A világ egyik legcsodálatosabb dolga az, ahogy a megtermékenyített petesejtből kibontakozik egy élőlény. A madarak embrionális fejlődése a tojássárgáján kialakuló csírapajzson indul meg. Létrejönnek a kezdetleges testszelvények, a velőcső kezdeménye, amely a feji rész felé kitágul, aggyá alakul. A szív már nagyon korán kifejlődik (a vért lüktetve továbbító kis pontot Arisztotelész punctum saliensnek, ugrópontnak nevezte el). Megjelennek a végtagok kezdeményei is, majd a szem és a csőr.
A kikelést megelőző időszakban a fióka csaknem az egész tojásbelsőt elfoglalja. A külső magzatburkot dúsan behálózó érrendszer tölti be a tüdő szerepét, ezen keresztül megy végbe a gázcsere. A tojásban a magzat összegörnyedve, lábait a fejéhez húzva helyezkedik el. Ha elérkezett az idő, a magzat a tojás légkamráját kicsípve áttér a tüdőlégzésre, mivel a magzatburkok eddigre tönkremennek. Körbeforogva a tojásban a csőr kemény képződményét, a gyémántot hozzákopogtatja a héjhoz, s azt egy körív mentén feltöri. Fejét előhúzza szárnyai alól, s teljes testével kibújik a tojásból.
Ezt a hatalmas munkát a madárfióka a tarkóizommal, a musculus complexusszal végzi. Sótonyi professzorék elvégezték ennek az izomnak a szövettani, elektronmikroszkópos és biokémiai vizsgálatát, és úgy gondolják, hogy munkájuk modellként szolgálhat más állatok vagy az ember izomzatának tanulmányozásához is. A különleges izom a kikelés előtt három nappal – erőteljes szövettani differenciálódással – gyors fejlődésnek indul, egyre nagyobb lesz, az izomrostok átmérője a többszörösére nő. Ám a kikelés utáni harmadik napon az izom tömötté válik, a kezdeti méretére csökken, a kicsi, szalagszerű képlet már alig látható a tarkón. Feladatát – a tojás feltörését – teljesítette, későbbi szerepe statikus: a fej tartását végzi. Ez a néhány nap alatt lezajló izomátalakulás páratlan az élővilágban.
A kiscsikó a születését követően rögtön összerendezett, bonyolult mozgáskombinációkra képes, eltérően a lassabban fejlődő kutyától, illetve embertől. Ez azzal magyarázható, hogy a ló, a kutya és az ember idegrendszerének mozgatópályáiban különböző időszakokban megy végbe a mielinizáció, aminek a mértéke meghatározza a mozgások összehangolását. Maga a mielin (a velős hüvely) az idegrostokat veszi körül, s az ingerületátvitel teljesítményét fokozza. Kialakulása a késői embrionális és a születés utáni korai időszakra tehető. Bizonyos fajok úgy jönnek világra, hogy a mielinizáció nem ment végbe a központi idegrendszerükben, más fajoknál viszont ez különböző mértékben lezajlik erre a pillanatra. Néhány idegpályának a mielinizációja akár a felnőttkorig elhúzódhat, ilyen például a motoros rendszer. Az axon körüli mielinhüvely kialakulása jelzi annak funkcionális érettségét, az idegrost csak ezután lesz képes teljes fokú ingerületvezetésre. A motoros pályák előrehaladottabb mielinizációjával születő fajoknál hamarabb alakul ki az önálló mozgás, mint azoknák, amelyeket újszülöttkorban kevésbé fejlett mielinizáció jellemez.
A csikó agyvelőmérete nem változik számottevően az ellés előtti 14. naptól a születés utáni 45. napig, noha jelentős belső változásokon megy át: az agy mielinmennyisége megnő, újonnan keletkezett mielin tűnik fel, ami megnöveli a mielinizálódott motoros pályák összterületét. A születést követő 45. naptól a felnőttkorig az agy mintegy megkétszereződik, de ezt már nem kíséri a mielin arányos változása. Ez azt jelenti, hogy a motoros pályák érésének főbb mozzanatai már lejátszódtak a születés előtti és az azt követő korai időszakban, míg az agyvelő méretbeli növekedése csak az érési folyamat után következik be.
Az agykéreg által kontrollált mozgásszabályozást a szürkeállományból kiinduló mozgatópályák végzik. A születés előtti és utáni csikó, majd a felnőtt ló agyában ez az idegpálya egyre terjedelmesebb, fejlettebb. A mozgáselemzési vizsgálatokkal azt is kimutatták Sótonyi professzorék, hogy a végtagokat a törzshöz kapcsoló nagy tömegű izmoknak a teljes beidegzése csak a mozgatóidegek teljes mielinizációja után lehetséges. (Ember esetében ez egészen a felnőttkor küszöbéig elhúzódik, s részben ennek is köszönhető, hogy egy kisgyermek öt–hét éves kora előtt nem tanítható meg írni.) A lovakra jellemző kifinomult mozgásformák tehát csak a mozgatóidegek teljes érése után várhatók.
Az ember és a ló testét összehasonlítva feltűnő különbözőségeket találunk. A páratlan ujjú patás állatnak a háromból csak egyetlen ujja, a középső fejlődött ki, s annak is az ujjhegyén áll (ez az utolsó ujjperc a patacsont). A lábközépcsontok hosszúak, így az ember csuklójának, illetve bokájának megfelelő lábtő és csánk – a mi végtagjaink arányaival összevetve – magasabbra került. A mellső végtag alkarcsontjai redukálódtak: a könyök- és az orsócsont összenőtt. A hátsó végtagon egy erős, nagy sípcsont és egy kis szárkapocscsont található (a nevét onnan kapta, hogy az ókori rómaiak ezzel kapcsolták össze tógájukat).
Legyen szó lépésről vagy vágtáról, a rendkívül stabil testfelépítésű ló mindegyik járásmódban könnyedén mozog. Hogyan lehetséges ez? Súlypontja álló helyzetben a törzs alsó és középső harmadának határán, a mellső végtaghoz közelebb található. A súlypont hátrább tolódik, ha az állat felemeli a fejét, kinyújtja a farkát, illetve ha a gyomor- és a bélcsatorna telt, valamint ha vemhes. Előbbre helyeződik, ha lehajtja a fejét, vagy ha a bélcsatorna üres. A súlypontból vont függőleges a négy lábat átlósan összekötő egyenesek metszéspontja elé esik. Részben ez az oka annak, hogy a négy lábon álló állatok könnyebben kimozdíthatók egyensúlyi helyzetükből előre és oldalt. Mindebből következik az is, hogy a törzs súlya nem egyenletesen terheli a négy lábat: a mellső végtagra a test tömegének nagyobb része, ló esetében mintegy 57 százaléka esik.
A fej és a törzs csontos vázból, ízületekből, szalagokból és statikus működési izmokból álló rendszere leginkább egy kétkonzolos, rácsos-ívhúros hídhoz hasonlítható. A híd pilléreit a mellső és a hátsó végtagok alkotják. A törzs statikus váza a két végtagpár között kifeszülő parabolikus hídív, amelyet a csigolyák rostos, porcos, ízületes és szalagos összeköttetései, vagyis a hajlékony, hosszú gerincoszlop képez. A fej és a nyak, illetve a keresztcsont és a farok a híd ívéhez kapcsolódó, szalagok útján rögzített konzoloknak felel meg.
A gerincoszlop ívét a fölötte és alatta elhelyezkedő, kettős hevederből álló húrrendszer feszíti ki. A test súlya a pillérként működő végtagpárok közötti ívre, a gerincoszlopra hat. Az a terhelést a bordákon és a hasfal izmain át, a csigolyák nyúlványait összekötő szalagokon keresztül adja át a húrrendszereknek. A zsigerek súlyát is viselő húrrendszer olyan függőágyhoz hasonlítható, amely a végtagokhoz, valamint – a mellkas szilárd váza és a hasfal izmai révén – kétoldalt a gerincoszlophoz is rögzítve van. A ló testfelépítése, különleges statikus rendszere teszi lehetővé, hogy álló helyzetben is képes aludni, ilyenkor – izomzatát kikapcsolva, pihentetve – ízületeit passzívan rögzíti az inakkal. Inai óriási húzóerővel, végtagcsontjai hatalmas nyomóerővel szemben ellenállók. Csontjai – különösen a lábközép- és az ujjperccsontok – akár több száz kilogrammos nyomásnak is ellenállnak.
A végtagok mozgékony, többszörös szöget képező emelőrendszerhez hasonlíthatók. Az előrehaladó mozgásban az első lábak alátámasztó és előrelendítő emelőként működnek, a hátsók pedig a mozgás motorjai. Mivel a lónak nincs kulcscsontja, mellső végtagjai teljes egészében izmosan kapcsolódnak a törzséhez. Két hátsó végtagja a medencén keresztül rögzül a törzs statikus rendszeréhez. Támasztó, oszlopszerű működésében itt a térdízület hurokhoz hasonló rögzítő szalagrendszerének, az úgynevezett térdkalács-mechanizmusnak van a legnagyobb szerepe.
A helyváltoztatással együtt járó, előrehaladó mozgás lényegében a súlypont áthelyezésének összehangolt ritmikus folyamata, amelynek iránya a mozgás típusától függ. Oldalirányú és hátrafelé mozgás háziállatainkban csak védekezéskor, játékban, küzdelemben vagy kényszerből észlelhető, egyébként előrehaladó mozgás jellemzi őket. A végtag ízületeinek szöge és az izmok felépítési módja is ehhez a mozgástípushoz alkalmazkodik. Az előrehaladó mozgás közben az állat általában váltva használja a négy lábát, de egy-egy láb mozgásának szakaszai időben többé-kevésbé egybefolynak. Pontos vizsgálatára a lassított filmfelvételt felhasználó kinematografikonok szolgálnak. E módszerrel megállapítható, hogy a lépés az a mozgástípus, amelyben az állat a súlypontját az egyik hátsó lábáról az elsőre helyezi át, vagyis amíg az egyik az alátámasztás, a súlyeltolás szakaszában van, a másik a levegőben függ.
Léteznek olyan mozgástípusok is, amelyeknek bizonyos szakaszában egyszerre három végtag van a földön, avagy a két átlós, illetve a két azonos oldali végtag éri a talajt. S akad olyan mozgástípus is, amelyben három végtag függ a levegőben, és csupán egy viseli a test súlyát. Sőt ha az előrehaladó mozgás egymást követő ugrásokból áll, egy adott pillanatban az állat a levegőben úszik, mintegy lebeg. Az előrehaladó mozgás különböző gyorsasága és az egyes végtagok szakaszainak eltérő típusú sorrendje szerint lépést, ügetést, poroszkálást, vágtát és ugrást különböztetünk meg.
A ló mozgásának első tudományos leírása Wilhelm Baumeistertől származik, aki 1870-ben vetette papírra az állat lépésének patadiagramját. Három évvel később a francia fiziológus, Etienne-Jules Marey mutatta be az eredetileg emberi mozgás analízisére szánt pneumatikus eszközét, amely lóra alkalmazva patadiagramot írt, és részletes adatokat szolgáltatott a lépésfázisokról. Marey hírnevét azonban sokkal inkább a saját tervezésű fotópuskája alapozta meg. Első felvételei azonos kockára exponált montázsfotók voltak, később megoldotta az elkülönített exponálást, és az így nyert sorozatai már alkalmasak voltak elemzési célokra is.
Szintén a ló mozgásanalízisére vezethető vissza a mozgófilm készítésének kezdete . Az 1880-as évek közepén az amerikai Muybridge fogadást kötött, miszerint a lovak vágtája során van olyan pillanat, amikor egyetlen végtag sem érinti a talajt. Ennek az úgynevezett lebegő fázisnak a tettenérésére sorba állított tizenkét fényképezőgépet, amelyek expozícióit a ló mozgásának megfelelően szinkronizálta. Így jött létre az első mozgófilmképsor a lóvágta elemzése céljából. A fogadást egyébiránt megnyerte, bizonyítva egyúttal az olyan művészeti alkotások valótlan ábrázolásmódját, amelyek hintalószerűen – végtagjait előre-hátra nyújtva – jelenítik meg a lovat.
Hazánkban a történelmi témájú festményeiről ismert Székely Bertalan, a Képzőművészeti Főiskola anatómiatanára volt a „művészeti boncalaktan” nagy mestere. Az egymás utáni pillanatnyi állásokat rekonstruálva tizenkét fázisban rajzolta meg a ló mozgását különféle járásmódokban. Úgynevezett zootropszalagokat készített, amelyeket egy speciális hengerben, a zootropban megpörgetve ismét meg lehetett szemlélni a „lelassított” mozgást az eredeti sebességben, és eldönteni, hogy helyes volt-e a szerkesztés. Székely célja elsősorban a korrekció volt, miközben e fázisfotókkal tulajdonképpen a filmet előlegezte meg, illetve – mint Marey hozzá írt levelei bizonyítják – szerkesztései révén egy rövidke pillanatig a fotográfia lehetőségeit is túlszárnyalta részletesebb ábrázolásaival.
Manapság a futószalagon vizsgált állatokon vörös fényt kibocsátó kamerák érzékelik a főbb anatómiai helyekre (például az ízületekre) rögzített fényvisszaverő jelzőpontok mozgását. A jeleket számítógépbe továbbítják, ahol háromdimenziós koordináta-rendszerben jelennek meg az információk. E pontok összekötésével készíthetjük el a „pálcikaállatot”: a modell a tér minden irányába elfordítható és tanulmányozható. A felvételek értékes információkat szolgáltatnak a végtagok és az ízületek mechanikájáról.
E módszerek segítségével dolgoznak a legújabb kor nagy díjlovas egyéniségei is, és győznek az olimpiákon. Hasonló munka folyik a bécsi Spanyol Lovasiskolában, a világ egyetlen intézményében, amely művészi eredetiségében őrzi az évezredek lovastradícióit. Válogatott származású ménekkel – az anatómiai adottságok végső határait kihasználva – mutatják be a művészettel megzabolázott erőt, a könnyedség balettszerű harmóniáját.
A fenti szöveg az április 4-én elhangzott előadás rövidített változata. Megtekinthető 9-én (szombaton) 9.40-kor a Duna Televízió és 10-én (vasárnap) 13 órakor az MTV, valamint 23 órakor az M 2 műsorán. A következő előadást 11-én 19.30 órakor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kozma László termében (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2.) Bókay Antal tartja Énszerkezet, önteremtés – József Attila üzenete címmel. A részvétel ingyenes, az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
origo.hu
Hogy nem szakadt rá a plafon! – Kulja András legnagyobb hazugságai a tévévitából
