Tavaly nyáron, amikor – a Fidesz fellépésének köszönhetően – először irányult jelentősebb figyelem a szlovákiai nevesítetlen földek problémájára, Ján Mrva, a vezető szlovák kormánypárt, az SDKÚ földügyi szakértője Chiméra és valóság címmel cikket jelentetett meg a Hospodárdske Noviny című gazdasági napilapban. Mrva a következőket írta: „Ha a birtokot egyedülálló módon, tévedésnek vagy hibázásnak köszönhetően nem konfiskálták, s a személy nem volt a lakosságcsere részese, hanem maga költözött el, emellett nem volt elítélve a 33/1945. SNR (dekrétum – a szerk.) rendelkezése alapján, akkor ez az ember igényelheti, hogy tulajdonjogát bejegyezzék.”
Özvegy Gál Lászlóné Viszolajszky Márta története korántsem mondható szokványosnak. Azt azonban jól példázza, hogy a magántulajdonnak az alkotmányban rögzített joga akár a történelem legkülönbözőbb viszontagságait is képes túlélni. Viszolajszky Márta az Ipolyság melletti Szetén élt, amelyet 1938-ban visszacsatoltak Magyarországhoz. Egy napon – 1944. október 24-én – azonban a Nyilaskeresztes Párt helyi vezetőjének, egy Kardos nevű embernek a javaslatára letartóztatták, mivel „oroszbarát” kijelentéseivel „megbontotta a község nyugalmát”. Ugyanis egy alkalommal azt találta mondani az említett úrnak, hogy „lesz majd magának baja, ha egyszer bejönnek az oroszok”. Az asszonyt internálták, ám végül Budapestről sikerült kiszabadulnia, s hazatért Szetére.
Csakhogy újabb fordulat történt: ezúttal az ipolysági járási bíróságon iktatták Kardos feljelentését (774/1945), aki – a korabeli gyakorlat szerint – szlovák nemzetiségű személyként nagy valószínűséggel így akart hozzájutni az asszony ingatlanjaihoz. A bíróság Viszolajszky Mártát meg sem hallgatta, ily módon nem volt lehetősége tisztáznia magát a vádak alól. A csehszlovák hatóságok azonban mindennek ellenére nem mutattak fel ellene népbírósági ítéletet. Az aszszony, megelégelve Kardos folyamatos zaklatását, 1945-ben végül Magyarországra menekült. Tatabányán telepedett le, ahol testvérének fia, Benedek Dénes gondozta élete végéig. 1954-ben, hetvenéves korában hunyt el, s minden vagyonát – szetei házát és birtokát – Benedek Dénesre hagyta.
Az örökös azonban nem tudta, mitévő legyen. A kommunizmus évei alatt a termőföldet a mezőgazdasági szövetkezetek kezelték, s a magántulajdonnak nem sok becsülete volt. Ennek következtében évtizedek teltek el úgy, hogy a legtöbben egyszerűen le sem folytatták a hagyatéki tárgyalásokat. A rendszerváltással azonban minden megváltozott. Hirtelen fontos lett, hogy melyik parcella kinek a tulajdona.
Benedek Dénes ma kilencvenéves. Legutóbb az 1997–1998-as telekkönyvi rendezést követően kapott értesítést a szetei birtok tulajdonjogát illetően. Az új tulajdonlap „tulajdonos” rovatában – akárcsak az interneten közzétett földtulajdonosi listán – özvegy Gál Lászlóné Viszolajszky Márta neve olvasható, a parcella után azonban egy rövidítés áll: „SPF”. A jelenlegi szlovák földnyilvántartási rendszerben ezzel a három betűvel jelölik, ha olyan ingatlanról van szó, amelyet tulajdonosa elhagyott, s emiatt a szlovák földalap (Slovensky Pozemkovy Fond) kezelésében van. Más szóval: a birtok bizonyos – nem tudható, mekkora – részén Viszolajszky Márta tulajdonjoga ötven év elteltével sem évült el.
Az örökösnek rendeznie kell tulajdonjogát. Amennyiben Benedek Dénes 2005. szeptember elsejéig nem folytatja le a hivatalos szlovák jogrend szerint a hagyatéki eljárást, és nem jegyezteti be az ingatlan-nyilvántartásba tulajdonjogát, Viszolajszky Márta vagyona nem rá, vagyis a végrendeletében megnevezett örökösre, hanem – szeptember elsejével – a szlovák államra, majd a szetei önkormányzatra száll. Ebben az esetben pedig Benedek Dénes örökre elveszíti tulajdonjogát. Ami nagy baj volna.
Kapós a kastély. Ki szerzi meg az oroszvári kastélyt? – címmel közölt cikket pénteki számában a szlovák Pravda. A lap értesülései szerint a pozsonyi kormányhivatal, amely eddig mintegy százmillió koronát fordított az épület felújítására, most az ingatlan eladására készül. A riportban megszólaló oroszvári polgármester szerint a község szintén szívesen lenne a gyönyörű neogótikus kastély gazdája, sőt, az önkormányzat már projektet is készíttetett az ingatlan felhasználására vonatkozólag. Eszerint a kastély a kulturális örökség közép-európai centruma lenne. Az épületre emellett az állam is igényt tart. Ivan Gasparovic köztársasági elnök a Bush–Putyin-találkozó előtt hívta fel a figyelmet, hogy Szlovákiában nincs megfelelő reprezentatív székhely a jelentős nemzetközi események számára. Ismeretes: az oroszvári Lónyai-kastélyt gróf Lónyai Elemér és neje, Stefánia hercegnő a második világháború idején a pannonhalmi bencésekre hagyta. Oroszvár Csehszlovákiához való csatolása (1947) után az ingatlanra kiállítottak egy benesi konfiskációs határozatot, ám mivel a hercegi pár ekkor már nem élt, s ily módon az örökös, azaz a pannonhalmi főapátság tulajdonát képezte, az államosítás érvénytelen volt. Az 1990-es évek végén Pannonhalma akkori képviselőjének sikerült a főapátság nevére íratni egy másfél hektárnyi kastélyparki parcellát, az ingatlan egészére a bencések azonban a mai napig nem erősítették meg tulajdonjogukat.
