Leszerelők

Mint azt sejteni lehetett, kész lutri az örökbe hagyott szovjet atomfegyverek megsemmisítése. A hajdani birodalom sohasem arról volt híres, hogy az utolsó csavarig el tudna számolni. Hiába az Egyesült Államok anyagi kötelezettségvállalása, hiába a leszerelés menetének sokszoros ellenőrzése. Ez Kelet-Európa, itt szinte biztosak lehetnek benne a vizsgálódó amerikaiak, hogy valami kicsúszik a kezük közül. Az előző ukrán védelmi miniszter például tavaly bejelentette, hogy mintegy száz atomcsapásra képes rakétát „keresnek”, ugyanis azok a fegyverkorlátozási egyezmények alapján a megsemmisítettek listáján szerepelnek, de még nem bukkantak az alkatrészeik nyomára. A volt ukrán főkatona ezt azzal magyarázta, hogy mivel rengeteg színesfém – arany, ezüst, platina – van egy ilyen rakétában, nyilván széthordták, ellopták őket.
Ám az fel sem merült a nyilatkozóban, hogy nem a kikupálódott színesfémtolvaj-bandák környékén kellene keresni a rakétaszéthordókat, hanem magasabb körökben. Olyan emberek között, akik akár egészben kivihetnek az országból egy hatméteres vagy annál is hosszabb rakétát. Február elején Hrihorij Omelcsenko kijevi parlamenti képviselő, a szervezett bűnözés elleni bizottság vezetője bejelentést tett a főügyésznél, amelyben beszámolt arról, hogy az előző kormány idején robotrepülőgépet adtak el Iránnak és Kínának. Omelcsenko húsz robotrepülőgépet említett, amelyeket az ukrán állami szervek bevonásával értékesítettek. Az üzletben orosz állampolgárok is részt vettek. A parlamenti képviselő szerint a törvénytelen eladások jelentős kárt okoztak, ártottak Ukrajna nemzeti érdekeinek.
A hivatalos beismerésre majd két hónapot kellett várni, amikor a brit gazdasági napilapnak, a Financial Timesnak nyilatkozva Szvjatoszlav Piszkun főügyész elismerte a tényt. Kicsit másként, mint ahogy a parlamenti képviselő jelezte: 12 darab robotrepülőgépet adtak el, hatot Iránnak, hatot Kínának, és egy évvel később, mint a parlamenti képviselő állította, tehát 2001-ben. Piszkunnak a sok rossz hír után volt egy „megnyugtató” bejelentése is: a robotrepülőgépekhez járó atomtöltetet nem kapták meg a vevők. Az ukrán főügyész március közepén nyilvánosságra hozott beismerését azonnal helyesbítenie kellett a hivatalának, ugyanis Piszkun nyilatkozatából az derült ki, hogy állami szinten folyt a fegyverkereskedelem. Erről szó sincs – tagadták az ukrán főügyészség munkatársai a második, immár hivatalosnak számító nyilatkozatban.
Azóta az is kiderült, hogy Kijevben nagy titokban, zárt ajtók mögött még az előző elnök, Leonyid Kucsma idején kezdődött per zajlik, amelynek épp ez a fegyvereladás a tárgya. Három férfi áll a bíróság előtt – kettő közülük orosz –, három pedig szökésben van, mindannyiukat illegális fegyverkereskedelemmel vádolják az ukrán bűnüldöző szervek.
A Szovjetunió felbomlásakor, 1991-ben Ukrajna területén az X–55-ös – más kódjel szerint H–55 vagy ASZ–15 – robotrepülőgépből 1612 darab volt található. Ebből 575 darabot visszaszállítottak Oroszországba, a többit pedig meg kellett volna semmisíteni a leszerelési programnak megfelelően, az Egyesült Államok pénzéből és felügyelete mellett. A nehézbombázókról indítható, 2500 kilométeres hatótávolságú X–55-ös robotrepülőgépek hagyományos robbanóanyaggal és atomtöltettel is felszerelhetők. A kísérleteket a Szovjetunió a hetvenes évek közepén kezdte meg az 1200 kilogramm súlyú fegyverrel, a hat méter hosszú robotrepülőgép óránként maximum 1000 kilométert képes repülni. A földtől számítva csupán 30–50 méter magasságban képes manőverezni, követi a tereptárgyakat, kikerüli az ellenséges radarokat. Kivételes ereje a pár méter pontossággal végrehajtott támadás mellett az akció meglepetésszerűségében rejlik.
Washington aggódva szemléli, miként „szivárognak ki” a világba a volt Szovjetunió államaiból az atomtudósok, majd a fejükben vagy táskájukban kivitt nukleáris technológia után az atomfegyver célba juttatására alkalmas eszközök is. Az Egyesült Államokat főleg Irán esete aggasztja, hiszen évek óta azzal vádolja Teheránt, hogy polgári atomprogramja révén saját atomfegyver előállítására törekszik, aminek számos előjele van. A nemzetközi atom-feketepiacon – kisebb utánajárással – szinte minden olyan technológia és eszköz beszerezhető, amellyel elő lehet állítani az atombomba alapanyagát, a dúsított uránt. Irán már eddig is rendelkezett olyan hordozóeszközökkel, amelyekkel elérheti a fő ellenség, Izrael területét. Talán nem kell e lehetőséget továbbgondolni.
Kína atomhatalom, és saját fejlesztésű robotrepülőgépekkel is rendelkezik, de a szovjet technológia lemásolása jelentős kínai fejlődést eredményezhet a manőverező fegyverek esetében. Amerikát nem izgatja különösebben ez az eshetőség, viszont Japán attól tart, ha véletlenül Észak-Korea részesülne a robotrepülőgépek fejlesztésének titkaiból, akkor Tokió azonnal ezeknek a fegyvereknek a célkeresztjébe kerülne. Ezért a japán illetékeseket aligha nyugtatta meg az ukrán főügyész kedélyes nyilatkozata, amely szerint „semmi alapja sincs annak a feltételezésnek, hogy a Kínának eladott robotrepülőgépek valamilyen formában Észak-Korea kezébe kerülhetnének”.
Kijevben a hivatalos beismerés óta bejelentették, hogy szigorítanak a fegyverkereskedelem szabályain. Ezentúl „valóban” komolyan veszik az ellenőrzést – állítják az új kormány vezetői –, különösen a kettős felhasználású eszközök és felszerelések kivitelekor. Hogy ezentúl senki se exportálhasson ilyen érzékeny fegyvereket, talán rovancsot kellene tartani a védelmi minisztérium raktáraiban, ugyanis az agyafúrt „fegyvercsempészek” épp ott, az illetékes hatóságok szeme előtt rejtették el a robotrepülőgépeket. Hát nem csoda, hogy meg tudták téveszteni őket.