Jogászt kérdezett arról a BorsOnline, hogy milyen jogi következmények várnak a lehetséges elkövetőre Dudás Miklós halálának az ügyében, amennyiben sikerül megtalálni.
Elárulta a jogász, hogy milyen büntetés várhat Dudás Miklós gyilkosára
Van itt néhány tényező.

Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy 34 éves korában meghalt Dudás Miklós volt sportoló, világbajnok kajakozó. A férfi halálát eleinte közigazgatási eljárás keretében vizsgálta a rendőrség, azonban a hatósági boncolás közben olyan sérülések kerültek elő, amelyek büntetőeljárás keretében tisztázhatók. Emiatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi osztálya január 6-án halált okozó testi sértés gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, hogy tisztázzák, hogyan keletkeztek a gyanúsnak tűnő sérülések.
További Belföld híreink
Rendkívüli halálesetnek neveznek minden olyan esetet, amelynél a halál körülményei nem egyértelműek, és felmerülhet bűncselekmény gyanúja. Ez a helyzet most Dudás Miklóssal is. Ebből kétféle jogi minősítés következhet:
az egyik a „halált okozó testi sértés”, a másik az „emberölés gyanúja”.
Ez azért fontos, mert a kettő között komoly különbség van: halált okozó testi sértés esetén jóval enyhébb büntetés várható, ebben az esetben, ha valakit bűnösnek találnak, kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetés járhat. Ha bebizonyosodik az emberölés gyanúja, ebből akár 15 év is lehet, minősített esetben pedig akár életfogytiglani büntetés is kiszabható – részletezte egy jogász a portálnak.
További Belföld híreink
Emlékeztetnek azonban, Dudás Miklós esetében egyelőre nem tudni, kik a gyanúsítottak, de ha az elkövető vagy elkövetők azonosíthatók, akár életfogytiglani büntetést is kiszabhatnak rá.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kocsis Máté: A Tisza túlment minden határon + videó
A fizetett provokátorok támadása nem marad jogi következmények nélkül – mutatott rá a frakcióvezető.

Lebuktak a tiszás provokátorok, Magyar Péter aktivistája fizette le őket + videó
Elárulta a részleteket az informátor.

Nem akárkit kerestek a Dunában hat napig, miután megtalálták a folyó mellett a ruháit
Most azonban véget ér a kutatás.

Tiltott szereket találtak két üzletben + videó
A rendőrség mindkét boltot bezáratta.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kocsis Máté: A Tisza túlment minden határon + videó
A fizetett provokátorok támadása nem marad jogi következmények nélkül – mutatott rá a frakcióvezető.

Lebuktak a tiszás provokátorok, Magyar Péter aktivistája fizette le őket + videó
Elárulta a részleteket az informátor.

Nem akárkit kerestek a Dunában hat napig, miután megtalálták a folyó mellett a ruháit
Most azonban véget ér a kutatás.

Tiltott szereket találtak két üzletben + videó
A rendőrség mindkét boltot bezáratta.













































Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!