A Kína elleni meccs lényegéről, jelentőségéről az utolsó két perc árulkodott. A hazai közönség tombolásával kísérve a magyar válogatott 8-0-ra vezetett, mégsem kezdett ünneplésbe, hanem hajtott tovább a kilencedik találatért, amit 28 másodperccel a dudaszó előtt Fekete révén meg is szerzett. Hogy miért volt ez fontos? Mert még az is előfordulhat, nem mindegy, hogy nyolc vagy kilenc. Csak a tabellára és a hátralévő mérkőzések párosítására kell tekinteni, s kitűnik, az egymással döntetlent játszott Magyarország és Norvégia könnyen azonos pontszámmal végezhet az élen, s akkor a gólkülönbség dönthet közöttük.
Amikor arról kérdeztem, gondol-e erre az eshetőségre, Pat Cortina, válogatottunk kanadai szövetségi kapitánya diplomatikusan így felelt: „Ott motoszkál az ember agyában, de nem szabad rágondolni. Ugyanazzal az elszántsággal, hozzáállással kell továbbra is készülnünk, mint eddig. Nagy-Britannia agresszív stílusa nem igazán fekszik nekünk, mindenekelőtt ezzel kell megbirkóznunk.” Cortina nem csak saját csapata hírnevére ügyelt kifinomult modorával. Értékelését így kezdte: „Először is, gratulálni szeretnék Kínának. Tudom, nem könnyű ezen a szinten helytállnia, de abból az állhatatosságból és akaraterőből, amit felmutatott, még sokat meríthet.” Csak azt nem mondta: hajrá, Kína! Hát persze, az ázsiaiak még játszanak Norvégiával, s nem mindegy, miként állják meg a helyüket. Amire Cortina csak célozni mert, azt Palkovics Krisztián meg is fogalmazta: „Persze, hogy számoljuk a gólkülönbséget, ezért hajtottunk 6-0 után is keményen.”
Abban viszont a kapitánynak igaza van, mit sem ér a sok ütött gól, ha Nagy-Britanniát nem verjük meg. Hajlamosak vagyunk ezt a mérkőzést is félvállról venni, pedig nem szabadna. A britek három debreceni veresége becsapós. Lengyelországtól csak úgy kaptak ki 2-0-ra, hogy az első találat kettős hátrányukban, a második pedig az utolsó percben, kapusuk lehozatalakor esett. Japán is megszenvedett ellenük, az utolsó három percben fordította meg az állást 2-3-ról 5-3-ra, csak Norvégia gázolta el őket (8-3).
A közelmúlt magyar–brit párharcai sem mutatnak döntő fölényt. Az 1999-es dániai vb-n még ők nyertek (4-2), csak azután fordult a kocka: 2002-ben 4-1-re, 2004-ben pedig (fordulatos meccsen) 5-3-ra győztünk. Közben az úgynevezett Eurochallenge-sorozatban még vereség is becsúszott. A briteknél az elmúlt években zajlott le a generációváltás, Kanadából honosított hokisaik már kiöregedtek, saját fiataljaik viszont még rutintalanok. Ezt mutatta szerdán a Japán elleni szerencsétlen hajrá, s erre építhetünk mi is. Megkönnyítené a dolgunkat, ha a szigetországiak már a bennmaradásuk szempontjából sorsdöntő, szombati, Kínával szembeni ütközetre készülnének.
Ma alkalmasint Kína is segíthetne rajtunk, ha megúszná mondjuk ötgólos vereséggel Norvégiától. A harmadik meccsről se feledkezzünk meg! Ott Japánnak szurkolunk Lengyelország ellen, hogy szombaton legyen értelme küzdenie Norvégia ellen, illetve a lengyelek szárnyaszegetten essenek a mi karjainkba.
Elméletben oly könnyű kisakkozni a hajrát, a kombinációk száma azonban még túl sok. Ma estére mindenképpen egyszerűsödik a képlet.
Az utolsó két nap programja: Péntek: Norvégia–Kína 13.00, Lengyelország–Japán 16.30, Magyarország–Nagy-Britannia 20.00. Szombat: Norvégia–Japán 13.00 Nagy-Britannia–Kína 16.30, Magyarország–Lengyelország 20.00.
| 1. Magyarország | 3 | 2 | 1 | – | 14-2 | 5 |
| 2. Norvégia | 3 | 2 | 1 | – | 13-7 | 5 |
| 3. Lengyelország | 3 | 2 | – | 1 | 13-6 | 4 |
| 4. Japán | 3 | 2 | – | 1 | 13-7 | 4 |
| 5. Nagy-Britannia | 3 | – | – | 3 | 6-15 | 0 |
| 6. Kína | 3 | – | – | 3 | 4-26 | 0 |
