MI A MAGYAR?

A fölvilágosodás, mint minden adottnak, ténylegesnek ellensége, a hasontermészetű nemzeti tényezőnek sem lehet barátja; a nemzetiséghez való ragaszkodás a fölvilágosodás előtt – kisebb-nagyobb mérvben – az előítélet színében tűnik föl; a világpolgárság lesz a legmagasabb eszme, melyre az embernek a fölvilágosodottak szerint emelkednie kell.
*
A conservativ irányú politikusok, a szépirodalom, a nyelvészet küzdenek a nemzetiségért, a liberalisokat inkább érdeklik „az ember jussai”.
…mindenekelőtt saját szellemi fejlődésünk történetét kell ismernünk, mely első kötelesség mögött pedig ugyan messze elmaradtunk.
Mert míg a külföldnek minden másod-, harmadrendű íróit a politika, a philosophiai jog terén ismerjük, sőt közintézeteinkben tanítjuk és tanultatjuk, addig magunkról oly keveset tudunk; pedig, mint tán rövid tanulmányom is mutatja, nagyon helytelenül.
*
Az igazi hazafi fontosabbnak mondja például a sajtószabadságot minden egyéb jussoknál, mert az elme mindenkor nemesebb, mint a test, de a vélekedések, az elvont gondolkozó munka szabadságát csak bizonyos határig tartja lehetségesnek, úgy okoskodván, hogy „az észbeli szabadságnak is kellenek bizonyos határok, mivel az olyan szabadság, mely semmi határt sem ismer, nem szabadság, hanem zabolátlan csélcsapság. Határai a vallásnak és a közönséges társaságnak bátorságos voltok. Mind az, a mi Libertinismus, Deismus, Naturalismus, azaz mindenféle Vallások belső fundamentomainak … felforgatására, a közönséges társaságban pedig anarchiára nem vezet, azt mind szóval, mind írással közrebocsátani, a mi mások sértése és gúnyolása nélkül megtörténhet, szabadságos dolog.”
*
„Ti, bölcsek okoztátok,” mondja Ferenc császár, „hogy azt gondolja minden, hogy a gondolkodásbeli szabadsággal együtt jár a törvény nélkül való életnek szabadsága.”
*
„Várat víni okoskodással, elmét ostromolni erőszakkal egyforma bolondság. Nints olyan józan, olyan összeszorított okoskodás, a mely előtt egy vár leomoljon, ha ezer Cicero szólana is. Nints oly erőszak, mely az elmét meggyőzhesse, ha a világnak minden hatalmasságai minden erejeket egybe tennék is.”
*
Aki a jobb- és a baloldalt a test nélkül akarná megmagyarázni, melyhez kapcsolva vannak, nevetségessé válna.
Pedig ezt teszi a közkeletű felfogás, mely a konzervatív elvet egyszerűen a meglevő fenntartásában, a liberálist a változtatásban s ennek útján az egyén és köz haladásában látja.
A konzervatív elv eszerint a mozdulatlanság, a liberális a szünetlen változtatás, az anarchia. Csupa képtelenség, mely képtelenségre az emberi társadalmak itt-ott ideig-óráig vetemedhetnek, de melyek tartósan nem elégítik ki az emberi szükségleteket.
*
A konzervatív és liberális elv vetekedése a pálmáért, vajjon melyik szolgálja jobban a nemzetet, egyenesen meddő lesz, midőn azok értelmét elcsavarja a közkeletű felfogás azáltal, hogy a betűhöz ragaszkodva, a konzervatív elvet a fennálló fenntartásába, a liberálist a változásba, a haladásba, a fejlődésbe helyezi.
Eljárásának nevetséges voltát egyszerű példa mutatja. A liberális irány ugyanis, ha az egyéni szabadság elvét állam és társadalom berendezésében, minden téren, család, gazdaság, házasság, sajtó, vallás terén keresztülvitte, mereven konzervatívvá válik, mert a liberális berendezést természetesen mindenáron fenntartani, konzerválni kívánja.

Szemelvények Concha Győző: A kilenczvenes évek reformeszméi című művéből (1885)