Modern kori maori mese

Azt hallottam, volt Új-Zélandnak egy angol kormányzója, aki elhatározta, hogy megtanulja a maorik nyelvét, ám amikor ez megtörtént, tapasztalnia kellett, nagyjából ugyanannyira értetlenül hallgatja őket, mint annak előtte, mert észjárásuk, mitológiai utalásaik, hasonlataik megközelíthetetlenek maradtak számára. Ez arra ösztönözte, hogy megismerkedjen történelmükkel, hiedelemvilágukkal, s csak ezután értette a beszédüket.
Witi Ihimaera A bálnalovas című regénye e mitológiáról és erről a számunkra oly egzotikus népcsoport életéről, szokásairól szól egy fiktív történetben. Az alkotó az angol nyelven író maorik első képviselője, kilenc regényt, öt novellagyűjteményt, díjakat tudhat magáénak, emellett sikeres színpadi szerző is. Jelenleg az aucklandi egyetemen tanít angolt és kreatív írást.
A bálnalovas – a regényből Niki Caro rendezett több díjjal kitüntetett filmet – Whangarában, Új-Zéland keleti partvidékén játszódik. Az itt élők Paikeát tisztelik ősükként, aki a legenda szerint egy bálna hátán érkezett ide. Koro Apirana a tőle származó Ngati Konohi törzs vezetője – az ő második fia, Rawiri a mű narrátora –, az általa viselt tisztség, „a bálnalovas” cím mindig a legidősebb fiúra száll, ám örökösének, Porouranginak első gyermekeként leánya születik, Kahu. A hagyományokat őrző, elsorvadásuktól, az öröklési lánc megszakadásától tartó, végső soron népe jövőéért aggódó idős törzsfő nem hajlandó tudomást venni unokájáról, a kislány viszont a család összes tagja közül őt tünteti ki leginkább szeretetével, ugyan nagyanyja, Nani Flowers kényezteti, nincs is más vágya, mint hogy viszonzást találjon. Hiába. Hiába merül le a tengerbe dobott, rovátkolt kőért olyan mélyre, ahova a fiúknak nincs bátorságuk, hiába ad elő beszédet az iskolai ünnepségen ékes maori nyelven, Koro Apirana hajthatatlan. Nyolcéves, amikor egy hatalmas hímbálna – hitük szerint Paikea „lova” – úszik ki a partra, hogy ott fejezze be életét, ahol hajdani aranybőrű lovasától elvált. A közösségnek létkérdés, hogy az állatot visszatereljék a tengerbe. Próbálkozásaik kudarcot vallanak, mígnem Kahu elszökvén a családtól beleveti magát a tengerbe, felül a bálna hátára, és visszaviszi a nyílt vízbe, bebizonyítva ezzel, dacára a nemének ő a Ngati Konohi törzs vezetőjének méltó leszármazottja.
A bálnalovas mese. Szép és tanulságos. Túl azon, hogy egy számunkra ismeretlen hiedelemvilágot rajzol meg, s mint ilyen, mindenképpen unikális, végső soron hagyomány és modern élet egymást ezer szállal átszövő ezredfordulós szövetét mutatja be, európai olvasónak gyakran naivnak, túlontúl könnyűnek tetsző nyelvezettel. Azt az erőfeszítést, amely gyakorta tévutakra visz ugyan, felületességével és merevségével károkat okoz, sebeket oszt, tétje viszont nem kevesebb, mint hogy egy közösség megőrizze tradícióit, identitását a gyorsan változó világban, miközben nyilvánvalóan meg akar felelni azon kihívásoknak is, amelyeket a kor támaszt. Ez a mi jelenünk egyik legnagyobb problematikája is.
(Witi Ihimaera: A bálnalovas. Fordította: Ivancsics Irma. Alexandra Kiadó, Pécs, 2004, 207 oldal, 1499 Ft.)