Sokféle asszociációnk lehet a homokkal kapcsolatosan, de igen kevesen vannak azok, akiknek képek, festmények jelennek meg a képzeletükben e szó hallatán. Mennyire sokféle tud lenni a homok azokon a képeken, amelyeket a Prizma Általános Iskola tanulói készítettek. Lehet durva és finom, élénk színű és halvány pasztell. A felületes megfigyelő el sem találja első látásra az anyagot, amivel a festők által korábban vászonra álmodott alkotások új jelentést kapnak. Nem egyszerű reprodukciók, másolatok ezek a képek, hanem új üzenet hordozóivá válnak a szorgos és teremtő kezek nyomán, írja a kiállítást ajánlva Papp Gabriella gyógypedagógus.
Ezek a farostlemezre aprólékosan rádolgozott repcemagkontúrok, valamint színesre festett homok felragasztásával készült képek valóban gyönyörködtetnek, nem beszélve arról, hogy e munkákhoz nem mindennapi türelem és kitartás szükségeltetik. Valószínűleg kevesen gondolnák, hogy az iskola folyosóin futkározó, némi szemlélődés után észrevehetően ilyen-olyan problémával küszködő gyerekek egyike-másika valóságos kis művész.
– A mi iskolánk szegregált gyógypedagógiai intézmény, így ezek a gyerekek elsősorban nem az értelmi képességükből fognak megélni, hiszen náluk éppen ez sérült, sokkal inkább a kézműves tevékenységükből. Éppen ezért több műhelyben ezeknek a képességeknek a fejlesztését végezzük, az egyikben például homokképeket készítünk – magyarázza Locsmándi Alajos, a Prizma Általános Iskola és Óvoda, Logopédiai Szakszolgálat igazgatója.
Az iskolában a közismereti tárgyak mellett a törvény nagy óraszámot biztosít arra, hogy a gyerekek különböző kézműves tevékenységben vegyenek részt. Ezeket persze gyakorlati és életviteli ismereteknek, technika óráknak hívják, attól függően, hogy éppen melyik rendszer pedagógiai programja, helyi tanterve jelenik meg az oktatásban. Tény, hogy a tantárgyi tevékenység fele közismeret, míg a másik fele valamilyen kézműves tevékenységre épül. Így lényegében minden gyerek részt vesz ezekben a műhelyekben, kifejezetten és kötelező jelleggel azonban csak a harmadik osztálytól jelennek meg azok a foglalkozások, amelyeken a tanulók megismerkednek a különböző alapanyagokkal és azok felhasználásával. Később az érdeklődési körük kialakulásával szakkör formájában további lehetőségük nyílik a megkezdett alkotótevékenységek folytatására. Az egyik ilyen műhelyben készültek a most kiállított munkák is.
– E homokképekkel, gyerekeink munkájával is szerettünk volna valamiképpen bekapcsolódni a fogyatékosok évének (2003) programjaiba – vázolja e kiállítás előéletét Locsmándi Alajos, hozzátéve, hogy e munkák az iskola által elindított Karaván Projekt keretében máshova is eljutnak.
Az első állomás az oktatási jogok miniszteri biztosának hivatala volt, Aáry-Tamás Lajos ugyanis saját és munkatársai irodáit alakította át, s tette alkalmassá kiállítás befogadására.
– Ez egy folyamat része, hiszen ezzel iskolánk megkapta azt a lehetőséget is, hogy újabb és újabb oktatási intézményeket szervezzünk be e programba. Így ők is bemutathatják saját kézműves tevékenységüket, s sok iskolával lesz kapcsolatunk. Első alkalommal mi mutatkoztunk be az ombudsmannál, ezt követően a Pető Intézet, jelenleg pedig a pannonhalmi bencés diákok munkái láthatók. Próbálunk tehát úgy gondolkodni, hogy ne csak a sajátos nevelési igényű gyerekek munkái jelenjenek meg, hanem a közoktatás teljes palettája bemutathassa magát. A iskolában most kialakított Prizma Galéria a második állomás, s e kiállítás egyben a helyszín avatása is, amelynek védnökségét Bihary Gábor, a Fővárosi Közgyűlés európai integrációs és külügyi bizottságának elnöke vállalta. A harmadik kiállítást Galyatetőre tervezzük, s most érkezett egy meghívás Rigából, ahol nemzetközi fogyatékoskonferencia és -fesztivál lesz. Ide szintén bejelentkeztünk a képeinkkel, a kijutáshoz azonban még partnerekre van szükség, hiszen nem minden gyerek tudja az önrészét kifizetni – mondja az igazgató.
A most megnyitott Prizma Galéria a többségi társadalom ma még nem túl látványos toleranciájának, segítőkészségének is szép példája. A Váci úti iskolának ugyanis sok olyan támogatója van, akik nem okvetlenül pénzzel segítenek, hanem kétkezi munkájukat hozzák ide. Az egyik ismert hazai bank munkatársai például már negyedik éve járnak ide, és ők alakították ki az egyik folyosószakaszon a galériát. Ez a jó példa azonban ma még inkább kivételként erősíti az általános hazai trendet, amely jócskán elmarad a nyugati integrációs szinttől.
– Azt szeretnénk, ha kölcsönösen elfogadná egymást az ép és a sérült intellektusú társadalom. Ez azonban még csak egy szemléletbeli változás, amelynél mi többet szeretnénk. Azt, hogy ezek a gyerekek az óvodás, a tanköteles korban nem elkülönítve nevelődnének, hanem a többségi intézmények befogadnák a sérült gyerekeket – vázolja az integráció oktatási aspektusát Locsmándi Alajos. – Van egy nyolc éve elkezdett programunk, egy kéttanáros pedagógiai modell, amely kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy a tanulásban akadályozott kisgyerekeket többségi iskolába, jelenleg a Pannónia Általános Iskolába integráljuk, évfolyamonként 3-3 fővel. Most azt kell megnézni, hogyan lehet az intézmények számát, a befogadók és elfogadók körét bővíteni – fejtegeti az igazgató a továbblépés lehetőségeit.
Locsmándi Alajos szavaiból kitűnik, hogy a szegregáció ugyan fontos állomás volt a fogyatékosokkal való foglalkozásban, hiszen a szakemberek megtapasztalták, mire van szükségük pedagógiai, pszichológiai, orvosi, jogi és minden egyéb szempontból. Ideje azonban tudomásul venni, hogy szocializációs szempontból ez a módszer nem állta ki az idő próbáját. A sérült gyerekeket kiemeli, elkülönítve neveli a rendszer, hogy aztán valamikor 16–18 éves korban megpróbálja visszahelyezni őket a társadalomba. Közben azonban felnőtt több generáció, amelyek sokszor arról sem vesznek tudomást, hogy vannak körülöttünk sérült emberek. Segítséget kell adni ahhoz, hogy mindenki számára természetessé váljon: ezek az emberek velünk, köztünk élnek. Európai összehasonlításban mindez még mindig nagyon kevés.
– Biztos, hogy a gazdasági tényezők nagyon nagy szerepet játszanak ebben a folyamatban, s valójában a gazdasági gyarapodás hozza magával a szemléletbeli változást is. A terheltségek ugyanis ekkor másképp jelennek meg, mint a mindennapokért megküzdő társadalomban. Magyarország eljutott oda, hogy törvényekben deklarálja, megfogalmazza az esélyegyenlőséghez való jogot. Sok szó esik manapság az akadálymentesítésről is, innen az együtt nevelésig azonban hosszú még az út. Fontos például, hogy ne csak a fizikai akadálymentesítést valósítsuk meg, hanem azt gondoljuk végig, hogy saját magunkban hogyan lehet azt az akadályt leküzdeni, hogy az ép és sérült intellektusú gyerekek együtt nevelődjenek a többségi intézményekben. Valójában ezeket a belső korlátokat kell ledönteni – fogalmaz Locsmándi Alajos.
origo.hu
Sokkos állapotban van a Palatinuson medencébe fulladt kislány édesanyja
