A Munkáspártnak áll a zászló

Javában folyik a számháború Angliában, a közvélemény-kutatók szinte megszakítás nélkül a választótestület pulzusán tartják az ujjukat. Rossz jel, ha egy választási kampányt folytató politikus azt a közhelyt használja, hogy „csak egyetlen eredmény számít, a választás végeredménye”.

Ezt szokták mondani, amikor a közvéleményszonda szerint a párt veszíteni fog. Oliver Letwin, a konzervatívok „árnyék-pénzügyminisztere” ehhez a közhelyhez folyamodott, amikor arról faggatták a BBC egyik műsorában, hogy pártja megint messze elmaradt a Munkáspárt mögött. A legújabb szonda szerint a kormány egy-négy százalékra tett előnye egyik hétről a másikra kilenc százalékra emelkedett. Ez, ha a választáson beigazolódik, újból több mint százmandátumos többséget jelentene az alsóházban, ami ha kevesebb is a most feloszlatott Ház több mint százhatvanas kormánypárti többségénél, még mindig hatalmas erőfölényt jelent. A média, amely a közszolgálati BBC-vel szemben megengedheti magának az elfogultságot, már eleve leírta a torykat mint komoly ellenfelet, és ez csendül ki a szavazókkal készített tévéinterjúkból is.
Miért áll ilyen rosszul a konzervatívok szénája? Sorsukat elsősorban önmaguknak köszönhetik – hangzik a legáltalánosabb ítélet. Michael Howard nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Kampánya negatív, anélkül támadja a kormánypolitikát, hogy sok biztatót tudna mondani az ellenzék terveiről. A közvélemény zöme nem hiszi, hogy egy konzervatív kormány csökkenteni tudná az adóterhet a közszolgálatok jelentős romlása nélkül. Nem lát semmi újat a toryk közoktatási vagy egészségügyi politikájában, s bár többségében egyetért a Konzervatív Párt dacos magatartásával az Európai Unióval szemben, ezt a kérdést nem tartja igazán fontosnak. Igazat adnak a toryknak abban is, hogy a kormány bevándorlási politikája zavaros, szinte alig létezik, de sokan olcsó populizmust látnak a bevándorlás ügyének meglovagolásában.
Michael Howard nem rendelkezik azzal a személyes varázzsal, amely Tony Blairt annak idején hatalomra juttatta, és – bár ez a varázs már erősen megkopott – még mindig első helyre teszi a három vetélkedő pártvezető között. A kormánynak talán az a legnagyobb szerencséje, hogy az iraki háború szinte teljesen lekerült a napirendről mint választási kérdés. Közmondásos, hogy külpolitikai megfontolások ritkán döntik el egy választás eredményét, és aki számára igazán fontos az iraki háború, az valószínűleg úgyis George Galloway szakadár munkáspárti képviselő, Szaddám Huszein legjobb brit tanítványa új pártjára fog szavazni. A toryk különben sem ágálhatnak a háború ellen, hiszen annak idején Howard helyeselte a beavatkozást.
A május 5-i választásnak fontos vonása, hogy hányan vesznek majd részt benne. Valószínűnek látszik, hogy a jogosultaknak alig fele fog szavazni. Ekkor az új kormány a lakosság 25-30 százalékának az akaratából lesz hatalmon.