Először is jó tudni, miről beszélünk, amikor a rekreációt emlegetjük: a fogalom az ember szervezetének mindennapos megújulását, fizikai, pszichikai, szellemi felfrissítését, egészségének megőrzését, életminőségének javítását jelenti. A gazdaságilag fejlett országokban, ahol az átlagemberek igényei magasabbak nemcsak másokkal, hanem önmagukkal szemben is, már évek óta ismeretes a rekreáció, sőt nemcsak ismeretes, hanem az emberek nagy része gyakorolja is. Nálunk ez nem egészen így van. A társadalmi vitán túljutó, ősszel a parlament elé kerülő Nemzeti sportstratégia előkészítő anyagának erre vonatkozó része szerint, amely egy 2004-es kutatáson alapszik, a magyar felnőtt népességnek csupán a 16 százaléka (1,28 millió fő) végez rekreációs sporttevékenységet. Ha azonban szűkebb, rendszeres értelemben vesszük a sportolást – minimum heti két alkalom és minimum fél óra alkalmanként –, akkor ez már csak kilenc százalék (720 ezer fő). Az emberek nagy része nem szervezeti keretek között, hanem egyénileg, családi-baráti társaságban, illetve létesítményhez nem kötötten, közterületen, a szabadban vagy otthon, a lakásban szokott mozogni. Igen kevesen tudják megfizetni az utóbbi években fejlődésnek indult specializálódott szolgáltatók (fitnesztermek, fallabdapályák stb.) nyújtotta lehetőségeket. A fiatalabb, a képzettebb és a jobb anyagi helyzetben élők között nagyobb arányban találunk rendszeresen sportolókat.
A felnőtt társadalom sportolói rétegének valamivel több mint az egyötöde – zömmel kispályán – futballozik (22 százalék, 281 ezer fő), a második helyen a futás, kocogás áll (15 százalék, 192 ezer fő), a harmadik a kerékpározás (12 százalék, 153 ezer fő), a negyedik és egyben az utolsó az aerobik (10 százalék, 128 ezer fő). Bár félmillióra tehető a magyar hobbisízők száma, ők a magyar terep- és hóviszonyok miatt csak az év szűk részében csúszhatnak rendszeresen. Érdekesség, hogy a főként szabadidősportnak számító tenisz nincs az élcsoportban, hiszen űzése jellemzően jobb anyagi helyzethez szabott, az viszont kifejezetten elkeserítő, hogy az alapsportnak számító úszás sincs ott. Ám ami a leglehangolóbb: a felnőtt népesség 52 százaléka (4,16 millió fő) nem sportol.
Ebbe a szomorú helyzetbe csempész némi vigaszt, hogy majdnem kétötödük viszont szeretne, ami egy 900 ezer fős mozgósítható, megerősítésre és lehetőségre váró potenciális sportolói réteget jelent. E megerősítést és lehetőségteremtést a Nemzeti sportstratégia alapvetően indirekt módon, a kereslet megnövelésével, célzott ösztönzőkkel – például sportolási csekk bevezetése az üdülési csekk mintájára –, valamint programfinanszírozással tenné. A rekreációs sporttal foglalkozó szervezetek a pályázati rendszeren keresztül juthatnak (majd) támogatáshoz. A Nemzeti Sporthivataltól (NSH) kapott tájékoztatás szerint előnyben részesülnek az időszakot átölelő (például éves) programok, a kisebb egyesületek rendszeres sportolást biztosító tervei, a kistelepülési, lakótelepi, hátrányos helyzetű csoportok, a munkahelyi közösségek egyesületeit támogató törekvések, a hagyományos klubélet visszaállítását szolgáló szándék, egy-egy nagy érdeklődést kiváltó esemény megszervezése, a szabadidős versenyrendszer működtetése.
A szándékot valóra váltani a mai sanyarú létesítményviszonyok közepette nem könnyű feladat. Az NSH egyelőre csak a tervek szintjén mozog: az általa meghirdetett Sport XXI program Sporttal a közösségekért elnevezésű része megyei létesítmények (sportcsarnok, jégcsarnok, uszoda) építését célozza meg a ma oly divatos PPP-konstrukció (Public Private Partnership, azaz a közszféra és a magántőke együttműködése) keretében. Már a 2004–2006-os időszakra is komoly tervek születtek, ehhez képest a PPP tárcaközi bizottság csak tavaly november végén tudta jóváhagyni az első két létesítmény – Gyöngyös, Mosonmagyaróvár – tervezetét, a szerződések aláírására leghamarabb szeptemberben kerülhet sor. Szintén a sanyarú létesítményhelyzetet enyhítendő, a Tornaterem a lakosságért program hét végi, iskolaszüneti nyitva tartást javasol az iskoláknak, céltámogatást juttatva tornatermeik és uszodáik megnyitásához a rekreációs sport számára. E szándékot tettek és pénzösszegek még nem erősítették meg.
A magánszféra közben már „mocorog”, legutóbb múlt pénteken zajlott a témában esemény, mégpedig a testnevelési egyetem aulájában az I. wellnesskonferencia. Ezen a wellnesst mint komplex életstílust mutatták be, amely ötvözi a rekreáció, a táplálkozás, a kozmetika, a divat és sok más szakterület modern irányait. Talán mondani sem kell, hogy a magyar társdalomnak egyelőre csak igen vékony rétege képes és akarja ennek szellemében élni a mindennapjait.
Figyelemre méltó a sport és az egészségügy kapcsolata, hiszen a rekreáció fogalma az egészség megőrzését is magába foglalja. A finanszírozást illetően a felek ellenérdekeltek, az kap több központi pénzt, aki több alanyt (sportolót, illetve beteget) tud felmutatni. A Nemzeti sportstratégia társadalmi vitájának március 4-i budapesti fórumán Ábrahám Attila, az NSH elnöke a társadalombiztosítással való egyeztetés nehézségeiről szólva utalt is arra, hogy az egészségügy sok szempontból inkább „betegben érdekelt”. Természetesen ezt a véleményt minden igazsága ellenére egy szűkebb, „sportos” társaságban könnyebb vállalni, mint hivatalosan. Amikor erről a témáról érdeklődtünk a sporthivatalban, azt a választ kaptuk, hogy Ábrahám Attila és Rácz Jenő egészségügyi miniszter már folytatott egyeztetést a két szakterület átfogó kérdéseiről, és megállapodott arról, hogy „együtt gondolkodnak”, átfogó programokat dolgoznak ki egy közös munkacsoportban. Még mielőtt politikai semmitmondást gyanítanánk, az NSH érdeklődésünkre adott válasza említett egy konkrétumot: a sporthivatal csatlakozott az Egészségügyi Minisztérium főleg nőknek és családoknak szóló Nő az egészség értéke elnevezésű programjához, amely 2005 márciusától június 12-ig tart.
Sajnos ez csupán három hónap, amely sem a nők, sem a családok, sem a rekreációs sport saját és közös gondjait nem oldja meg. Utóbbi lehetőségeit, fejlődését viszont mindenképpen segíti, hogy a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara (népszerűbben a TF) 2002 márciusában megkapta az engedélyt, hogy hazánkban elsőként önálló rekreáció szakot alapítson. Ez megtörtént, a képzés elindult, az elhelyezkedést pedig segítheti, hogy az egyik leginkább fejlődésnek induló területen, a fitneszben 2004 januárja óta csak az Országos Képzési Jegyzékben szereplő végzettséggel lehet munkát vállalni. Talán mire kikerülnek a rekreációs sport első szakirányú diplomásai, a Nemzeti sportstratégia által hőn áhított megnövekedett kereslet könnyen álláshoz juttatja őket. Csak győzzük (győzzék) kivárni.
Nem a sportoló, az edző a sztár. Magyarországon jelenleg körülbelül 400 fitneszklub működik, ebből úgy 60 a fővárosban. Egy budapesti „menő” helyen (hat-nyolc ilyen akad) akár havi 50 ezer forintot is ott lehet hagyni, ha az ember személyi edzővel óhajt küzdeni kondíciójáért. Az egyhavi „sima” bérlet 15-20 ezer forint, és itt a trénereknek „nevük” van, akik alkalmanként ötezer forintot is elkérnek a személyi edzésért. Kevésbé felkapott fővárosi klubban hat-tízezer a bérlet ára, vidéken ötezer körül meg lehet kapni, s a személyi edzés is kijöhet akár kétezer forintból is. Egy csoportos aerobikfoglalkozás Pesten óránként 800-1000 forintba, vidéken ennek a felébe kerül.
(Mű)fűre lépni szabad. Labdarúgásunk halódása sok szakértő szerint a grundok és a futballpályák fokozatos eltűnésével (is) magyarázható. Most a műfüves pályák megjelenése némileg javít a gondokon, kiépítésükre az európai (UEFA) és a magyar (MLSZ) szövetség egyaránt külön programot dolgozott ki. A műfű a lakossági sportot is nagyban segíti, hiszen amatőr kispályás focicsapatok salak és bitumen helyett sokkal kedvezőbb talajviszonyok mellett, télen pedig a tornatermekben hódolhatnak szenvedélyüknek. Ezt alapvetően kétféleképpen tehetik: vagy alkalmanként bérelnek pályát egy-két órára (terem úgy 8000-től található, a féléves bérlet 200-250 ezer forint), vagy beneveznek valamilyen kispályás bajnokságba. Utóbbi értelemszerűen olcsóbb, viszont a szórakozást tekintve kockázatosabb, hiszen nemcsak a barátokkal, hanem az ismeretlen ellenféllel is meg kell osztani a füvet, a parkettát. Nem is beszélve a vereség réméről.
