A megújulás jegyében

A múlt hét végén túlélte a bizalmi szavazást a lengyel kincstárügyi miniszter, egyre inkább úgy látszik azonban, hogy Marek Belka kisebbségi kormánya nem tölti ki szeptemberben lejáró négyéves megbízatását. A szejm május 5-én vagy 6-án szavaz saját feloszlatásáról, így a júniusra előre hozott választások lehetőségéről.

Maradjon-e a jelenlegi status quo, avagy jöjjön a negyedik köztársaság? Némi leegyszerűsítéssel e törésvonal mentén oszlanak meg a választásokra készülő lengyel pártok, s a mérleg nyelve egyértelműen ez utóbbi gondolat felé billen. Mindez egyben azt is jelzi, hogy a lengyel társadalom – a térségben ismét úttörőként – egy alapvetően erkölcsi kérdést, az átmenet igazságosabb voltát helyezi az aktuálpolitikai szempontok elé.
A lengyelek ugyanis most döbbennek rá teljes valóságában arra, hogy például a privatizációnak több nemzedékre szóló következményei vannak. Sokan gondolkodnak el így manapság azon, hogy milyen mértékben is befolyásolja életüket a legutóbb az orosz titkosszolgálatokkal és a jelenlegi hatalom legfelső csúcsaival is kapcsolatba hozott, így az úgynevezett Orlengate botrányos kulcsfigurájává váló Jan Kulczyk karrierje. Mind többen akarnak a dolgok mögé látni, leegyszerűsítőnek találva azt a mesét, miszerint a Nyugat-Németországban élő apuka egymillió dollárja indította el Kulczykot a gazdagodás útján. Gyanúsnak találják például magának a papának a meggazdagodását, valószínűsítve, hogy beépített titkosszolgálati tisztként lépett fel a nyugat-berlini tévéműsorokban, s így jutott e vagyonhoz. De az is lehet, hogy az a bizonyos induló egymillió valójában sohasem volt az övé, és most is ennek megfelelően dolgozik. Elszakadtak-e az egykori kötelékek? – teszik fel a kérdést e botrány kapcsán. De sorolhatjuk a megtisztulás irányába ható példákat egyébként tovább is.
Ez a társadalmi helyzet alapvetően két irányzatnak kedvez. A populista Önvédelemnek és a Lengyel Családok Ligájának, amely erők azt hirdetik, hogy az eltelt tizenöt év úgy, ahogy van, rossz volt, s teljes fordulatra van szükség. Hasonló módon erősíti a jobbközép pártokat, a Polgári Platformot és a nála kissé radikálisabb Jog és Igazságosság Pártját is, amelyek az állam megreformálása mellett törnek lándzsát. Egyértelműen árt ugyanakkor ez a közhangulat az előző másfél évtizedhez erősen kötődőknek, így a status quo mellett kiállóknak, az amúgy is botladozva kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetségnek (SLD) vagy a Szabadság Uniójának (UW). Ezzel magyarázható elsősorban e két párt megújulási kísérleteinek kudarca is. E sorból talán csak Marek Borowski személye lóg némiképp ki, akinek a vezetésével az SLD-ből kiszakadt csoport megalakította a Lengyel Szociáldemokrata Pártot. Maga Borowski nem teljesen status quo párt, így akár koalícióképes is lehetne még a jobbközép számára, társait azonban aligha lehetne a baloldal őszinte megújítói közé sorolni.
Bonyolítja a politikai helyzetet, hogy a párt létrehozása mögött az elmúlt évtizedet személyében talán leginkább megjelenítő Aleksander Kwasniewski áll, aki az elemzők szerint e kísérlettel, majd ennek kudarca után az SLD és az UW centristáiból gründolt Demokrata Párttal is államfői megbízatásának őszi lejárta utáni lehetőségeit teszteli. Megfigyelők szerint a politikai porondról távozni érezhetően nem kívánó elnök addig próbálkozhat, amíg valamelyik, általa a háttérből irányított erő el nem éri a biztos parlamenti bejutáshoz szükséges 10 százalékot. Ha ez másképp nem megy – teszik hozzá többen –, az államfő végső aduként előhúzhatja az európai kártyát, s az alkotmány megszavazása érdekében ezt a kérdést előtérbe állítva egyfajta egyesítő szerepben olyanokat is maga, illetve a baloldal mögé állíthat, akik a kihívások más tematizációja esetén egyébként nem okvetlenül támogatnák. Ez a forgatókönyv mindenképpen őszi, a referendummal öszszevont választásokkal számol, a balliberális erők azonban ez esetben sem számíthatnának többre, mint a biztos parlamentbe jutásra.
Ezt igazolja, hogy a legfrissebb felmérések szerint jelenleg a választást a jobbközép Polgári Platformmal helyet cserélő jobboldali Jog és Igazságosság nyerné 24 százalékkal, míg a Jan Rokita által fémjelzett eddigi listavezetőre minden ötödik lengyel szavazna. A harmadik helyen a populista Önvédelem áll 14 százalékkal, biztos a helye a szejmben a Lengyel Családok Ligájának, nem éri viszont el a parlamenti küszöböt a kormányzó SLD, volt koalíciós partnere, a Lengyel Parasztpárt, a Szabadság Uniója s a két új formáció, Borowski szociáldemokrata pártja és az éppen a hét végén első kongresszusát megtartó Demokrata Párt sem.