Más

K u l t ú r s o k k

Majd három évtizede megszokott jelenség a hollandiai stadionokban, hogy amikor az Ajax a Feyenoorddal játszik, az amszterdami csapat játékosai a rotterdamiak sziszegése közepette kénytelenek a pályára lépni. Nem nevezhetnénk mindezt ártalmatlan tréfának: az elnyújtott „szzzzzzzzz” az auschwitzi haláltáborban használt gáz hangját hivatott imitálni, mivel a közvélekedés szerint az Ajax „zsidó csapat”.
Kétségtelen, hogy ehhez az imázshoz nagyban hozzájárul az Ajax szurkolóinak kemény magja, akik izraeli zászlókkal, héber feliratokkal és testükre tetovált Dávid-csillagokkal érkeznek a stadionokba, és magukat „szuperzsidóknak” nevezik. Pedig, ahogy a New York Times szerdai riportjában megjegyzi: „csak kevesen zsidók közülük, ha egyáltalán akad ilyen”, vagy ahogy pár nappal ezelőtt a brit Daily Telegraph fogalmazott, „nem zsidók, és nemigen van fogalmuk a judaizmusról”.
A New York Times nemigen talál logikus magyarázatot arra, miért vált ismertté „zsidó csapatként” az 1900-ban alapított Ajax. Az igaz, hogy mindig Amszterdamban élt a legnagyobb hollandiai zsidó közösség, de a 400 tagú klubban számarányuk nem volt magasabb, mint az itt élő zsidó származású hollandok száma a város teljes lakosságához viszonyítva. A Times szerint jelenleg pedig egyetlen zsidó sincs a csapat vezetőségében.
Mindettől függetlenül a jelző rajta ragadt a csapaton, bár szurkolói csak viszonylag későn, a hetvenes évektől dacból öltötték fel ezt az új identitást, amely nyilvánvalóan nem sajátjuk, de bizonyára izgalmasan új.
Más.
Ez év elején több európai lap is hosszasan cikkezett arról, a csapat vezetősége kampányt indított, hogy az Ajax ultráit jobb belátásra térítse, és elmagyarázza nekik, az Ajaxnak, noha a Dávid-csillag ma is szerepel a klub jelvényén, immár semmi köze a második világháború idején a nácik által alaposan megtizedelt holland zsidósághoz. Ideje lenne tehát abbahagyni az ezzel való viccelődést, érveltek a vezetők, mivel a csapat ellenfelei nemcsak hogy megtalálták maguknak ezt a tálcán kínált témát, de az antiszemitizmus olyan méreteket öltött a holland stadionokban az Ajax mérkőzésein, hogy a zsidó származású amszterdamiak, akik hozzátartozóikat vesztették el a hitleri őrület idején, vagy maguk is megjárták a koncentrációs táborok poklát, ma már nemigen látogatják a mérkőzéseket, mert undorodnak az ott tapasztaltaktól.
„Az Ajax meg akar szabadulni ettől az imázstól, és minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy elérje célját” – jelentette ki a klub elnöke januárban a sajtó képviselőinek.
A szurkolóknak persze más a véleményük. Ahogy a Telegraph újságírója által megszólított, Dávid-csillagokkal gazdagon dekorált, 19 éves Ajax-szurkolólány fogalmazott: joguk van magukat zsidóknak hívni, „ez a játék része”.
Igazság szerint az Ajaxnak korábban valóban voltak kötődései az Amszterdamban élő hollandiai zsidókhoz, de a kérdést jól ismerők szerint a hetvenes–nyolcvanas években színre lépő „szuperzsidóknak” ehhez már semmi közük. Afféle szurkolói identitáskeresésről van szó – reakció ez arra a jelenségre, hogy ekkoriban egyre többször tűntek fel az európai lelátókon náci szimbólumokat viselő és egymást karlendítéssel üdvözlő futballhuligánok. És ha mondjuk a Feyenoord B középje náci, mi a poén abban, hogy az ősellenség Ajax szurkolói is azok legyenek? Nem akarnak mást sem a Feyenoord, sem pedig az Ajax szurkolói, csak 90 percre kitörni a hétköznapokból, újjászületni egy számukra egzotikusnak érzett kötődésben.
Ennek a másságnak a következményei persze már nagyon is valósak és nyugtalanítók: antiszemita rigmusok, fél évszázada nem énekelt német náci indulók harsannak fel egyre gyakrabban a sportcsarnokokban, pedig az „Indul az Ajax-vonat Auschwitzba” kezdetű nóta ugyanolyan visszataszítóan hat a toleránsnak tartott Hollandiában, mint magyar megfelelője egy hazai mérkőzésen. Az Ajax szurkolói sem finomkodnak: egy tavalyi mérkőzésen, amikor egy német csapatot láttak vendégül, a következő felirat jelent meg az Ajax-szektorban: „A zsidók bosszút állnak 40–45-ért!” Egy kilencvenes évekbeli holland rendőrségi jelentés pedig azt taglalja, hogy az Ajax szurkolói saját versikéikkel szándékosan provokálnak ki antiszemita válaszokat a másik csapat szurkolóiból, akiket ellenségeiknek tekintenek.
A zsidó származású Uri Coronel, aki az előző évtizedben tagja volt az Ajax elnökségének, arra panaszkodott a New York Timesnak, hogy teljesen elviselhetetlenné vált a meccsek légköre, hozzátette azonban azt is, hogy tévednek, akik az Ajax kemény magjának zsidó identitásában valami pozitívat látnak: „Nagyon sok zsidó világszerte azt képzeli, hogy az Ajax-szurkolók büszkén vallják magukat zsidóknak, de mindez csak a huliganizmus egy formája.”
A holland sportkommentátorok már régóta vitatkoznak azon, lehet-e antiszemitizmusról beszélni ott, ahol a gyűlölet célpontjai tulajdonképpen nem is zsidók, hanem olyanok, akik heccből nevezik azoknak magukat.
A klub most független, a holland külügyminiszter által vezetett bizottságot kért fel, hogy elemezze az egyre inkább elmérgesedő helyzetet, és stratégiát dolgozzon ki arra, hogyan lehetne változtatni az áldatlan állapotokon. Van azonban valami bizarr abban, hogy az ügyben először az Ajax vezetősége lép, hiszen a csapatnak történelmileg mégiscsak van köze a jelenleg is használt jelvényeihez. Adódik a kérdés: miért nem a rivális csapatok hoznak drákói intézkedéseket, hogy kizárják a stadionokból saját ultráik nyugtalanító és sokakat joggal felháborító viselkedését?
Bár a futballpályák lelátóin ágálók aligha vannak tudatában, mit is kiabálnak át sértésként a másik szurkolótábornak, többen arra hívják fel a figyelmet, hogy a jelenség annak az amnéziának a következménye, amely az ország második világháborús emlékezetét jellemzi. A hollandok többsége nehezen néz szembe azzal a ténynyel, hogy a toleránsnak és befogadónak mondott, Anna Frank történetét ma már turistaszenzációként kezelő országnál több embert arányaiban – a lakosság számát alapul véve – csak Lengyelországból küldtek a náci haláltáborokba a megszállás idején. És hogy eközben a holland ellenállás gyakorlatilag semmit nem tett.
Merthogy nemigen létezett.