Karol Wojtyla árvái

Félárbocra eresztették a zászlókat és a kormány a szentatya temetésének napjáig tartó nemzeti gyászt rendelt el Lengyelországban, Karol Wojtyla szülőhazájában. Zúgnak a harangok, a lengyelek virrasztással és imádsággal, megrendülten búcsúztatják honfitársukat.
Lengyelországban ma mindenki tudja, ha 26 éve nem Karol Wojtylát választják pápává, akkor nincs 1980-ban Szolidaritás, és nagyon félő, hogy 1989-ben nem lett volna rendszerváltozás sem, fogalmaz lapunknak a gyász pillanataiban Rafal Wisniewski, Lengyelország budapesti nagykövete. Meghatározó eseménynek bizonyult azonban, hogy 1978-ban a vasfüggönyön túlról érkezett a katolikus egyház új feje. Karol Wojtyla a saját bőrén érezhette, mit jelentett ebben a régióban a nácizmus után a kommunizmus. Egy évvel később hazájába immár pápaként látogatva pedig senkinek sem lehetett kétsége afelől, hogy ő képviseli nemcsak a szabadságot, a függetlenséget, hanem a nemzeti és európai kontinuitást, a civilizációs fejlődés értelmes, okos olvasatát is. A rendszer számára tehát egyértelmű kihívás volt a pápa személye, s ez a kő nagyon gyorsan elindította a lavinát.
Az értékelések egyik vissza-viszszatérő eleme II. János Pál aktív politikai szerepvállalása, bár a lengyelek talán még többet vártak volna e tekintetben a pápától. Mint a nagykövet megjegyzi, II. János Pál nagyon ritkán folyamodott a direkt politizálás eszközéhez, ami még inkább növelte erkölcsi fölényét. Az objektív értékek talaján állt, így például Lengyelország uniós csatlakozását is azért támogatta, mert évezredes folyamatokban gondolkodva tudta, hogy Közép-Európának Nyugat-Európa oldalán a helye.
Feltehetően a lengyel társadalom is más lenne ma, ha 26 évvel ezelőtt nem egy krakkói bíboros foglalja el Szent Péter trónját. Rafal Wisniewski egy túlzásaiban is találó véleményt idéz ezzel kapcsolatban. Eszerint a 70-es évek végén Lengyel-országban társadalom helyett csupán egyénekből álló kommunista masszáról beszélhetünk, amelyet a II. világháború borzalmai után határváltoztatásaival, ki- és betelepítéseivel erőszakolt meg a kommunizmus. A diplomata szerint vitathatatlan, hogy II. János Pál jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy ez a massza egyre öntudatosabb módon előbb társadalommá, majd nemzetté váljon. Olyan nemzetté, amely tudatában van saját erejének, de történelmi hibáinak, vétkeinek is. A pápa segítségével Lengyelországnak sikerült zárójelbe tennie kommunista rendszerbeli mivoltát és visszakapcsolódni az ország aranykorát jelentő jagellói hagyományokhoz. Ehhez a hagyományhoz tartozik az is, hogy királyváltások idején mindig is az egyházfő töltötte be az interreg szerepét, s 1978 után is mindenki tudta az országban, hogy ő a legfontosabb lengyel, ami hihetetlen tekintélyt adott neki. II. János Pál ugyanakkor végig képes volt megőrizni emberi mivoltát. Amikor beszélt a lengyelekhez, családtagjának érezte őt mindenki. Ezért érezzük ezekben a napokban oly sokan Lengyelországban, hogy árvák lettünk, fogalmazza meg a Karol Wojtyla után maradt űrt Rafal Wisniewski.