Egy telefonhívás önmagában életet tud menteni a hidegben – jelentette ki a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár hétfőn Ásotthalmon.

Fülöp Attila, a Csongrád-Csanád vármegyei községben azt mondta,
a vörös kód kiadása óta eltelt öt napban 1047 hívás érkezett be a központi diszpécserszolgálatra, és a bejelentések alapján 409 embert helyeztek biztonságba.
Hozzátette: a jelzések száma meghaladta a korábbi évek hideg időszakaiban befutó hívásokét. Az államtitkár bízik abban, hogy ez a következő napokban is így marad, függetlenül attól, esik-e a hó vagy az ónos eső, mert a mínusz 5-10 fok életveszélyes lehet. Azt kérte, hogy
bárki, aki bajba jutott embert lát, jelezze azt.
A segítségnyújtás során szorosan együttműködik a rendőrség, a mentőszolgálat, a hajléktalanellátó rendszer és a polgárőrség – tudatta Fülöp Attila.
Az elmúlt napok hideg időjárásában országszerte 35 ezer polgárőr mentette az embereket. A gondoskodó polgárőrök segítenek a hajléktalanoknak, az idős embereknek és a tanyavilágban is, a füstölő kémény program keretében – közölte az államtitkár. Egy tanyán, ha nem füstöl a kémény, baj lehet, akár azért, mert elfogyott a tüzelő vagy azért, mert baleset történt és az ott lakó nem képes saját maga ellátására. A polgárőrök rendelkeznek a szükséges helyismerettel és meg van bennük a tenni akarás is – mondta a politikus.
Mihálffy Béla (KDNP), a térség országgyűlési képviselője kifejtette, a határ menti települések polgárőr-egyesületei nemcsak az illegális migráció elleni küzdelemben vesznek részt már több mint egy évtizede nap mint nap, hanem a nehéz időjárási körülmények között minden segítséget megadnak ahhoz, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat.
Kereki Sándor, az Ásotthalmi Tanyasi Polgárőr-egyesület elnöke elmondta, a szervezetet 2023-ban alapították azért, hogy segítsék a külterületen élőket. Ásotthalom 3900 lakosának csaknem fele él tanyán, távol a település központjától, közöttük sok az idős, egyedülálló ember.
Az elmúlt héten a polgárőrök váltott műszakban 24 órás szolgálatot adtak, ha kellett, havat lapátoltak, tüzelőt hasítottak, behordták a tüzelőt a házakba, bevásároltak az időseknek vagy elszállították őket a településközpontba
– tudatta az elnök. A polgárőrök a mezőőrökkel és a tanyagondnoki szolgálat munkatársaival együttműködve segítenek az embereknek, amely 122 négyzetkilométeres területével a legnagyobb kiterjedésű települések között van – közölte Kereki Sándor.
Borítókép: Fülöp Attila (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!