Szép beszéd

Eldönti majd maga az élet, amit a tudósok nem tudnak vitával eldönteni kutatószobájukban. Kiderül hamarosan, ki esélyes, és ki marad mindörökre esélytelen a nagyot változott világban. Nálunk most éppen a köz- és a felsőoktatás liberalizálása folyik, amely sajnos szinonimája a színvonalcsökkentésnek, és ennek egyenes következményeként a betanítottmunkás-képzésnek. Persze a globalizált világban erre van igény, a fogyasztani kész, gondolkodni rest munkavállalóra, aki ha kell, polcot rakodik a szupermarketben, vagy kiflit formáz a sütödében, esetleg zacskóba dugja a brojlercsirkét, de semmiképpen nem ismeri a jogait és lehetőségeit, s főként nem követelőzik.
Ha errefelé halad a világ, szomorkodjunk csak rajta bátran. Ha a buta, kiszolgáltatott tömegeké a jövő, ne akarjuk megállítani az idő kerekét. Csakhogy jól tudjuk, ez nem a végső igazság. A fejlett országokban már a globalizált – amúgy betanított munkásra éhes – multi is felismerte, hogy csődbe megy gondolkodni képes, jól képzett vezetők nélkül. Azt beszélik, hogy manapság egy munkaalkalmassági teszten és interjún nemcsak a szakmai ismereteket firtatják a felvételiztetők, hanem az általános műveltséget is. Na meg a beszédkészséget, a szókincset, a kifejezőerőt, amely egy-egy tárgyalás során döntő lehet a cég számára.
Tekintsünk most el az általános műveltségtől, ennek hazai színvonalát minden televíziós vetélkedőben felmérhetjük. Maradjuk a beszédkészségnél, legelőször ennek alapján – nem kétséges – alkotnak képet rólunk egy hivatalos vagy akár privát találkozás alkalmából. Miként a tudás, az ismeret, a beszélőke is fejleszthető (nem csak a nőknél), s ennek tekintélyes tudományos irodalma van. Most jelent meg a legújabb, Elekfi László és Wacha Imre Az értelmes beszéd hangzása című könyve a Szemimpex Kiadó gondozásában. Amint a szerzők írják, „ahhoz, hogy mondanivalónk hatni tudjon, még nem elegendő a gondolatok bármilyen jó (szabatos, helyes) és hatásos nyelvi megfogalmazása sem. Hatása szempontjából nem közömbös, hogy a nyelvi formába öntött gondolatok miképpen hangzanak el. A beszédműnek helyes, jó és szép, nyelvileg művelt emberhez illő hangzása ugyanis megkönnyíti, elősegíti szavaink észlelését és gondolataink megértését, a gondolatmenet követését, az elhangzottak megjegyzését, átélését, esetleg még esztétikai örömet is szerez a hallgatónak: annak, aki a beszéd hallgatásakor bizony eléggé erőteljes, intenzív agymunkát végez.”
Elekfi László és Wacha Imre tehát azt vallja, s ezt erősíti meg kézikönyvében is, hogy a logikus, tiszta, sőt szép hangzású beszéd nem csupán udvariasság a befogadóval szemben, hanem saját érdekünk is, hiszen ezáltal tudjuk eljuttatni gondolatainkat a világhoz. (Az esztétikai élmény már igazán csak melléktermék.) Aki pedig végigolvassa ezt a kötetet, közelebbi ismeretséget köt írásjelekkel és beszédritmussal, hanglejtéssel és hangsúlyozással, annak a későbbiekben talán nem kell majd tartania attól, hogy beszéde miatt a vesztesek listájára kerül. A verseny ugyanis könyörtelen, lazítani lehet, de nem érdemes.
Ahhoz persze, hogy alkalmazni tudjuk az anyanyelvet, mindenekelőtt meg kell ismerni. Erre manapság az iskolai nyelvtanóra szolgálna keretül, de óriási baj lehet ott az anyanyelvhez való viszonnyal, ahol a diákok a nyelvtant tartják az egyik legnehezebb tantárgynak. Épp azt, amelynek alapanyagát minden erőfeszítés nélkül, észrevétlenül sajátították el. Biztathatjuk tehát olvasóinkat, hogy tegyenek újabb erőfeszítéseket a magyar nyelv szerkezetének megismeréséért és megértéséért, hogy ne úgy tekintsenek alanyra, állítmányra és határozóra, mint idegen bolygóról érkezett lényekre, de nem sokan hallgathatják meg ezt a tanácsot. Pedig a nyelvészet szép tudomány, egyike a legszebbeknek, hisz anyaga, vizsgálati területe az, ami természetes részünk. Talán meggyőzi a kétkedőket, az újra nekirugaszkodókat az A. Jászó Anna főszerkesztésében immár hetedik alkalommal megjelent, ezúttal azonban átdolgozott és bővített kiadásban kapható A magyar nyelv könyve című összefoglaló mű a Trezor Kiadótól. Mert igaz, hogy vannak benne olyan fejezetek, mint hangtan, szótan, mondattan, de vannak olyanok is, mint a nyelv keletkezése, a nyelvek osztályozása, a retorika (mindennapi életünk egyre fontosabb tudománya) vagy a magyar személynévadás és a családnevek története, nyelvjárásaink áttekintése, a gyermeknyelv vagy a nyelvtudomány története. Akinek tehát nincs kedve illeszkedéssel és ragozással bíbelődni, átnézheti azokat a kultúrtörténeti szempontból is érdekes és tanulságos fejezeteket, amelyekből képet alkothat a magyar nyelv fejlődéséről, értékeiről, különlegességéről. És nem kizárt, hogy mindezek után nemcsak megszereti azt, de büszke is lesz rá.
Látszólag óriási a különbség a kézikönyvek és a szigorú szakirodalom között. De ne dőljünk be a látszatnak! Lapozzuk csak végig a fenti művek után A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei, VI. című füzetet, a Szegeden 2003 októberében lezajlott nyelvészeti konferencia anyagát (szerkesztő Büky László), és eldönthetjük, az-e a nagy tudós, aki világosan és magyarul meg tudja fogalmazni a gondolatait, vagy az, akinek szinte egy szavát sem értjük. Merthogy alig van magyar szava. A tudomány persze nem nyelvi mércével mérendő. Vagy azzal is?