A trianoni döntés következtében sok ember elmenekült Erdélyből, köztük gyereklány édesanyám is. Apám dunántúli volt, ezért hol máshol, mint Budapesten találkoztak össze. Anyám cselédlányként, édesapám cipészsegédként dolgozott. Ceglédre költöztek, itt születtem – meséli a professzor.
Meghatározó gyermekkori emléke az oroszok bejövetele. Négy és fél évesen szinte semmit sem értett még, az állandó sürgés-forgás viszont tetszett neki.
– A főépületet lefoglalták, és hozzánk, a cselédlakásba hozták a libákat, hogy anyám főzze meg őket. Az öcsém ebben az időben született. Gyerekként sok mindent másként láttam. Lakott ott egy román orvos, egyszer egy asszonyt hoztak hozzá, akin tizenhárman „átmentek”, nem tudtam, mit jelentett ez, mint ahogy azt sem, hogy a szomszédos ügyvéd könyveit miért dobálják ki a polcokról. Akkor szereztem egyébként életem első lexikongyűjteményét. Ezek a könyvek voltak az első olvasmányaim. Így fordulhatott elő, hogy viszonylag rövid idő alatt nagyon művelt lettem az S-től a T betűig terjedő fogalmak terén. Hosszú évekbe telt, mire mindet elolvastam.
Tóth József ekkor szeretett bele a térképekbe. Évtizedekkel később is az e könyvekben látott rajzok alapján tájékozódott Szentpétervár utcáin.
– Apám szocdem volt – mesél tovább –, s mikor az MKP győzött, és eljött az ideje a pártegyesülésnek, apám éppen üzemi balesetet szenvedett, így nem fizette be a tagdíjat két vagy három hónapon keresztül. Ezért a „nagy revízió” idején kizárták. Ezen annyira megsértődött, hogy haláláig nem bocsátott meg.
Ezután Ambrózfalvára, egy Mezőhegyes melletti kis faluba költözött a család. A falusi iskolában egy tanító oktatott három évfolyamot. Városi iskolából érkezvén nem okozott gondot egy év alatt elsajátítani mindhárom év tananyagát. A hátralévő időben pedig elolvasta a község könyvtárának összes könyvét. Tizenegy évesen. Itt szerette meg a magyar klasszikusokat is, a sok szovjet mű között ugyanis ezek is megtalálhatók voltak.
– Napközben sokszor fejtem tehenet. Egyszer valahol leírták rólam, hogy én vagyok az egyetlen rektor, aki úgy tud fejni, hogy közben nem rúgja fel a tehén.
Tóth József gimnáziumi éveit Szegeden töltötte. Itt azért nem volt annyira egyszerű az indulás: most már falusi iskolából jött, ezért jelentős lépéshátrányba került a többiekkel szemben. Ez pedig rendkívül zavarta. Muszáj volt felzárkóznia. Első év végére olyannyira beleerősített, hogy csak kémiából és matematikából volt négyese, a többi tantárgyból jeles.
– Igazi autodidakta gyerek voltam, olvastam megállás nélkül mindent, ami a kezembe került. Nyelveket tanultam. Mint kitűnő munkásszármazásút az iskola titkárává választottak. Így jött el 1956. Nem voltam hős. Börtönben is voltam, pedig csak heccként fogtam fel a plakátszaggatást. Emiatt később kétszer nem vettek fel a szegedi egyetemre, harmadszorra kerültem be pótfelvételivel, de csak biológia–földrajz szakra 1959-ben.
Megtanulta a biológiát, és elvégezte a biológia szakot, de soha nem érdekelte igazán. Bent tartották az egyetemen; szerencséje volt, mert csaknem a tudományos szocializmus tanszékre került, de megúszta.
– Akkor még nem volt státusa a földrajznak, de szerencsémre ennek a tanszéknek és a „tudszoc” tanszéknek a vezetője jóban volt egymással. Ők megegyeztek, hogy egy évig átkerülhetek a földrajzra. Így megúsztam, hogy elmélyüljek a tudományos szocializmus alapjaiban.
Később Békéscsabára került, marxista esti egyetemre. Két évébe került, amíg elfogadtatta a pártvezetéssel, hogy világgazdaságot taníthasson.
– Hatvannégyben tanítottam először. Akkor megfogadtam – egy éjszakán keresztül vívódtam ezen –, hogy a „Népszabadság-szindróma” helyett mindig csak azt fogom tanítani, aminek az igazságáról meggyőződtem. Meg is kaptam néha, hogy „Tóth elvtárs, ezeket talán nem kéne mondania”, de nagyobb pofont soha nem kaptam. Az idő azt igazolta, hogy nem döntöttem roszszul, tanítványaim ugyanis évtizedekkel később is megkerestek, és „csábítgattak” ide-oda.
Tóth József Békéscsabán hozta létre az alföldi csoportot, amely az Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetén belül alakult meg. Dékán lehetett volna, mégis inkább a csoportot választotta. A végzős évfolyamból öt hallgatót gyűjtött össze, és velük indította el a kutatásokat. Ez a csoport ma már legendásnak számít a szakmában. Tíz évig dolgoztak együtt, nemzetközi elismeréseket is begyűjtöttek.
– Négy hallgatót én választottam ki, az ötödik jelentkezett, hogy velem akar dolgozni. Ő is tanítványom volt, felvettem. Évek múlva derült ki, hogy nem jött, hanem küldték, III/III-as volt. Később országgyűlési képviselő lett. Ehhez az aljasság bizonyos foka kell, nekem ne mondja senki, hogy valakit erre rá lehetett kényszeríteni. Lehetett nemet is mondani.
Pécsre 1984-ben került. Akkor hozta létre az Akadémia a Regionális Kutatások Központját. Tóth József ennek lett a helyettes vezetője egészen a kilencvenes évek elejéig. De becsapták. Az ígért vezetői poszt helyett ugyanis más kapta a széket. (Rektorként egyébként díszdoktorrá avatta azt, aki megszegte a szavát – gesztusként. Azt mondja, ennek az embernek köszönheti, hogy ma sem tagja az Akadémiának, noha ötször jelölték. Tagja viszont a párizsi székhelyű Európai Akadémiának.)
A pécsi egyetemen akkor még öttagú földrajzi tanszék volt, ő azt a megbízást kapta, hogy alakítson ebből a minitanszékből egyetemi képzésre alkalmas intézményt.
– Nem tárgyakat tanítottunk, hanem azt, amihez a legjobban értettünk. Így a színvonalat hamar sikerült megemelnünk. Közben fejlődtünk. Végül sikerült létrehozni a földrajzi intézetet. Ma már kilenc tanszék található ezen belül.
A kutatási központból – szakmai és személyi vita miatt – időközben kilépett. Hónapokig élt fizetés nélkül. 1994-ben lett a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának dékánja. Csak egy ciklust vállalt, majd leköszönt. Eközben mozgolódás indult a rektor ellen, aki „üzemmé” akarta átalakítani az egyetemet, elfelejtkezvén arról, hogy itt emberek vannak. Így került képbe ő.
1997-től 2003-ig vezette a pécsi egyetemet. Az első időket a – professzor szerint elhibázott – integrációs folyamatok koordinálása kötötte le, „meg kellett küzdeni” az akkor még különálló orvosegyetemmel.
– Az emberséget, az emberi szót akartam visszahozni. Talán azért is voltam olyan népszerű, mert mindenkivel emberi hangon, közvetlenül tudtam beszélni, mindenkire volt időm. Fontos volt a külföldi kapcsolatok megerősítése is.
Az új oktatási törvény miatt most nyugdíjba kell vonulnia a professzornak, legalábbis le kell mondania az intézetvezetésről.
– Nem fáradtam el, de nem tartom rossznak, hogy az egyetemi vezetéstől eltiltják az időseket. Az intézet megy tovább, most azok vezetik majd, akik egyszer a tanítványaim voltak, így kicsit én is itt maradok. Azért az furcsa, hogy tanszékvezetést nem vállalhatok – akár három ember is alkothat tanszéket –, de egy 50 tagú doktoriskolát, ahol a legtehetségesebb emberek vannak jelen, azt még vezethetem. Igaz, ezt hetvenévesen abba kell hagynom. Szóval fordítva lenne jó a rendszer.
Többször is hívták külföldre tanítani – esetenként több ezer dollár havi fizetésért, de nem ment. Azt mondja, nem tud angolul álmodni.
– Nem értette ezt senki, azt hitték, nemzeti hős vagyok, pedig nem, csak hiú. Fontos, hogy hatni tudjak. Magyarul ugyanis elő tudok úgy adni, hogy ha akarom, akkor sír a hallgatóság, ha akarom, akkor röhög. Nem nevet vagy mosolyog, hanem röhög. Ezt angolul nem tudom, és valószínűleg soha nem is tudnám megtenni.
Pályafutása során Tóth József sok mindennel dicsekedhetett volna, mégis két dologra a legbüszkébb. Az egyik, hogy gyerekként megalkotta a marhák erősségi sorrendjét. (Ez olyan jelentős etológiai teljesítmény, hogy svájci kutatói díjat kapott érte, igaz, csak évtizedekkel később tudta meg.) A másik, hogy beváltott egy reményt: kiemelkedett abból a környezetből, amelybe beleszületett. Mint mondja, nem gazdagabb lett, hanem „többet tudó”. A legfontosabb eredménynek azt tartja, hogy professzor lett.
Ami a jövőbeni elfoglaltságait illeti: ház, kert, borospince és a „hüpütyü múzeum” rendezgetése. A hüpütyü szót a fiával találták ki, családi szó, amely annyit jelent: kedves haszontalanságok. Ebben a szobában van minden a belügyminisztertől kapott kitüntetéstől kezdve a hatvanas évekből való egyforintos buszjegyen keresztül az utazásai során összehordott tárgyakig. Mivel talán az Északi-sark az egyetlen kivétel, ahol Tóth professzor nem járt, a rendezgetésnek jó darabig nem lesz vége.
Prof. dr. Tóth József rector emeritus, intézetigazgató, egyetemi tanár. 1973-tól az MTA Földrajztudományi Kutatóintézete alföldi osztályának vezetője. 1984–1992: az MTA Regionális Kutatások Központja Dunántúli Intézetének főigazgató-helyettese. 1994-től a Janus Pannonius Tudományegyetem TTK dékánja, 1997–2003 között az egyetem rektora. 1996-tól az MTA társadalom-földrajzi bizottságának elnöke, a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetének vezetője.
*****
PTE Földrajzi Intézet
Az ott dolgozók létszáma alapján az MTA Földrajztudományi Kutatóintézete után a második legnagyobb földrajzi műhely Magyarországon, a nappali tagozatos doktoranduszokkal együtt pedig a legnagyobb. Ez több mint félszáz oktatót és technikai munkatársat jelent, ami tekintélyes kutatási-oktatási kapacitásra utal. Az intézet az elmúlt 20 évben nőtte ki magát egy szerény főiskolai földrajztanszékből. Magyarországon a földrajztudomány terén a PTE Földrajzi Intézete az első számú oktató- és kutatóhely,
azaz az egyetemi-főiskolai szférában a „zászlóshajó”.
