Végső menedék

Mi az emigráció hivatása? A kérdés olyan régi, mint maga az emigráció. Az 1945 után nyugatra kényszerült vagy a hontalanságot önként vállalt magyarok mindannyiszor feltették, valahányszor olyan események vagy fordulatok következtek be, amelyek állásfoglalást sürgettek.
A magyar emigráció történetét 1945-től 1985-ig Borbándi Gyula írta meg elfogulatlan szemlélettel és világos anyagkezeléssel, sokrétű és árnyalt képet rajzolva csoportjairól, intézményeiről, mozgalmairól és nyomot hagyó személyiségeiről. Ehhez az 1989-ben az Európa Kiadó gondozásában (Bern után idehaza is) megjelent izgalmas olvasmányhoz és nélkülözhetetlen kézikönyvhöz tesz most hozzá az emigráció konzervatív szegletéhez tartozó Sisa István szerkesztőként és íróként valami olyasmit, amit így is megfogalmazhatnánk: az emigráció sajtójának keresztmetszete, avagy tallózás a dokumentumok, újságcikkek, levelek és fényképek között. Azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy az utókor gondjaira bízza az őrt állók emlékezetét.
Természetes, hogy egy 360 oldalas, nagyalakú kötet sem vállalkozhat ebben az esetben a teljességre, hiszen az őrt állók sorfala több kilométerre rúgna. Marad a szubjektív válogatás s benne a Sisa Istvánról is kikerekedő portré, aki valamennyi emigránstársa számára a magyar sorsproblémák felé fordulást ajánlotta, az olyan kérdésekkel való foglalkozást, mint a magyar kisebbségek ügye, nyugaton pedig a magyar ifjúság beolvadása és a magyarság lemorzsolódása.
A különböző nyugati magyar lapokban megjelent cikkek sok év múltán is magával ragadják az olvasót. Ilyen például a Katolikus Magyarok Vasárnapja 1981. november 29-i számában megjelent írás, amely arról emlékezik meg: „Hogyan került a magyar zászló a [New York-i] Szabadság-szoborra 1956-ban?” Egészen pontosan 1956 novemberében. A drámai eseményről másnap reggel beszámolt a New York Times, a Daily News és a Daily Mirror is, első oldalas, képes szenzációként tálalva az eseményt. Vagy itt van például Bodó F. Ilona írása a Kossuth nevét viselő településről, amely 1840-ben alakult New Hope (Új Remény) néven. Kossuth 1852. évi amerikai körútja során a közelben szállt meg, ez adta az ötletet a városka lakóinak, hogy a magyar államférfiról kereszteljék el a helységet.
A példákat csak ízelítőül ragadtuk ki abból a hatalmas anyagból, amelyet Sisa István az évek során összegyűjtött. Felsorolni sem könnyű azoknak a nevét, akikkel a kötetben megismerkedhetünk. Néhányuk neve azonban álljon itt: Bodnár Gáboré, a Magyar Cserkészszövetség egykori elnökéé, aki felbecsülhetetlen érdemeket szerzett a magyar nyelv ápolásában és az ifjúság műveltségének megalapozásában. A Dömötör Tibor-féle Amerikai Magyar Szövetség tagjairól neves politikusok állították: nincs még egy olyan szervezet Amerikában, amelyik a kommunizmus lényegét és veszélyeit jobban ismerné, mint ők. A magyar papok és szerzetesek közül kiemelkedett a kaliforniai Portola Valley: az általa alapított középiskolát és kollégiumot Hites Kristóf vezette. A Kanadában élő Fáy Ferenc költő több ízben óvott a budapesti fogadkozásoktól, és figyelmeztetett az anyanyelv ápolása mögött meghúzódó önös politikai szándékokra. Eckhardt Tibor az 1970. évet köszöntő újévi üzenetében írta le a következőt: „A magyar nemzetnek nincs mitől tartania, ha egyszer visszakerülhet a nyugati világba!” Említhetnénk Tollas Tibort, a Nemzetőr fáradhatatlan költőjét és szerkesztőjét, aki rendszeres hírverő körútjain táplálta a tüzet a magyar lelkekben, vagy Vörösváry Istvánt, a legnagyobb magyar nyomdai vállalkozás megszervezőjét, aki könyvek sorát adta ki Torontóban, köztük Márai Sándor-írásokat és Horthy Miklós emlékiratait.
Nevekkel, feladatokkal és életsorsokkal ismerkedünk. Bakó Elemér nyelvészprofesszort invitáljuk meg az asztalunkhoz (hogy Reményik Sándort idézzük: „a nyelv ma néktek végső menedéktek”), Csapó Endre, az ausztráliai Magyar Élet támogatója vall a terjesztés titkairól, Fercsey János újságíró interjúját olvassuk, Lukács János történész beszél az erdélyi magyarokról, Szathmáry Lajos dédapjára, Szathmáry Istvánra emlékezik, aki Bem tábornok tüzér hadnagya volt, Sziklay Andor író és diplomata a politika jellemnyomorító hatalmáról elmélkedik, miközben gróf Wass Albert egyik aforizmáján merengünk. Ismerősök és ismeretlenek arca villan fel, de közös bennük, hogy valamennyien magyarok. A haza számkivetettjei.
Portrék, történetek és kapaszkodók árulkodnak egy soha meg nem szokható világról. A könyv útmutató 15 millió magyar összetartozásához. Németh László szerint a hazai magyarok a kinti magyarokkal álmodnak, és a kintiek álmai a hazaiakból épülnek, tehát összetartoznak. De minden harmadik magyar e közösség keretén kívül kisebb-nagyobb távolságokra – van, hogy tízezer kilométerre – él. Sorsdöntő, hogy milyen a viszonyunk hozzájuk. Sisa István válogatása, tallózása segít megadni a választ.
(Őrt állás nyugaton. Vista Court Books, Egyesült Államok, 2004. Szerkesztő: Sisa István. Ármegjelölés nélkül)