Projektvadászok a kabinetben

Ahogy várható volt, aki csak él és mozog ebben az országban, már a közelgő brüsszeli pénzeső, a 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó második Nemzeti fejlesztési terv körül sürgölődik. Ezen dolgozik a terv elkészítéséért hivatalból felelős miniszter, a regionális fejlesztési tárca vezetője, a gazdasági miniszter és persze maga a miniszterelnök is. A sok bába közt azonban mintha most is elveszne a gyermek. A sok szerző csupán egyet jelent: iszonyúan nagy a tervezési káosz, a tanácstalanság és a koncepciónélküliség.
Ma a Nemzeti fejlesztési terv elkészítésének címszava alatt nem az ország fejlesztési terve készül. Csupán egy kétségbeesett projektvadászat folyik, hogy 2007 után azokkal valahogy lekössük az uniós pénzeket. Mert különben, csakúgy, mint tavaly, a nyakunkon marad. A kormány pedig mintha nehezen tanulna a hibákból. A jelenlegi, első Nemzeti fejlesztési terv elsősorban azért rossz, azért nem igazán alkalmas a brüsszeli források felszívására, mert csak azt nézték, mihez ad társfinanszírozást az unió. Ahelyett, hogy arra figyeltek volna, milyen fejlesztésekre lenne szüksége az országnak, a vállalkozóknak és a településeknek. Most, a másodikra készülve megint fordítva ülnek a lovon: csak azt nézik, legyen projekt temérdek, függetlenül attól, hogy milyen is lesz majd ezeknek a hatása.
A projektvadászat pikantériája azonban, hogy miközben a széles nyilvánosságot arra ösztökélik, ugyan legyen szíves és találja már ki a jövő Magyarországát, addig a széles nyilvánosság háta mögött a jelenlegi kormány már nem is rejtetten a következő kormány pénzét költi. Idén és jövőre ugyanis huszonhétmilliárd forintot kíván fordítani olyan központi, javarészt az unió kohéziós alapjából finanszírozandó infrastrukturális nagyberuházások előkészítésére, mint a regionális hulladék- és szennyvízkezelés, az úthálózat fejlesztése vagy a technológiai központok kiépítése. Hírlik, hogy már ki is választottak harminc állami és önkormányzati nagyberuházást: Miskolcon tudásközpont, Szegeden biotechnológiára épülő tudományos park épül, Pécs pedig egyenesen a „ritmusváltó város” programjával pályázik. Milyen szép is lesz! Szinte lelki szemeink előtt láthatjuk, ahogyan az unió segedelmével Pécs városa 2008-ban egy verőfényes reggelen hirtelen ritmust vált.
A legnagyobb gond ezekkel a projektekkel nem is az, hogy furcsa módon túlnyomó többségben vannak a jelenlegi kormány színét viselő városok. Például az ellenzéki vezetésű Debrecen eddig valahogy még nem jött rá arra, hogy az uniós forrásokért – hasonlóan, mint Pécs – „ritmust kellene váltania”. Noha ez is probléma, mégsem ez a legnagyobb gond, hiszen a politikai szerencse roppant forgandó, a kormánypárti színű város holnapra ellenzéki lehet, és megfordítva. Különben is – függetlenül attól, hogy az illető város jelenleg kormánypárti vagy ellenzéki színű – ami ezekből a forrásokból majd megépül, az Magyarországon épül, attól tehát az egész ország gyarapodik.
Ennél sokkal nagyobb baj, mondhatni hiba: ezekkel a projektekkel a kormány nyíltan felmondja azt az elemi szinten elvárható konszenzust, hogy a következő kormányciklus terhére nem, vagy csak a parlament és az ellenzék bevonásával köt le forrásokat. Ezek a projektek ugyanis valamikor 2007 és 2008 táján valósulnak meg. Tekintve, hogy az előkészítés általában a teljes projekt költségének öt-tíz százalékát is kiteheti, az előkészítésre fordítandó huszonhétmilliárd forint segítségével összesen mintegy négy-ötszáz milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg. Ha 2007 után átlagosan évente 800 milliárd forint uniós támogatással számolunk, akkor ez azt jelenti, hogy a jelenlegi kormány ezekkel a projektekkel az új kormány első két esztendejében beérkező uniós források negyedét-harmadát már le is kötötte. Mindezt a jelenlegi kormány jogilag megteheti, a projektek előkészítéséhez szükséges forrás ott szerepel a költségvetési soron, sőt, könnyen meglehet, hogy valamennyi kidolgozandó projekt százszázalékosan egybeesik a következő kormány preferenciáival. Megteheti, csak éppen a sokat hangoztatott konszenzus képébe és a parlamenti demokrácia rendszerébe nem illik be.
Azt hiszem, ismét csak tanulni kellene a jelenlegi Nemzeti fejlesztési terv hibából, mert ilyen helyzetbe egyszer már belefutottak. Tavaly az uniós forrásokra pályázók körében elhíresült egy rövidítés, a PEA, azaz Pályázati Előkészítő Alap. Ennek a több mint hatmilliárd forinttal rendelkező alapnak is az volt a célja, hogy pénzügyi-szakmai segítséget nyújtson a központilag kiválasztott projektek kidolgozásához. És láss csodát: a PEA által finanszírozva kidolgozott projektek kétharmada nyert. Szemben azokkal a pályázatokkal, amelyek előkészítését az állam nem finanszírozta, esetükben a projektek negyven százalékát már ez első körben – formai hiba miatt – visszadobták. Érthető, hiszen nincs az a döntéshozó, aki mondjuk, ha két egyformán jó projekt közül választhat, és az egyik előkészítését az állam a PEA-n keresztül már néhány tíz millió forinttal megsegítette, a másikhoz viszont egy árva forintot sem adott, akkor – a futunk a pénzünk után jelszó jegyében – ne a PEA-s pályázatot hozná ki győztesnek. Hogy a PEA rendszere tökéletesen versenyellenes, hogy a PEA kedvezményezettjei többségükben kormánypárti települések voltak, hogy ebből igazi hasznot csak a pályázatokat előkészítő cégek húztak, az úgy tűnik, mintha senkit sem zavarna ebben az országban. De ha lehet, akkor ne kövessük el újra ugyanazt a hibát, most már nagyobb tételben.
Természetesen az uniós források lekötésének egyik záloga, hogy minél több életképes projekt legyen. Sőt, az n+2-es szabály szerint egy adott évre meghatározott uniós támogatási keretet legkésőbb a rákövetkező második év végéig el kell költeni. Különben utalhatjuk vissza a pénzt Brüsszelbe. Ez a kényszer azonban még nem mentség arra, hogy ebben az országban versenyellenes projekt-előkészítő rendszerek működjenek. A központi nagyprojektek mostani előkészítése – ugyanúgy, mint korábban a PEA – nem a versenygazdaság, hanem már megint az osztogatás logikáját követi. Ismét ilyen-olyan központi hivatalokban döntik majd el, hogy mely városok és térségek juthatnak tetemes fejlesztési forrásokhoz. Ha így megy tovább, jövő tavaszra a kormány minden városnak és térségnek látványos tíz- és százmilliárdos fejlesztéseket ígérhet. Garancia rá, hogy beépítette a Nemzeti fejlesztési tervbe. És innen már nincs visszaút. Ezeket a nagyprojekteket 2006-ban már nem, vagy csak nagyon nehezen lehet Brüsszelben megváltoztatni. Hasonlóképpen, ezeket a nagyprojekteket itthon, a hazai városoknál és térségeknél sem lehet már megváltoztatni, hiszen egyszer már megígérték nekik.
Ígérgetés és osztogatás. Akárcsak 2002-ben. Igaz, most nem az állam adósságának növelésével, mint a jólétinek nevezett száznapos programok idején. Most – tekintve, hogy az államadósság már aligha növelhető, viszont uniós tagok lettünk – az uniós források terhére ígérgetnek és osztogatnak. Lehet, hogy a második Nemzeti fejlesztési terv jelszava alatt zajló nagy tavaszi projektvadászat már nem is az ország fejlesztéséről, hanem a közelgő választási kampányról szól?

A szerző közgazdász, egyetemi tanár