Több mint egy éve, hogy sorozatunkban utoljára jelentkeztünk a történelmi Felső-Magyarország varázslatos vidékéről, a Szepességből. A mai Szlovákiához tartozó régi vármegyénk művészeti emlékei közül sokaknak ismerős – ha máshonnan nem, A fekete város című Mikszáth-regény bájos filmváltozatából – a lőcsei piactér a városházával, a kéttornyú szepeshelyi székesegyház és a csütörtökhelyi gótikus templom, de amint idehaza is, a híres történelmi látnivalók árnyékában sok-sok, többnyire csak szakértők körében ismert, kicsiny falusi műemlék bújik meg. Ezúttal a Hernád felső völgyében rejtőzködő Haraszt falucska különleges középkori templomát mutatjuk be.
A Tátra lábánál eredő, kanyargós folyócska partján, Igló és Korompa között, Szepes várától délre található az alig kétszáz lelkes, szlovákok lakta kisközség, Haraszt (Chrast nad Hornadom). A falu szélére érve első pillantásra feltűnik a templom keleti oldalán elhelyezkedő tornya és az épület szokatlan formája. A zömök, vaskos falú, több mint tíz méter magas, négyszögletes toronytest román kori mivoltát azonmód elárulják a négy égtáj felé néző emeleti ikerablakai. Kérdés azonban, miért építették a szentélynek a középkori szabály szerint szigorúan előírt helyére.
A választ a templomba lépve kapjuk meg, alapos meglepetés kíséretében. Az újabb keletű – szintén a középkorból származó, később többször átalakított – hajó keleti végén egy centrális elrendezésű teret találunk, amelynek közepe ötször öt méteres négyzet. Nyitott oldalaihoz egy-egy félköríves karéj kapcsolódik, ami által az egész „szentélyfej” önálló, szabályos kereszt alakú rotundát alkot, fölébe magasodó toronnyal, e formájában egyedüli példaként a Kárpát-medencében. Legközelebbi rokonai cseh területen fordulnak elő: Blatná és Resnovic XII. századi kápolnái, valamint a prágai Jana-templom.
A Szentháromság tiszteletére felszentelt, lóhere alaprajzú templomról elsőként Divald Kornél (1872–1931) emlékezett meg. „A haraszti templom elrendezésével legérdekesebb építészeti emlékeink egyike. Szentélye hatalmas XIII. századi torony, s három oldalához egy-egy félkörű fülke fűződik, két rétegben falképekkel borítva” – írja az 1905-ben papírra vetett Felvidéki sétákban. Václav Mencl, a harmincas évek kiváló prágai építészettörténész-professzora a XII. század végére datálta a centrális rendszerű tornyos építményt. Jóval később, 1972-ben megjelent szakdolgozatában Gervers-Molnár Vera művészettörténész (1940–1979) már a hazai négykaréjos körtemplomok tágabb csoportjába sorolta a harasztit, a történelmi Magyarország területén előforduló mintegy tucatnyi hasonló alaprajzú középkori kápolna közül azonban egyik sem rokonítható e kivételes szerkezetű szepességi emlékünkkel.
Divald száz évvel ezelőtti ottjártakor két középkori freskóréteget – egy XV. századit és az alóla kihámozott „jóval régebbit” – látott, amelyekről abban az időben Gróh István fővárosi festőművész-tanár (1867–1936), középkori falképeink jeles kutatója akvarellmásolatokat készített. Sajnos e sorok írója 1978 nyarán, a haraszti templom freskóinak sorsát tudakolván az akkor frissen odahelyezett plébánostól, már csak az 1920-as években bemeszelt falakat és a két oldalkaréjba 1952-ben odapingált képeket láthatta.
origo.hu
Magyar Pétert saját oldaláról cáfolták: nincs bizonyíték orosz hekkertámadásra a Tisza-lista ügyében
