokrétű egyeztetésre és kutatómunkára van szükség.