A valóság rosszabb

Szigort és következetességet ígért tegnapi meghallgatásán Gráf József a mezőgazdasági bizottság előtt. Az agrártárca várományosa bejelentette: kezdeményezi a költségvetési tartalék megnyitását. A miniszterjelölt szerint hiába szólnak a beszámolók a mezőgazdaság jó állapotáról, a valóság sokkal rosszabb képet mutat.

Nagy Ottó
2005. 04. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Világosan közölték, hogy mit várnak tőlem. Menedzsertípusú vezetést, határozott, kemény vezetési stílust – állapította meg Gráf József kijelölt agrárminiszter a mezőgazdasági bizottság előtt tartott beszámolója során. A jelölt szerint bármennyire biztatók is a tavalyi eredményekről szóló beszámolók, a helyzet ennél sokkal roszszabb. – Felborult az egyensúly, 34 százalékkal nőtt a növénytermesztés, kilenc százalékkal csökkent az állattenyésztés aránya. Ezért az állattenyésztési támogatásokat, akármennyire szűkek is a keretek, maximálisan ki kell használni, és legkésőbb 2007–2009 között meg kell határozni, hogy miként lehetne a leghatékonyabban támogatni ezt az ágazatot – állapította meg a jelölt.
Gráf elfogadhatatlannak tartotta az agrárpénzek kifizetésének elhúzódását. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: elképzelhetetlen, hogy ezt a munkát 24 tagországban el tudták végezni, itthon azonban nem. Hangsúlyozta, ilyesmi az ő minisztersége alatt nem fordulhat elő. Közölte azt is, hogy hat-hét millió tonna gabona értékesítése megoldatlan. Csak az export jelenthet kiutat, és a raktárkapacitások bővítése 1-1,5 millió tonnás szintre.
– Feladatom ellátásához nem kérek plusz költségvetési forrásokat, de szabad kezet igénylek ahhoz, hogy a rendelkezésemre álló lehetőségek kihasználásában ne akadályozzanak – mondta Gráf József, megemlítve, hogy kezdeményezni fogja a költségvetési tartalék megnyitását. A jelölt tervezi még a Nemzeti vidékfejlesztési tervben szereplő források és egyéb pénzügyi keretek átcsoportosítását, hogy ne maradjon felhasználatlan pénz egyik helyen sem.
Gráf József lapunknak elmondta, hogy az agrármegállapodást minden szempontból kötelezőnek érzi magára nézve, de az abban foglaltakra csak kinevezésétől vállalhat garanciát. A jelöltnek nincs arról tudomása, hogy a Hernád-völgyi árvízkárosultak ügye lekerült volna a kormány napirendjéről, és nem látja akadályát annak sem, hogy az idei állatjóléti támogatásokat faktoráltassák a gazdálkodók. A mezőgazdasági bizottság tizenkét igen és tíz tartózkodás mellett támogatta Gráf József miniszteri kinevezését.
Fülöp István, a Nemzeti Fórum csoportjában dolgozó független országgyűlési képviselő tiltakozott az agrártárca előtt, mert véleménye szerint a minisztérium nem tartja be az agrámegállapodást. – Hosszú hónapok mellébeszélése után Gráf József miniszterjelölt elismerte, hogy jogosak voltak a gazdák követelései. Gyurcsány Ferenc és Németh Imre eddigi állításaival szemben nem működik megfelelően a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal sem – olvasható Lengyel Zoltán, a Fidesz agrárpolitikusa nyilatkozatában.



Személycserék. Gráf József már bemutatása napján sem titkolta, hogy szervezeti és személyi változásokat tervez a minisztériumban. A távozók között előkelő helyen szerepel Benedek Fülöp közigazgatási államtitkár neve. A helyettes államtitkárok, Folláth Györgyné, Nyújtó Ferenc, Fehér István és Berci Norbert menesztése is szóba került, és nem kizárt egy újabb tárcán belüli átszervezés új főosztályvezetőkkel. Laptársunk úgy értesült, hogy a miniszterjelölt új sajtószóvivőt keres Dékány András helyett, és az Agrármarketing Centrum élére is más vezetőt nevezne ki. Gráf maga is megerősítette: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal élén váltás lesz, ahol várhatóan Margittai Miklós, a Baranya megyei földművelésügyi hivatal elnöke követi Szőke Miklóst.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.