Víz a dagerrotípián

A Petőfi Sándort ábrázoló dagerrotípiát illetően kevés a megbízható támpont. A szakemberek megítélése szerint a képet Egressy Gábor készítette 1845 júliusában a saját lakásán, a Kerepesi út és a Síp utca sarkán álló Marcibányi-ház második emeletén. Bizonyosnak látszik, hogy Szendrey Júlia elhunyta után fia, Petőfi Zoltán birtokába került, majd az ő halálát (1870. november 5.) követően Beliczay Imre orvosnövendékhez, aki Zoltán barátja volt, s ápolta is a beteg fiút. Mindezt onnan tudjuk, hogy Beliczay A Hon 1879. szeptember 19-i számában mérges hangú cikket írt annak kapcsán, hogy a Petőfi Társaság folyóiratában, a Koszorúban a költőről készült fénykép megjelent. De nem a közlés háborította fel, hiszen ahhoz hozzájárult, maga adta át a képet Szana Tamásnak, a társaság főtitkárának. Másról volt szó.
Beliczay leszögezi, hogy a kép másolhatósági jogait illetően sok ajánlatot kapott, de egyiket sem fogadta el, miután Petőfi Sándor hiteles arcképét ereklyének tekinti, nem óhajt nyerészkedni vele, éppen ellenkezőleg, mindig is az volt a terve, hogy másolatot készíttet róla, és azt jótékony célra átadja valamelyik irodalmi társulatnak vagy egyesületnek. A cikkből kiderül, hogy először Beszédes esztergomi fényképészt, majd Országh Antalt bízta meg a másolási feladattal, de az eredmény középszerű volt. Később mint dilettáns fotográfus, maga is megpróbált egy másolatot készíteni, de az se sikerült jobban.
A cikkből aztán fény derül a felháborodás okára: „Hogy az illető fényképész, aki a sokszorosítással megbízatott, a daguerrotypről vagy annak előbb Országh vagy Beszédes urak által készített másolatáról készítette sokszorosító lemezét, ezt én nem tudhatom, miután a sokszorosító lemez felvétele pillanatában nem voltam Klösz fényképész úr műtermében. (…) Egy szép napon azonban Klösz úr a fényképeket áruba bocsátotta, és pedig saját javára. (…) Ki adott jogot Klösz úrnak arra, hogy a daguerrotypet saját céljaira sokszorosítsa?” (Ezek szerint Beliczay az eredetit és annak két másolatát is átadta a Koszorúnak, nyilván azért, hogy azt használják fel, amelyikből a korabeli technika a legjobbat tudja kihozni.)
Lugosi Lugo László, aki 2002-ben monográfiát írt Klösz György (1844–1913) életéről és munkásságáról, kiderítette, hogy Klösz nemcsak sokszorosította a képet, más beavatkozásra is szükség volt, ugyanis a dagerrotípiát víz érte. Lugosi rámutat, ha a kép amalgámrétege a víztől elmázolódott, azt nem lehet kijavítani. „Nyilván Klösz is tisztában volt a retusálás lehetetlen voltával, ezért a képet a szó szoros értelmében – tussal – átrajzolták papírra. Hiszen festőművészek dolgoztak a műterem harmadik emeletén. Azután ezt a rajzot fényképezték le immár fényképezőgéppel egy fényérzékeny nedveslemezre, és erről készültek a forgalomba hozott albuminmásolatok vizitkártya méretben” – írja. Már akkor többen észrevették, hogy Klösz másolatai eltérnek az eredetitől, kevésbé hasonlítanak Petőfire.
A Vasárnapi Újság 1879. augusztus 17-i számában arról értesülhetünk, hogy Beliczay Imre orvos a fővárosi kapitánysághoz fordult a Klösz-féle képek jogosulatlan árusítása miatt. Kiderül az is, hogy akkor már az ő tulajdonában lévő eredeti dagerrotípia nagyon megfakult, Petőfi körvonalai is alig vehetők ki rajta, ezért Klösz – és így a Koszorú is – az Országh-féle másolatot használta fel, amely akkor – a lap szerint – Kertbeny Károly (1824–1882) tulajdona.
Szinnyei József közlése szerint az eredeti arckép 1905-ben Ernst Lajos (1872–1937) neves műgyűjtő és művészeti író birtokában volt, ugyanakkor Hatvany Lajos (Így élt Petőfi, 1955–57) határozottan állítja, hogy Ernst egy életen át hiába kereste az eredeti dagerrotípiát, nem jutott a nyomára. Bizonyára csak az egyik másolattal rendelkezett. Hatvany elmondja, hogy az elveszettnek hitt eredeti arcképre végül egy fiatalember (Rózsa György) talált rá 1948-ban Beliczay Imre leszármazottainál. Így került elő az a dagerrotípia, amely ma a Petőfi Irodalmi Múzeumban található, s amelyet Escher Károly restaurált.
Figyelmet érdemel az a tény, hogy Ágai Adolf lapszerkesztő és jeles humorista a dagerrotípia felbukkanásakor felkérte Jankó János festőművész-grafikust (1833–1896), hogy készítsen rajzot az erősen halványuló képről. A kortársak szerint Jankó abszolút pontossággal adta vissza az arckép minden részletét, többen úgy vélekedtek, olyan, mintha Petőfi a jeltelen sírjából lépett volna elő. Mindenesetre Jankó rajza mellkép, Petőfi nem ül széken, kicsit jobbra fordulva áll, előrenéz, a karja nem is látszik.