Iszlám bomba

Az Egyesült Államoknak tanulnia kell iraki hibáiból, és be kellene fejeznie Irán katonai fenyegetését. Teherán szerint a fenyegetés nem több, mint pszichológiai hadviselés, amelynek fő célja, hogy nyomást gyakoroljon Iránra az Európai Unióval folytatott tárgyalásokon” – jelentette ki Masszúmeh Ebtekar, az Iráni Iszlám Köztársaság alelnöke a befolyásos brüsszeli hetilap, a European Voice nemrég megjelent számában. (Meglepő, hogy Irán alelnöke nő, ami nem divat az arab világban. Elemzők szerint ebben az országban a nők és a kisebbségek jogai jobban érvényesülnek, mint bármelyik másik iszlám államban. A főváros virágzó zsidó közössége sem gondol az ország elhagyására.)
Amióta Irán megjelent az újjáválasztása és a sikeres iraki választások után kétségtelenül megerősödött Bush elnök látókörében, a perzsa állam atomprogramja vita tárgya az Európai Unió és az Egyesült Államok között. Az európaiak (London, Párizs és Berlin vezetésével) széles körű gazdasági és kereskedelmi tárgyalásokat kezdeményeztek Teheránnal, míg az USA inkább a kardcsörtetés politikáját választja.
A Közel-Kelet főként szunnita arab országai között igen érdekes szerepet játszik a síita–perzsa Irán. Iszlamista berendezkedése ellenére pragmatikus külpolitikát folytat, Szaddám Irakjához képest főleg államiságának megszilárdítására és területének védelmére rendezkedett be. Több Közel-Kelettel foglalkozó szakértő felhívja a figyelmet, hogy Irán másfél évszázad óta nem kezdeményezett háborút szomszédaival, inkább befelé fordult. Az 1980-as években vívott Irak–Irán párviadal is az előbbi agressziója miatt robbant ki. Bush afganisztáni és iraki háborújában is inkább stabilizáló szerepet játszott Teherán. Ugyanakkor az iraki választásokon győztes síita koalíció mérséklésében kulcsszerepet játszik Irán, és kiáll az iraki szunniták hatalomba való bevonása mellett.
Kétségtelen tény, hogy a perzsa állam nukleáris programja aggodalomra ad okot. Hiteltelennek hangzik Teherán érvelése, miszerint a világ egyik legnagyobb olaj- és gáztermelőjeként atomenergiával kívánja megoldani a lakosság energiaellátását. A brit sajtóban megjelent, kiszivárogtatott izraeli titkosszolgálati adatok szerint Irán 2008-ra képes lesz első atomfegyverének előállítására, ami radikálisan megváltoztathatja a közel-keleti erőegyensúlyt Izrael és az Egyesült Államok rovására. Ez az EU-nak sem áll érdekében.
Irán évek óta vásárol nukleáris technológiát és nyersanyagot az oroszoktól, illetve a világpiacon. Amikor 2003 októberében a nyugati titkosszolgálatok leleplezték Abdul Kadir Hánt, a pakisztáni „iszlám” atombomba atyját, világossá vált az is, hogy az atomtudós jelentősen hozzájárult szakértelmével az iráni atomprogramhoz. Hán lebuktatása különben hozzájárult Kadhafi Líbiájának megszelídítéséhez is. Ugyancsak 2003 októberében a nyugati szolgálatok elfogtak egy Malajziából Líbiába tartó teherszállítmányt, amely Líbia atomprogramjához nélkülözhetetlen technológiát tartalmazott (a csomagban négyezer nukleáris centrifuga és egy tíz kilotonnás atombombához szükséges technológiai leírás volt). Kadhafi az európai és amerikai diplomáciai nyomás, valamint a bizonyítékok hatására feladta nukleáris programját, és a továbbiakban együttműködött a Nyugattal. Elemzők szerint a líbiai akció nagyobb eredménynek számít a terror elleni globális harcban, mint az afganisztáni vagy az iraki háború. A siker titka a hatékony titkosszolgálati, valamint a megfelelő transzatlanti diplomáciai együttműködésben rejlik.
Oroszország különleges szerepet játszik az iráni nukleáris programban: a Buser településen épülő reaktor mellett sok más telephelyen tűnik fel az orosz technológia. Nagy kérdés, hogy az unió és az Egyesült Államok meg tudja-e győzni Putyint arról, hogy ne adja fel geostratégiai érdekeit rövid távú gazdasági érdekei miatt. Más szóval nem biztos, hogy Moszkva érdeke a határaihoz oly közel fekvő Irán nukleáris fegyverkezése. Az utóbbi hetek diplomáciai jelzései alapján úgy tűnik, hogy Oroszország is egyre óvatosabb az iráni atomprogrammal kapcsolatban.
Irán atomfegyverkezése természetesen Izraelt fenyegeti a legjobban. Az izraeliek úgy ítélik meg, hogy államiságuk létét fenyegeti egy esetleg elkészülő iráni atombomba. Ennek a fenyegetettségi érzésnek kitűnő példája Douglas Davisnek, a Jerusalem Post londoni tudósítójának a Spectator brit folyóirat január 15-i számában megjelent cikke. A jelentős izraeli és amerikai titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező újságíró szerint „Irán atombombája a síita állam nagyhatalmi céljait szolgálja. Az irániak nemcsak a Közel-Keletet, hanem az egész mohamedán világot ellenőrizni akarják. Miközben a nukleáris kapacitás kiépítése védelmi célokat is szolgálhat, Irán esetében másról van szó. Teherán saját hatalmát akarja kiterjeszteni, és végső soron az iszlám globális dominanciájára törekszik.”
Izrael 1981-ben bravúros légitámadással semmisítette meg az iraki Tuvaita atomközpontban működő Oszirak elnevezésű reaktort. Teherán tanult az akkori esetből, így több száz, sokszor föld alatti helyszínen folytatja atomprogramját. Számos nukleáris létesítményt lakott területek mellé telepített. Ezért itt mind a légitámadás, mind a kommandós egységek bevetése sokkal bonyolultabb lehet, mint volt annak idején Oszirak lebombázása.
Közismert az izraeli lobbi hatása az amerikai külpolitikára, a hagyományos lobbi azonban még tovább erősödött Bush elnöksége alatt, hiszen a neoprotestáns csoportok is feltétlenül támogatják Izraelt. Csak remélni lehet, hogy az akció összetettsége miatt és a választási kampány elmúltával az amerikaiak nem úgy döntenek, hogy gyors katonai beavatkozásra van szükség Iránban. Condoleezza Rice külügyminiszter asszony első európai útja óvatos optimizmusra ad okot. Bár továbbra is veszélyforrásnak tartja Iránt, azonban eltekintett az európai stratégia nyílt kritizálásától.
A transzatlanti megosztottság erősítheti a perzsa országot, ezért a katonai fenyegetés és a diplomáciai lépések csak együtt lehetnek sikeresek vele szemben. Senkinek sem érdeke, hogy az Öböl menti állam nukleáris fegyverrel rendelkezzék. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az irániak világosan látják érdekeiket.
Mit tehet a magyar diplomácia ebben az igen bonyolult és érzékeny helyzetben? Először is lehetővé kell tenni, hogy a három európai hatalom súlya és a huszonötök EU-jának nehézkes egyeztetési rendszere miatt Berlin, Párizs és London szabad kezet kapjon a tárgyalásokon. Másodszor: mindent meg kell tenni az Amerika és Európa között támadt nézeteltérések kezeléséért. Harmadszor: meg kell nyugtatni a zsidó állam képviselőit, hogy az unió tisztában van az iráni atombomba veszélyeivel. Negyedszer: világossá kell tenni Oroszország számára, hogy végső soron Moszkva biztonságát is fenyegeti, ha nukleáris technológiát ad el Teheránnak.