Se történet, se karakterek

Jonas Akerlund svéd fenegyerek is rátért arra az útra, amelyet már jó pár kliprendező (pl. David Fincher, Spike Jonze, Micheal Gondry) megtett, a pár perces sokkolás után a körülbelül kilencvenperces vérengzés mezejét választotta. Por című filmjének másfél órájában minden benne van, amit korábban láthattunk a Prodigy tört ritmusaira, a Cardigans kedvenc játékára, a Metallica dübörgésére, Madonna vagy akár Iggy Pop, a U2 zenéjére, csak a plusz maradt el. Kicsi volt a bors, de erős.

Akerlundot a Titanic filmfesztivál – tényleg, az idén mikor is lesz? – látogatói ismerhetik a szervezők jóvoltából, hiszen jó pár évvel ezelőtt külön blokkban voltak láthatók klipjei. Jonas Akerlund az egyik olyan kliprendező, akinek munkáit talán a legtöbbször cenzúráztak. Nem csoda, mert még a megmaradt művekben is van sokkolás: mérhetetlen drog- és alkoholfogyasztás, erőszak, országúti száguldás, karambolok, szexualitás. Mindezek ellenére a humor, az irónia is megfér ezen jelzők mellett. A svéd rendező célja a provokáció és figyelemfelkeltés: „A lényeg, hogy az emberek érezzenek valamit a klipjeimből, reagáljanak rá, bármit csinálok. Legyenek mérgesek vagy boldogok, vagy bármi, de nem akarok olyasmit kiadni a kezem alól, ami csak úgy elszáll mellettük, és nem történik semmi” – nyilatkozta a titanicosoknak a rendező. S a svéd Akerlund sokkolt is, leginkább a Prodigy Smack My Bitch Up című számára készített klipjével, amelyben minden van, pláne fordulat a végén, a tükörben. Akerlund művei sokszor a valóságból idéznek, témái a híradókban is nap mint nap szerepelnek. Nem áll távol tőle a dokumentarista stílus sem, mint azt a Metallica Turn The Page című számához készített klipje is mutatja, amely egy prostituált egy napját mutatja be, s ugyanezzel a címmel és képanyaggal egy rövidfilmet is készített a rendező.
Eleinte dokumentumfilmnek indult a Por című alkotás is, jó pár felvétel is készült már hozzá, majd mégis játékfilmet hoztak létre az ötletekből. S hát el is készült, a téma adott volt: szex, drogok, rock and roll, továbbá önmagukból kiforgatott, átdolgozott zeneszámok, a múltból ismerős zenészek és filmsztárok (Mickey Rourke), mindez szimpla karakterekkel, betépett kiscsajokkal, kiszámíthatatlan dílerrel, egy zöld pincsivel, egy kábszeres, szerelmes fiúval, történet nélkül, időtlenül a semmiben. Talán ez is lenne a lényeg, hiszen történet nincs, ahogyan szinte karakterek sem, néhány poén akad verbálisan és képileg is, de ez kevés, csak a pörgés marad, de az rendületlenül, a nagyjátékfilmben – de klipben ugyan nem – meglepő vágásokkal. Vizuálisan azonban mintha kicsit már le is lenne maradva önmagához képest a rendező. Igazából Akerlund filmje egy kibővített videoklip, csak míg a klip egy pár percbe sűrített zanza, addig ugyanaz hasonló eszközökkel, száz percben már nem biztos, hogy működik.
(Por. Színes, feliratos amerikai– svéd film, 101 perc. Rendezte: Jonas Akerlund. Forgalmazza az Odeon.)