Ligetek, szőlők, fák és bokrok között, szűk ösvényen kanyarogva jutottam el a Pásztóhoz közeli hasznosi várromhoz. A község határában egyébként három várrom is van; az úgynevezett Ágasvár, Cserterivár és Óvár. „Ágasvár hihetőleg közvetlenül a tatárjárás után épült. 1272-től kezdve a Tari családé lett, de e család sarjai nem sokat törődtek a várral, mely a XV. században már romban hevert. De ez a vár, amelynek romjai itt látszanak, sokáig fennállt. Az első adatunk a XIV. század elejéről való.
Hasznos 1265-ben még Tar helység egyik határrésze volt, ekkor Ágasvárhoz tartozott, melyet V. István király abban az évben a Rátót nembeli Domonkos fia Istvánnak, a királyné lovászmesterének adományozott. Domonkos mester fia 1303–1321 között tárnokmester és nádor volt. Az ő fia, Nagy Domonkos 1348-ban már Hasznosi előnévvel szerepel. Egyébként az ő törzséből származik a Pásztohi (Pászthóy) család, akiknek birtokába 1454-ben került a hasznosi vár. A várhoz ekkor Hasznos helység Vésze és Ders részei tartoztak. Az 1552. évi adóösszeírás szerint hat portája volt csupán, de ekkor már a török hódoltsághoz tartozott.”
„A Pásztohi család a Ratold nemből származik – írja Nagy Iván –, és így közös törzsből a már kihalt Feledy, Lorántfy (Ilsvai = Jolsvai), Tary, Kazay, Kakas, Rádai és Putnoky családok őseivel. E családoknak a címere is lényegében közös volt, mindnyájában a hársfalevelet találjuk. A Ratold nem ez ősi címere látható a bécsi Képes Krónikában is.” A Pászthóyak címerében is, például Pászthóy János országbírónak 1395-ös pecsétjén egy szív alakú hársfalevél látható, amely a barátság, a szeretet s a szerelem jelképe.
Ez a fa és ez a levél női jelkép: „a báj, boldogság kifejezője, s ebben az értelemben ellentétpárja a férfias tölgyfa – olvasom a Szimbólumtárban. – Illatos virágának, amelyet mindannyian ismerünk, gyógyító ereje van. A germánok, a balti és szláv népek szent faként tisztelték.” A német népdalokban és a híres minnesänger, Walter von der Vogelweide egyik dalában a hárs a szeretők fája:
„A hársfaágak / csendes árnyán, / ahol kettőnknek ágya volt, / ott láthatják / a gyeppárnán, / hogy a fű és virág meghajolt. […] nem sejti mást azt, / mit csináltunk, / csak ő maga meg én magam, / meg egy kis madár a fán, / ejhajahujj! / az nem árul el talán.”
E képet nézve most arra gondolok, hogy a vár(rom) alatti ligetben az ott látott tölgyet és hársat nem is véletlenül ültette valaki. De melyik ős vagy melyik utód akart így üzenni nekünk?
origo.hu
Az ukránok kormányváltást akarnak – Magyarországon
