Ezen a napon a tudás, a képzelőerő és a kreativitás előtt tisztelgünk immár ötödik éve. Ebben az évben különös hangsúly esik arra a mozzanatra, amelynek során a képzeletben kialakult értékek valósággá válnak, hiszen a világnap idei üzenete a Gondold ki, képzeld el, valósítsd meg! hármas felszólításból áll. A restaurátorok legutóbbi nagy teljesítménye a Vezúv kitörése által betemetett ókori Herculaneum egyik villájához, pontosabban annak könyvtárához kötődik. Évezredeken át úgy gondolták, sohasem tudjuk meg, milyen szöveget írtak a szénné égett, de a láva alatt elszenesedve megmaradt papirusztekercsekre – mígnem a fény, a speciális megvilágítás láthatóvá, olvashatóvá tette a kétezer éves szövegeket.
Ilyen csodákra ne számítson – fogad az intézetben Menráth Péter igazgató és Görbe Katalin egyetemi docens, mindketten festményrestaurátorok. Azonban csak az hihet a szabadkozóknak, aki a bizony meglehetősen szerény, sőt szegényes környezetből, helyszűkéből indul ki, vagy tudomásul veszi, hogy a mostaninál sokkal több pénz kellene ahhoz, hogy az eszköztárat fejleszszék. A jól bevált, hagyományos eljárásokkal készült anyagok drágák, de ezt az oktatási tárca vezetői éppen úgy nem akceptálják, mint azt, hogy a műszerek, a restaurálandó tárgyak természettudományos vizsgálatához nélkülözhetetlen mikroszkópok is folyamatos fejlesztést igényelnek.
Már csak azért is, mert a Restaurátorképző Intézetben nem egyszerűen a jövő szakembereit képezik, hanem a jelen restaurátori feladatainak egy részét is itt végzik el. 1969–2005 között több száz műalkotás született újjá. A hallgatók diplomamunkáit rendszeresen kiállítják Megmentett műkincsek címmel, a bemutatott sok száz tárgy nagy része azután visszakerül a múzeumokba, egyházi vagy magángyűjteményekbe. Az intézet felépítésének köszönhetően szerepelnek e tárlatokon táblaképek, falfestmények, fa- és fémszobrok, ezeken a szakokon nappali tagozaton évente tíz hallgatót képeznek, a tárgyrestaurátorok (fabútor, üveg, kerámia, fém, ötvöstárgy, textil, papír, bőr) levelező szakon tanulnak, évfolyamonként általában szintén tízen. „Kicsiben” tudják csak fejleszteni, európai szinten tartani itt a technikai eszközöket, mondják, azután azonban hozzáteszik: az eredmények itt sem roszszabbak, mint másutt. Csak éppen lassabban, nehezebben, több leleménnyel érhetők el…
Magyarországon minden egyes műtárgynak nagyobb szerepe van a kulturális örökség megőrzésében, mint ott, ahol jóval nagyobb számban maradtak fenn értékek. A hazai gyűjteményekben őrzött darabok ráadásul más országokéhoz képest általában rosszabb állapotban vannak, s kutatásukra is kevesebb energia jutott a korábbi évtizedekben. Így eshet meg, hogy a restaurátor munkája olykor olyan váratlan fordulatokat hozhat, mint Maigret felügyelő legizgalmasabb nyomozása. Néhány évvel ezelőtt például a Szépművészeti Múzeumtól kapott az intézet restaurálásra egy Máriát és a kis Jézust ábrázoló festményt, amely egy műgyűjtő hagyatékából került a múzeumba, s amelyet a művészettörténészek stíluskritikai alapon XIV. századi olasz műnek, tehát a trecento értékes festményének tartottak. A röntgenfelvételek azonban árulkodók voltak: nem használtak ólomfehéret például a kép festésekor, ami a trecentóban nem hiányozhatott, Mária köpenyénél viszont olyan festéket – párizsi kéket – mutattak ki, amelyet csak évszázadokkal a kép feltételezett elkészítése után fedeztek fel. Ezek után már bátrabban meg lehetett kaparni a festékréteget, s akkor derült ki, hogy egyszerű hamisítványról van szó, amelyet egy fehérre mázolt konyhaszekrény darabjaira festettek.
A restaurátor feladata persze nem elsősorban a leleplezés. Menráth Péter például szenzációs felfedezéseket tett, amikor a kilencvenes évek közepén a középkori magyar festészet legnagyobb alakja, a titokzatos MS Mester táblaképeit vizsgálta, a Viziciót restaurálta. Selmecbányára készítették e képeket egy hatalmas szárnyas oltár részeiként a Szűz Máriának szentelt templomba, amelyet azután hamarosan, a török elleni védekezés idején vártemplommá alakították át. A szárnyas oltárt szétbontották, a képek különböző helyekre kerültek, levágtak belőlük, átfestették őket. Készítéstechnikai alapon mutatta ki a restaurátor, hogy sok szakember véleménye ellenére valóban az oltárhoz tartozott az a festmény is, amelyet ma Lille-ben őriznek, de, ahogyan állítja, ilyen alapon be lehetne azonosítani az oltárszekrényt és a domborműveket is, ha egyszer, csodával határos módon előkerülnének. Az egyes műhelyekben alkalmazott technológiák, munkafázisok ugyanis árulkodók, apáról fiúra öröklődtek, ha nem volt rá ok, nem tértek el tőlük. Az összefüggések kiderítésénél döntő szerepe van a restaurátorok és a művészettörténészek közötti együttműködésnek, ami az utóbbi évtizedekben látványosan javult. Ma már elképzelni is lehetetlen, amit Németh Kálmánról, saját kora egyébként neves restaurátoráról mesélnek, hogy a hullamosóba helyezett középkori faszoborról kefével távolította el az utolsó festéknyomot is, mert ő natúr színben szerette a szobrokat. A sikeres együttműködésnek köszönhetően találták meg például azoknak a falról lefejtett freskóknak a pontos helyét Perugiában, a Palazzo Isidoróban, amelyeket Pulszky Károly 1894-ben még „lábon” vett meg, s hozatott azután a Szépművészeti Múzeumba: a freskók hátoldalán látszó különös foltokról kiderült, hogy a mennyezet nádstukatúrájának a nyomai – a palota egyes termeiben máig létezik ilyen mennyezet.
Máskor régi mesterek életművei kerekednek ki a restaurátor és a művészettörténész közös nyomozásának köszönhetően. A Nógrád megyei Berkenye templomának egyik festményét például ismeretlen festő műveként hozták be az intézetbe, s csak amikor két hallgató letisztította, derült ki, hogy Johan Wolnhoffer (Wolnhoffer János) festette pályája elején, a XVIII. század vége felé. Művei nyomán bejárták az országot, portrékat, oltárképeket találtak szép számmal, Fehér Ildikó művészettörténész gazdag életművet elemezhetett, benne olyan művet is, amelyet évtizedekkel korábban éppen az intézetben restaurált egy mostani diák édesapja.
A Magyar Nemzeti Galéria nagy Munkácsy-kiállításához is kötődik az egyik izgalmas nyomozás, amelyet Kriston László fizikus vezetésével folytattak a hallgatók a mester anyaghasználatával, a képeket pusztító aszfalttal kapcsolatban. Metszetvizsgálatok segítségével állapították meg, hogy korai képein milyen elváltozásokat okozott az aszfalt, amelyet egyébként már évszázadokkal korábban használtak, s ha nem alulra, vastag rétegben vitték föl, nem is okozott soha különösebb károkat.
Van min törni a fejüket a restaurátoroknak a legújabb feladatok kapcsán is. A hallgatók elkezdték például az esztergomi ferences templom oltárképeinek a restaurálását, s a munkálatok során kiderült, hogy a XVIII. századi képeket a következő évszázadban teljesen átfestették. Nem is lenne ezzel semmi baj, az azonban különösen érdekes, hogy az egyik képen látható Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje helyett az átfestéskor Szent Vendel, a pásztorok, földművesek védőszentjének alakja került a vászonra. Ha egyszer újra lesz pénz rá, hogy a képek restaurálása folytatódjon – mert mostanra elfogyott –, s befejeződjön, talán kiderül, mi is történhetett, hogyan változott a közösség, amely néhány generáció után új képeket kívánt látni, s rajtuk keresztül új szenteket kívánt tisztelni templomában.
Ilyen rejtélyek megfejtéséhez persze nem is kell Esztergomba menni, sőt ki sem kell menni az épületből. A titok a tanulmányi osztályon található. Pontosabban annak egyik falában, amely a Képzőművészeti Egyetem és a mellette lévő régi zeneakadémia között húzódik. Nemrégiben újrafestették a falat, s a munkások, megkopogtatva azt, különös kongó hangot hallottak, ami befalazott üregre utalt. A vékony lefalazóréteget kibontva egy ajtónyílást találtak, amely a másik épület orgonaterme felé nyílt valamikor. Miért alakították ki, s miért falazták be később? A választ egyelőre senki nem tudja. Az ajtónyílás díszes neoreneszánsz, tehát több mint százéves falfestményeit mindenesetre restaurálták, s aki nézegeti őket, azon is elgondolkodhat, merre vezet tovább a magyar restaurátorképzés, a magyar restaurálás útja.
origo.hu
Sikertelen és buta emberekből csinál politikusokat Magyar Péter
