Igazából akkor lett országosan ismert, amikor Deutsch Tamással néhányan Prágába mentek tüntetni a csehszlovák demokráciáért. Ez is része volt a rendszerváltásnak?
– Része volt. Előzőleg már számos tüntetésen részt vettünk. Ott voltunk például a bős–nagymarosi vízi erőmű megépítése ellen szervezett demonstrációkon, a március 15-i megmozdulásokon. Csak utcai politizálással tudtuk hallatni a hangunkat, mert a parlament még zárva volt előttünk. Ebbe szervesen illeszkedett Prága, mert már lehetett érezni, hogy recseg-ropog a keleti blokk. Magyarországon és Lengyelországban hátrált a pártállam, a Szovjetunióban Gorbacsov alatt virágzott a peresztrojka és a glasznoszty. Tudtuk, hogy Csehszlovákiában a megszállás évfordulóján, 1989. augusztus 21-én nagyszabású tüntetés lesz. Arra gondoltunk, hogy jó üzenete lesz annak, ha mi is elmegyünk.
– A Fidesz küldte magukat?
– A választmány megtárgyalta, egyetértett vele, de nem a Fidesz küldött bennünket, mi akartunk menni. A csapat Deutsch Tamásból, Honecz Ágnesből, Fodor Gábor akkori feleségéből, Kerényi Györgyből, Lovas Zoltánból, a Fekete Doboz tagjaiból, Mécs Móniból, Mécs Imre leányából, Pesty Lászlóból, valamint belőlem állt. Hogy ne legyünk gyanúsak, nem együtt mentünk. A Vencel téren két dolog történt. Az óriási tömegben, titkosrendőrök gyűrűjében, kibontottunk egy transzparenst, amelyre ez volt ráírva csehül: Virággal jöttünk, nem tankokkal. A feladatom előzőleg az volt, hogy ezt a papírtekercset bevigyem a térre. Vállamra vetett farmerdzseki alá rejtettem a transzparenst. Félelmetes volt az egész, az emberek sétáltak, kirakatokat nézegettek, de közben egyre jobban megtelt a tér. Érezni lehetett a feszültséget, majd a békés sétálók egyszerre átalakultak tüntető tömeggé. Ekkor emeltük fel a transzparenst. Rövid ideig volt a magasban, mert néhány másodperc múlva többen ránk ugrottak, és széttépték a plakátot. A másik, ami Prágában történt: egy rövid beszéd elmondása. Kerényi Györgynek lengyel volt a felesége, ezért őt bíztuk meg a leírt szöveg felolvasásával. Deutsch és néhányan felemeltük Gyurit, aki oroszul, tört cseh nyelven elmondta a magyar ellenzék üzenetét. Talán másfél percig tartott a beszéd, ezalatt a tömeg körénk gyűlt, és nem engedte a közelünkbe a titkosrendőrséget. Utána szétspricceltünk, de Kerényi Gyurit, Pesty Lacit és Deutsch Tamást a titkosrendőrök nem sokkal később letartóztatták.
– Nem félt?
– Volt bennem félelem, de túlságosan el voltam foglalva előbb az előkészületekkel, azután azzal, hogy a Fekete Doboz videofelvételeit kicsempésszük az országból. Kalandos körülmények között ez sikerült. Három autóval jöttünk át a határon. Az elsőben rejtettük el a kazettát, a másodikban a videokamerát, a harmadik autóban ültek az úgymond gyanúsak: Mécs Móni, Lovas Zoli és én, aki vezettem a gépkocsit. Végig attól tartottunk, hogy a határon megállítanak bennünket. Ezért a határ előtt egy üveg Becherovkával leöntöttük magunkat, hogy italos kiránduló társaságnak tűnjünk. Végül simán átjutottunk.
– Ezzel persze nem ért véget az akció…
– Hazafelé Mónival arról tanakodtunk, mit tudnánk tenni letartóztatott társainkért. Kitaláltuk, hogy elmegyünk a csehszlovák nagykövetség elé, és éhségsztrájkba kezdünk. Ott ültünk nyolc napig. Közben a Fekete Doboz felvétele a prágai tüntetésről a Magyar Televízió képernyőjére került, a nagy nyilvánosság elé. Ezzel talán hozzájárultunk ahhoz, hogy Deutsch Tamásékat kiengedték a börtönből.
– Az ön számára mikor kezdődött az eszmélés?
– Akkor, amikor 1988 áprilisában beléptem a Fiatal Demokraták Szövetségébe. Előtte a Műegyetemen diák-önkormányzati vezető voltam, az egyetemisták érdekében összeütközésbe kerültem a dékánnal, a kollégiumi igazgatóval, de szó sem volt tudatos politikai tevékenységről. Egészen más közegben éltem, nem olvastam olyan politológiai szakkönyveket, mint például a Bibó-kollégisták, bár utáltam a rendszert. Az öcsém az ELTE-re járt, és a kollégiumi szobájában olvastam egy papíron: „Jössz a Fideszre?” Öcsémet kérdeztem, mi az a Fidesz. Azt válaszolta, hogy ez valami „ellen-KISZ”. Akkor nekem ott a helyem. Így kezdődött. Sasvári Szilárd volt az első eleven fideszes, akivel találkoztam. Ezután megalakítottuk a műegyetemi Fidesz-csoportot, 1988 őszén pedig bekerültem a Fidesz tizenhárom tagú vezetőségébe. A fiatal demokraták rendezvényeinek szervezésével foglalkoztam. Ez a munka annyira elfoglalt, hogy az egyetemen egy év halasztást kértem. Mi szerveztük meg például a legelső képviselő-visszahívást. Több mint kétezer aláírást gyűjtöttünk össze, és sikerült lemondásra kényszeríteni Vida Miklóst, az Országgyűlés alelnökét a bős–nagymarosi parlamenti szavazásnál tanúsított magatartásáért.
– Mit szóltak a szülei ahhoz, hogy nem a tanulmányaival foglalkozik? Hiszen ekkor mindössze huszonhárom éves volt.
– Már régen a Fidesz elnökségi tagja voltam, de még anyukám nem tudott semmit. A Deutschék letartóztatása utáni éhségsztrájkot bemondta a Déli krónika, onnan tudta meg, hogy mit csinálok. Megijedt és imádkozott értem.
– Az első szabadon választott parlament négy évében a honvédelmi bizottság tagja lett. Az MDF vezette koalícióval szemben ellenzéki képviselőként politizált. Mikor lehetett látni, hogy másként gondolkodnak, mint az SZDSZ?
– Mást gondoltunk az állam működéséről, mint az SZDSZ és az MSZP. Ez egyre markánsabban kiderült. A honvédség kapcsán mutatkoztak meg leginkább a különbségek. Nem akarom leegyszerűsíteni a dolgot, de az SZDSZ – akkor persze más volt a viszonyunk, mint most – elemi gyanakvással figyelte az erőszakszervezeteket, így a hadsereget is. Én meg a katonatisztekre, a Honvédelmi Minisztérium hivatalnokaira néztem gyanakvással, de a hadseregre mint intézményre nem. A hadsereget szükségesnek tartottam, ma is annak tartom. Elég hamar kiderült a bizottságban, hogy azok az elemi gyanakvások, amelyek például a rendkívüli állapot szabályozásával összefüggésben Mécs Imre fejében megfordultak, bennem nem éltek. Én intézményekben, mindenkori kormányban gondolkoztam, ő az MDF-kormányban. Nem feltételeztem, hogy ha a kormány felhatalmazást kap a parlamenttől a rendkívüli állapot kihirdetésére, akkor abból az következik, hogy katonai puccsal magához ragadhatja a hatalmat. Ezekben az alapkérdésekben nem vitatkoztunk az MDF-fel, mert egyetértettünk. Az MDF-es kormánykoalíció abban a reményben, hogy meg fogjuk szavazni a honvédelmi törvényt, számos, szakmailag megalapozott módosító törvényjavaslatunkat elfogadta. A hatpárti, maratoni egyeztetés végén magára maradt az SZDSZ és az MSZP.
– Abban az időben azt mondták, hogy a Fidesz az SZDSZ ifjúsági tagozata. Meddig tartott ez a felhőtlen kapcsolat?
– Szerintem felhőtlen sohasem volt. Amikor az SZDSZ megalakult, a szabad demokraták alakuló ülésén Fodor Gábor elnökölt mint a Fidesz egyik vezetője. Emlékszem, hogy ez nagy felháborodást váltott ki a fiatal demokraták vezetésében. Nota bene: már az SZDSZ névválasztásánál is úgy éreztük, hogy azért lett Szabad Demokraták Szövetsége, mert rá akartak telepedni a Fiatal Demokraták Szövetségére. Már akkor így éltük meg. Legelőször egyébként Miskolcon fogott össze a Fidesz az MDF-fel. Közösen választottuk meg egy helyi görögkeleti parochusnak a fiát polgármesternek.
– Hogyan élte meg, hogy a hangadó fiatal demokrata politikusok egy része, Fodor Gábor, Molnár Péter, Szelényi Zsuzsa és Ungár Klára 1993-ban kilépett a Fideszből, és átigazolt az SZDSZ-be? A körülöttük kialakult vita nem veszélyeztette a Fidesz létét?
– Nem. Ez a vita a szabad demokratákhoz fűződő viszonyunkról szólt, később kiderült, hogy az MSZP-hez kapcsolódó magatartásunkról is. Tehát az, ami 1993 óta a magyar politikában történik, megmagyarázza az akkori konfliktus eredetét. Látható volt már a Demokratikus Charta megszervezésénél is, hogy az MSZP együttműködött az SZDSZ-szel. Fodor Gáborral és társaival az alapvető nézeteltérés abból adódott, hogy az SZDSZ nekünk stratégiai szövetségesünk, taktikai szövetségesünk, avagy egyik sem. Gábor úgy gondolta, hogy a Fidesznek szorosan együtt kell működnie az SZDSZ-szel, a fiatal demokraták döntő többsége viszont úgy gondolta, hogy nem.
– Azt lehet mondani, hogy a szabad demokraták kivonultak a Fideszből?
– Valójában igen. Biztos, hogy személyes számlák is terhelték ezt a viszonyt, de alapvetően politikai hasadás történt a Fideszben.
– Nem gondolt arra, hogy velük tart?
– Egyértelműen a nem SZDSZ-es oldalon álltam.
– Volt-e szerepe a politikai hasadásban Antall József és Orbán Viktor különleges kapcsolatának?
– Nem lehetne így leegyszerűsíteni. Mindenesetre nyílt titok volt a két politikus beszélő viszonya. Ezt helyesnek tartottam, mert amikor az ellenzék és a kormánypártok között sok kérdésben viták voltak – de egyik sem gondolta a másikról, hogy hazaáruló –, akkor különösen fontos volt a két generációt átívelő beszélő kapcsolat.
– Milyen volt a két exminiszterelnök személyes kapcsolata?
– Antall József halálának napján tartottuk a Fidesz országos választmányának ülését. Viktor késve érkezett. Hogy találkozott-e Antall-lal, vagy csak telefonon beszélt vele, nem tudom, de állítólag beszéltek egymással. Hogy pontosan miről, azt kevesen tudják. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Viktor szemében könnyeket láttam, meg volt rendülve. Érezni lehetett, hogy kölcsönös nagyrabecsülésen alapuló kapcsolat van közöttük.
– A Fidesz 1994-ben választási vereséget szenvedett. Csaknem hét százalékkal bejutott ugyan a parlamentbe, de vezetői többre számítottak. Úgy tűnt, mintha ön elvesztette volna pártjába vetett hitét.
– Ma, harminckilenc évesen sok mindent másképpen csinálnék, mint akkor. A választás eredménye mindenkit frusztrált. Közeli volt még Fodor Gáborék kilépése, és tele volt mindenki gyanakvással. A kudarcra sokan reagáltunk zsigerből, én is. Kerestük a felelőst, azt gondoltuk, valaki csak tehet arról, ami történt. A konfliktus mindenki szándéka ellenére elmélyült. Nem akartam elnökjelölt lenni, de ezután elkezdődött valami mozgolódás, és egyszerre csak azt vettem észre, hogy én állok a középpontjában. Végül is a Fidesz késő nyári kongresszusán én lettem Viktorral szemben az elnökjelölt.
– Úgy gondolta, hogy van esélye?
– Őszintén szólva nagyon bíztam abban, hogy nincsen. Amikor megszületett az ötlet, egyedül a feleségem és egy akkor még politizáló barátom támogatta az elképzelést. Indultam és kaptam körülbelül harmincszázaléknyi szavazatot. Mivel van önkritikám, pontosan tudtam, hogy azt a harmincszázaléknyi szavazatot bárki megkaphatta volna akkor, hiszen nem rám, hanem Viktor ellen adták le.
– Kezdték nem szeretni a párton belül…
– Igen, voltak utána nehéz idők.
– Alelnök lett.
– Már az sem akartam lenni. Néhány hónapig még folytatódott a gyanakvásokkal teli bozótharc, amit persze a baloldali média felkapott, de mint idővel kiderült, nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Lassan lehiggadtam, passzív rezisztenciába vonultam. Eljártam az elnökségi ülésekre, de elegem volt abból, hogy csatázzak a Fidesz vezetőivel, akik közül sokra felnéztem. Az elnökválasztás után fél évvel Viktorral békét kötöttünk. A Fideszt nem volt szándékomban gyengíteni, ezért az aktív politizálástól visszahúzódtam.
– Bírálta a Fideszt, hogy jobbra tolódik, mert kereste a kapcsolatot az MDF-fel.
– Taktikai alapon mondtam azt, hogy hiba volt egyre nyíltabban együttműködni az MDF-fel, mert az lesz a következménye, hogy a Fidesz elveszti a választásokat. Négy évvel később, 1998-ban azonban a történelem nem engem igazolt, hanem Viktort.
– Azt a lépését, hogy háttérbe szorította a liberális vonalat?
– Igen. Mert ha nem születik meg a Fidesz politikájának új önmeghatározása, akkor nem nyerte volna meg 1998-ban a választásokat.
– Párttársai nem hagyták cserben: a polgári koalícióban honvédelmi közigazgatási államtitkár lett.
– Oda a kisgazdák hívtak, igaz, a fideszeseknek sem volt ellenükre. Talán féltek attól, hogy mi lesz, ha a kisgazda Honvédelmi Minisztériumban nem felkészült miniszter veszi át a tárca vezetését. Örültek, hogy elvállaltam, hiszen nyolc évig a honvédelmi bizottság tagja voltam.
– Két év után a kisgazdák szorították ki a minisztériumból. Torgyán József személyesen kérte a felmentését. Jól tudom?
– Hogy a kulisszák mögött mi történt, nem tudom. Én saját magam kértem, hogy mentsenek fel. Mindenről nem beszélhetek, és a mélyebb okokról nem is fogok soha. De a legnyilvánvalóbb ok a haderőreform miatt kialakult konfliktusom. Nagyon sok laktanyát zártunk be, az ottani településektől forrásokat vontunk el, alakulatokat számoltunk fel, különböző funkciókat szüntettünk meg. Ezeket a feszültségeket a vezérkar, amely minden változást meg akart akadályozni – azóta is ezt teszi –, cinikus módon meglovagolta. Fodor Lajos vezérkari főnök a fejem fölött egyeztetett politikusokkal. Egyre több feszültség keletkezett, és van a konfliktusoknak egy olyan kritikus tömege, amelyet az ember nem tud tovább elviselni. Eljött az a pillanat, amikor már nem volt mozgásterem, és kértem, hogy mentsenek fel.
– Sértődött ember?
– Volt idő, amikor az voltam, de mára megbékéltem a helyzetemmel. Nincsenek elvarratlan szálak. A Fidesz tagja vagyok, az is maradok, választáskor tudni fogom, hova kell szavazni. Ha megkérdeznék, hogy szeretnék-e országgyűlési képviselő lenni, valószínűleg azt mondanám, nem. Megtaláltam a boldogulásomat, egy sikeres ingatlanfejlesztő céget vezetek. Azt viszont elmondhatom, hogy a legizgalmasabb négy évben, 1990-től 1994-ig az Országgyűlés tagja voltam. És azokat az embereket, akikről egyszer utcát neveznek el, mind jól ismertem, és ők is ismertek engem.
origo.hu
Fontos, új funkcióval bővül a KRÉTA
