Nagytakarítás

Gizi néni első csengetésre kinyitotta az előszoba ajtaját. Várta már a jövevényt, a földszinten lakó özvegy Kamenyáknét. Délelőtt a piacon találkoztak, ő szólította meg a mindig borzas Borikát, tudna-e neki bejárónőt ajánlani, mert a régi bejárónője vidékre költözött a lányához. Kamenyákné önmagát ajánlotta, meg is egyeztek: becsönget majd hozzá, és megbeszélik a részleteket.
Nem tart nagytakarításra igényt Gizi néni, nincs aki rendetlenkedéseivel feldúlja a lakást, egyedül él már öt esztendeje, amióta megboldogult az ura. Tollseprűvel lecirógatni a bútorokról a port, kicsit porszívózni, felmosni a fürdőszobát, és kiporolni az előszoba piros rongyszőnyegét. Csak ennyit.
Ha meg tud vele állapodni, akkor ebédet is adhat Kamenyáknénak, hisz mindennap főz magának egy kis levest, főzeléket. Most is van a hűtőszekrényben székelykáposztája. Már második napja azt eszi, de az ilyen káposztás étel a tárolástól ízesedik. Régebben, emlékszik, bablevest főztek, amikor takarítónő jött a lakásba. Nincs is párja a füstölt csülökkel ízesített bablevesnek.
„Jöjjön már, Borika, várom magát!” – ragadta karon, és bevonszolta az előszobába. „Nézzen körül, két szoba, hall, konyha, fürdőszoba, hetente egy takarítás. Csak arra kérem, ne kérjen sokat, mert én is a nyugdíjból élek. Nem kell olyan nagy dolgot keríteni belőle, leveri a port, kiszellőztet, megöntözi a virágokat.”
Borika hümmögött, tekingetett, felmérte a helyzetet. Ez nem lesz számára nehéz munka. És ami nagyon lényeges, helyben van, a házban, nem kell órákig villamosoznia, s amint látja, Gizi néninek nincsenek műkincsei sem, amelyeket féltenie kellene, hogy összetörnek.
A nappaliban ültek le, Gizi néni ki nem fogyott a szóból, régi takarítónőire emlékezett, dicsérve őket. Ez a Bori persze nem tudja még, hogy ő milyen rendes háziasszony, aki még a látszatra is kínosan ügyel. De majd ő megmutatja neki, itt a megfelelő alkalom, ne gondolja Borika, hogy akárkivel van dolga. Megengedi, hogy betekintsen a múltjába. Jó alkalom. Már fut is a nagy diófa szekrényhez, kitárja az ajtaját, és leemeli a polcról a kopott kartondobozt, amely élete nagy pillanatainak emlékeit őrzi. Maga mellé borítja a tartalmát: egy nagy halom fényképet. Régi felvételek.
„Nézze csak! No, nézze ezt a képet. Ez volt valaha a mi házunk. A kertben jól látszik rajta a nagy diófa koronája. Apuka nagyon szeretett alatta hűsölni nyáridőben. Volt egy nyugágya, jaj, nem is tudom, hová tűnt. Nézze csak ezt az ápolt kertet, a vaskerítést!”
Bori kissé távol tartva a szemétől vizsgálgatta a képet a régi családi házról. „És ez?” – nyúlt egy másik felvétel után. Gizi néni kikapta a kezéből.
„Ez? Ó ez egy tengeri kiránduláson készült. Az Adrián. Látja itt mellettem ezt a fess tengerészt? Ő volt a hajó kapitánya. Jovánnak hívták. Nagyon udvarias férfi volt, tudja, igazi tiszt. Tengerész. Még mindig emlékszem, milyen nagy vihar támadt hirtelen. Csak úgy csapkodtak a hullámok a hajó oldalán. De egy cseppet sem féltem. Egy ilyen kapitány mellett nem érhet baj. Legfeljebb elsüllyedünk, de ő akkor is kimentene a vízből. Mert olyan ember volt!”
„És? – nézett rá Borika kerekre tágult szemmel. – Mi történt?”
„Nem süllyedtünk el, mert aztán elállt a vihar, s behajóztunk a kikötőbe… De nézze ezt a másik képet is. A kecskeméti megyebálon készült a felvétel. Ez a férfi itt mellettem a főispán. Ejnye már, hogy is hívták? Látja, már nem emlékszem…”
Közben eltelt az idő, Borikával pedig megegyeztek, holnap már jön is takarítani, most hazaszaladt, mert várja az unokáját. Gizi néni meg szinte bénán ül a rekamién a sok régi fénykép között. Beletúr az emlékekbe, hazugság az egész. Aztán az első képet, amelyik a keze ügyébe akad, a családi házról készültet, dühösen kettétépi. Ez sose volt az ő házuk, a fénykép Ignác bácsi házáról készült. S az apjának se volt nyugágya a vén diófa alatt. Félredobta a következő képet is a tengerészkapitánnyal. Nem kapitány, csak kormányos volt. És a vihart is ő maga találta ki. Aztán besöpörte a képeket a dobozba, és a rekamié alá dugta. Kicsit dühös mozdulattal, ahogy hazugságait leplezi az ember. Mert nem árt, ha az emlékeink között olykor nagytakarítást tartunk. Rázzuk ki a porrongyot.