A rövid konklávé titka

Joseph Ratzinger bíborost a történelem egyik legrövidebb konklávéja választotta pápának. Az esemény előestéjén már nyilvánvaló volt, hogy a bajor származású bíboros személyét sokan támogatják, ugyanakkor a hírek szerint elég erős „ellenzéke” is volt. A gyors választásra magyarázat lehet, hogy a „nagy választók”, akik tekintélyük és hivataluk súlyánál fogva alkalmasak voltak arra, hogy a többiek szavazatait irányítsák, végül mind Ratzinger mögé sorakoztak fel.

A Ratzingert támogató „nagy választók” közé sorolandó a római kúria hivatalait vezető bíborosok mellett Tarcisio Bertone genovai érsek, aki éveken át Ratzinger helyettese volt a hittani kongregációnál, Giacomo Biffi bolognai érsek és Angelo Scola velencei pátriárka, akit a hírek szerint maga a nyugdíjazására váró Ratzinger látott volna szívesen utódjaként a legfontosabb szentszéki hivatal élén. Közéjük tartozott Camillo Ruini is, a pápa római helynöke és az olasz püspöki konferencia elnöke. Az ő feladatuk lehetett meggyőzni a kuriálisokkal szemben kissé tartózkodó Európán kívüli bíborosokat, hogy szavazatukat Joseph Ratzingerre adják.
Ellenzői között olasz és közép-európai bíborosok lehettek, mint Karl Lehmann mainzi püspök, a német püspöki konferencia elnöke, vagy éppen Godfried Danneels brüsszeli érsek. Carlo Maria Martini bíborosban vélték megtalálni „első körös” jelöltjüket, akinek ugyan nem lehetett esélye a megválasztásra – már betegsége okán sem –, de arra terveik szerint alkalmas lett volna, hogy erős szembenállást eredményezve végül egy kompromisszumos harmadik jelöltet lehessen találni. Nem így történt. És ezt elemzők éppen Martini bíboros magatartásának tulajdonítják, aki végül talán maga is Ratzingert támogatta.
A választás pontos menetét valószínűleg soha nem fogjuk megismerni. A konklávé titkossága, amely mellett esküvel kötelezték el magukat a bíborosok, éppen azt a célt szolgálja, hogy a megválasztott jelölt legitimitását ne gyengítse az esetleges éles szembenállások nyilvánosságra kerülése. Ilyenkor már csak az számít, hogy ki lett az a személy, akit a Szentlélek tanácsa révén a bíborosok legalább kétharmada alkalmasnak talált arra, hogy az egyház élén álljon. A mostani konklávén nem is lehetett szó erős szembenállásról. Ezt a gyors, alig több mint 24 órás választás bizonyítja.
A Sixtus-kápolnából kijövő bíborosok, akik immár beszélhettek, mind arról szóltak, hogy a konklávé örömteli légkörben és nagy egyetértésben zajlott le. Nem választási küzdelem, inkább sok imádsággal kísért lelkigyakorlatos hangulat kísérte Szent Péter 265. utódjának kiválasztását.

A szerző Vatikán-szakértő
(Keresztény Közéleti Akadémia)