Kezdetét vette az agráriumban az a fájdalmas átrendeződés, amelyet európai uniós csatlakozásunk kapcsán jósoltak a szakemberek. A csatlakozás óta eltelt egy évben ugyanis felerősödtek a magyar agrárium súlyos szerkezeti, hatékonysági, intézményi problémái. Az ágazat felkészültsége szemmel- láthatóan nem megfelelő az EU-tagságból fakadó követelmények teljesítésére.
Az éleződő kihívások és kényszerek nyomán a magyar mezőgazdaságra a részpiaci válságok jellemzőek. Ennek egyik oka, hogy az európai hús- és állatitermék-piacokat az utóbbi években jelentősen befolyásolta a távol-keleti és brazil exportcikkek által okozott túlkínálat, így a nagy termeltetőcsoportok általában „túlélésre” rendezkedtek be, vagyis arra, hogy a folyamatos veszteség finanszírozásával őrizzék meg pozícióikat. A jövedelmezőségi problémákkal küszködő, túlélésre játszó termeltető feldolgozók helyzetét tovább rontják a takarmányárak, illetve a raktározási nehézségek – a veszteséges termelés miatt általános bizonytalanság alakult ki.
Ismert, a kormány Brüsszellel egyeztetve úgy döntött, hogy a következő években az egyszerűsített, területalapú közvetlen támogatási rendszert vezeti be. Így kevésbé nő a gabona- és olajosmag-termelők támogatása, mint hogyha a közös agrárpolitika eredeti támogatási rendjét alkalmaznák. Azokat a nemzeti támogatási formákat pedig, amelyek a kellő földalap nélkül dolgozó állattartókat segítenék az uniós belépés után, általában nem lehet fenntartani, így az agrárpolitika csak közvetett eszközökkel tud segítséget nyújtani. Az uniós szabályozás ráadásul nem egykönynyen illeszthető a magyar viszonyokhoz. A problémák másik köre abból adódik, hogy nem alakultak ki azok az együttműködési formák, amelyek biztosítják a megrendelő igényeihez igazodó, megfelelő minőségű, ütemezésű, kiszerelésű mezőgazdasági termékeket. A baromfi- és a sertéságazatban ugyan tudatosultak a minőségi követelmények, sőt az üzemi koncentrálódás is előrehaladt, de hiányoznak azok a termelői együttműködési formák, amelyek a piachoz való közös alkalmazkodást segítik elő és a kockázatokat megosztják. Ráadásul az integráció nyomán elárasztották a magyar piacot az olcsó külföldi élelmiszerek is; a kimutatások alapján az élelmiszerimport harminc százalékkal nőtt 2004-ben a 2003-as adatokhoz képest.
A gondot súlyosbítja, hogy az agrártárca struktúrája, illetve a megyei hatóságok sincsenek a gazdálkodók szakmai érdekeinek ellátására felkészülve. A gazdaságdiplomácia, illetve az uniós érdekérvényesítés nem látszik alkalmasnak arra, hogy a közös agrárpolitika várható átalakításakor következetesen képviselje az érdekeket.
Demonstrációs csúcs. A rendszerváltás óta egyetlen kormány sem élt meg annyi agrárdemonstrációt, mint a Medgyessy- és a Gyurcsány-kabinet. A tiltakozások kevésszer értek el eredményt. A gazdatüntetések után megkötött megállapodás is csupán tüneti kezelést jelent; az ágazat piaci, hatékonysági és strukturális problémáinak kezelését elodázták. A kormányváltást követően egyszer, míg 2003-ban a gazdák különböző szervezetei tíz alkalommal demonstráltak. Tavaly négyszer tüntettek az agrárium képviselői, míg az idei Budapesten, illetve különböző vidéki helyszíneken megtartott demonstráció a rendszerváltás óta a leghosszabb volt, csaknem két hétig tartott.
