időjárás 12°C Vencel 2022. szeptember 28.
logo

Benzináremelés után népvándorlás keletre

Tolcsvai L. László
2005.04.22. 23:00

Az itthoni brutális üzemanyagár-emelés után szinte állandósult az „autós népvándorló turisták” tumultusa a Záhony–Csap ukrán határátkelőn, vámvizsgálat előtt időnként több kilométeres sor alakul ki két sávban a kamionokból és a személyautókból. A határ menti várakozás gyakran hat-nyolc óra, de megéri, egy tankolásnál ugyanis akár tízezer forintot is meg lehet takarítani. Ha pedig egyéb áruk beszerzése szintén cél, akkor egy ukrajnai úttal a minimálbérnyi megtakarítás sem kizárt.

Autótenger Záhonynál. Így írhatjuk le azt a látványt, amely az ukrán–magyar átkelő előtt fogadja az utazót. A kiszolgáltatottság érzete nyilván megterheli a benzinturisták idegeit, viszont a helyzetért csakis és kizárólag a kormány tagjai a felelősek – fejtik ki véleményüket a záhonyi átkelő előtt zsörtölődő zarándokok népes csoportjának kissé ideges vezérszónokai. Unaloműzőként a határ előtt gyakran beszélgetésbe elegyednek az autósok, s leginkább a magyar politikai elit felelősségét firtatják a kormány áremelésügyi ténykedésének értékelésekor.
Úgy vélik, már nem az államháztartási hiány, továbbá az államadósság enyhítésének szándékáról szól a történet, hanem arról, hogy miképpen lehetne az egyébként is szegény családokat még lehetetlenebb helyzetbe hozni. Többen azt mondják: normális eszű politikus gondolkodik, s mielőtt cselekedne, megvizsgálja, milyen következményekkel jár az, ha a csillagos egekbe emeli az üzemanyag árát. Hozzátették: az igaz politikus védi a hazai piacot, s nem kényszeríti a lakosságot külföldre tankolni. Olyan árakat szab, amelyeket az itthoniak képesek megfizetni, s tudja, hogy a kereslet drasztikus honi csökkentésével az ukrán és a román állam bevételeit növelik a magyarok. Hozzá is teszik: a kibicnek semmi sem drága, s egy milliárdos valószínűleg képtelen átérezni az egyszerű ember napi megélhetési problémáit.
A magyar pénzügyőrök és határőrök ugyan nem túl beszédesek, ám gyenge pillanataikban ők sem rejtik véka alá gondolataikat. Ha szimpatikus számukra az átlépésre jelentkező honpolgár, akkor szívélyesen felhívják a figyelmet a kinti szokásokra, praktikus tanácsokkal látják el. Szerintük a túloldali vámosok megérzik, nyugodt-e az ember, vagy netán nyugtalan. Ha idegesnek látják az utazót, rászállnak, a lelki terror ugyanis ott jól ismert fogalom. Kis autó: kis figyelem, nagy autó: nagy figyelem, jól tudják, ki miért látogatja meg keleti szomszédainkat. Úgy tudják, a magyar állam naponta mintegy 30 milliárd forintot veszít azzal, hogy rákényszeríti a szegény embereket az ukrajnai, valamint romániai tankolásra.
Magyar oldalon nincs ok az izgalomra, ám a vámvizsgálatot és a kilépést követően furcsa jelenségek szemtanúja lehet az utazó. Az úgynevezett senki földjén először is nem lehet pontosan tudni, merre kell menni az ukrán vámobjektum felé, továbbá első látásra mintha szinte semmilyen szabályok nem érvényesülnének. A Tisza fölött átívelő senki hídján lepukkant, 50 éves autók ácsorognak leginkább felnyitott csomagtartóval, motorháztetővel, ukrán felségjelzésű Zaporozsecek, M21-es Volgák, Csajkák, Moszkvicsok, Zilek s nem ritkán modern nyugati személygépkocsik képeznek időnként úttorlaszt, már a senki földjén megy a zsibi. Az ukrán határőrök keménykötésű gyerekeknek látszanak, s amikor megszólalnak kissé közönyös, de rendkívül egyéni stílusukban, azonnal felszökik a magyarok adrenalinszintje. Kérdezik: személyi kispapír van-e, a biztosítás, netán a meghívólevél iránt is érdeklődnek.
Akik rendszeresen átjárnak benzinért, gázolajért, jól tudják: a határ túloldalán célszerű betartani az írott és íratlan szabályokat. Márpedig azokból van bőven, különösen az íratlanokból. Nem árt az óvatosság, a magyar emberek azonban jól tűrik a megpróbáltatásokat. A kiutazáshoz szükséges úti okmányoknak nagyon rendben kell lenniük, mert bizony a legkisebb formai hiba kiutasítással, illetve súlyos anyagi következményekkel járhat. Nem hiányozhat a nemzetközi autóbiztosítás sem, az úgynevezett zöldkártya, hiszen annak hiánya azonnali visszafordítással jár. Ha minden irat rendben, akkor az ukránok csak annyit mondanak: daszvidányija.
A viszontagságos átjutás után megkönnyebbülhet az ember, az első benzinkútnál, Csap előtt a töltőállomásokon felbakolt, jó nagy személygépkocsik tankolnak, s amikor 150 liter benzinnél tart a kút órája, akkor még fér bele. Bizony itt zajlik az élet, a benzinkutasok pedig rendkívül előzékenyek. Személyesen hozzák a bakot, ráállítják az autót, s négy-öt literrel máris több fér a leginkább megnövelt térfogatú tankba. – Ebből élünk – mondja Sztyepán –, örülünk maguknak. Igen, olcsó a benzin, nálunk nincsenek akkora adóterhek, mint odaát. Átszámolva 125 forint alatti összegnek megfelelő hrivnyába kerül a 95-ös benzin, miközben a gázolaj ára a 120 forintot sem éri el.
Mi is megtankoltunk, 7250 forintért 59 liter benzint vásároltunk. Persze azért érdekes, hogy egyetlen autós sem mutatta meg arcát, de Andris (az anyósülésen helyet foglaló útitárstól hallottuk nevét), a szomszédos kútfejnél tankoló illető kijelentette, ő például Rakamazon lakik, szinte mindennap jön. Zoli, a „kétszáz literes vásárló” néven ismert figura ugyanakkor az Eger melletti Andornaktályáról jött, s igaz, hogy 440 kilométer az oda-vissza megtett távolság, de a 200 forint literenkénti eladási árral még így is megéri. Egy budapesti illető szintén a határ túloldalán tankolt a Volvójába, s elárulta, ő heti rendszerességgel jár át, miután elintézte kisvárdai vállalkozásának ügyeit.
Ungváron, illetve a város környékén ugyancsak hasonló a helyzet, annyi különbséggel, hogy ott helyenként lakásokban árulják az üzemanyagot. Legnagyobb meglepetésünkre az egyik háznál a fal mellett állt egy magyar Mercedes, és a falra szerelt csapból folyt a benzin egy mérőedényen át a tankba. A benzinkutak mellett számtalan üzlet épült az elmúlt egy esztendőben, s a bolti eladók szintén rendkívül előzékenyek. Minden, mi szem-szájnak ingere, megtalálható az üzletekben, természetesen a magyar árak töredékéért. Egy Adidas szabadidőfelső és -nadrág például 110 hrivnya, ami átszámolva nem több négyezer forintnál. Magyarországon ezért az öltözékért minimum húszezer forintot kérnek.
Hazafelé sem egyszerű az út, először a tülekedés okoz gondot. Ha az ember túl sietősre fogja a dolgot, akkor könnyen koccanhat a másik igyekvővel, ugyanis a visszaút során szintén hatalmas a sor, az autósok pedig egyre feszültebbek. Az ukrán határállomáshoz érve kiderül, a vámosok azokat szúrják ki, akiket ki kell szúrni, mert – mint megtudtuk – minden félreállított autó jó fogásnak bizonyul. Velünk szerencsére eszük ágában sincs foglalkozni, mert nagy autó: nagy fogás, kis autó: kis fogás.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.