Politikai korrektség

A polgári demokráciák alkotmányai a szólás szabadságához való jogot általában első cikkelyeik között szerepeltetik. A szólás szabadsága – valószínűleg a realitásokhoz való igazodás miatt – már nincs az európai alkotmánynak a konventen ténylegesen megvitatott első fejezetében, az unió alapvető értékei között. Az alkotmányba vita nélkül beillesztett charta (az alkotmány második fejezete) azonban már tartalmazza, valószínűleg azért, mert annak első változatát mintegy negyven évvel ezelőtt fogalmazták meg. Eszerint: „Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, tekintet nélkül az országhatárokat.”
E múltból itt ragadt paragrafust azonban nyugodtan elfelejthetjük. A politikailag nem korrekt véleményeket egyes országokban már pénzbüntetéssel, sőt akár börtönbüntetéssel is lehet sújtani. Ez ellen emelt szót nemrégiben az angol baloldali lap, a Guardian egyébként liberális nézeteket valló újságírója, Timonthy Garton Ash annak kapcsán, hogy a szigetországban új, vallási gyűlöletkeltés elleni törvényt igyekeznek elfogadtatni.
„Mindenki, akinek kedves a szólásszabadság, fel kell emelje szavát, hogy lefogja a kormány kezét, és megakadályozza, hogy ez a rosszul értelmezett, rosszul fogalmazott törvény elfogadásra kerüljön” – írja. Angliában a már meglévő törvények is lehetővé tették, hogy elítéljék a nemzeti párt egyik aktivistáját, aki lakása ablakába „Ki az iszlámmal Britanniából!” feliratú plakátot tett ki.
A mostani törvény azonban büntethetővé tesz minden olyan beszédet, publikációt vagy előadást, amelyet „valószínűleg olyan személy is láthat vagy hallhat, akiben esetleg vallási gyűlöletet kelt”. Hogy miért olyan fontos ez a törvény a jelenlegi angol kormánynak, arra Garton Ash azt a választ adja, hogy bizonyára a mozlim választókat akarják megnyerni a következő választásokon, akiket Tony Blair iraki politikája és a brit mozlimok guantánamói fogva tartása elidegenített a Munkáspárttól.
Míg Garton Ash a szólásszabadságot védi a véleménynyilvánítást választási érdekből kriminalizálni akaró politikusoktól, az olasz Oriana Fallaci az európai kultúrának az iszlám behatolásával szembeni védelme érdekében próbál szót emelni, de őt is gyakran raszszistaként bélyegzik meg. A „Harag és büszkeség” című, sok támadást kapott könyvében Fallaci a következőket mondja: „Azokhoz beszélek, akik, bár nem ostobák vagy rosszak, de óvatosság és kétségek között gyötrődnek. (…) Nem értitek, vagy nem akarjátok érteni, hogy egy fordított keresztes háború van kialakulóban, egy háború, amely talán nem a területünket akarja elfoglalni, de amely biztosan el akarja foglalni lelkünket, egy háború, amely a mi szabadságunk és civilizációnk felszámolására törekszik.”
Mi lesz Európából, ha Timonthy Garton Ash és Oriana Fallaci magára marad véleményével?