Egy nagytarcsai parasztemberrel beszélgettem a múltkor. Svájcisapkát, gumicsizmát viselt a nagytarcsai parasztember, cigaretta (Symphonia) lógott a szája szögletében, vagyis pontosan olyan volt, mint bármely más parasztember ebben a hazában. Nagyjából ezt mondta ez az ember: ami most a magyar mezőgazdaságban történik, az kétségbeejtő. Az állam ugyan odadobta a hosszú gyeplőt a gazdák közé, ezzel azonban nem oldódott meg semmi sem, ellenkezőleg… Olyan ez, mintha a talajt kereső csecsemő lábára mindjárt görkorcsolyát csatolnának.
Itt van például a szövetkezetek meg a malmok viszonya, mondta a nagytarcsai ember. Korábban odaföntről megmondták, hogy te, öcskös ennyit meg ennyit kapsz a gabonáért, te meg, pajtás, odaadod neki, merthogy más választásod nincs is. Ezen a keskeny folyosón aztán elbotorkált mindkét fél, a kutyát nem érdekelte, kinek mi a véleménye az árakról. Amikor oda is begyűrűzött a rendszerváltás, vagy minek mondják ezt, és megszűnt az árdiktatúra, mindkét fél elkezdett tántorogni, mint aki leitta magát gabonapálinkával. Az a helyzet, hogy a mezőgazda termel, a malom pedig feltételeket szab. Előbb-utóbb persze mindig kialakulnak az árak, ez azonban a parasztemberre nézve ritkán biztató. Vegyük ehhez hozzá, hogy a kisembereknek nincs gabonatárolójuk, a kisember ott vergődik a kereskedők karmaiban, vinné el őket az ördög.
Itt belemelegedett a nagytarcsai parasztember, mondta tovább, de azt már nem írom ide, kis fantáziával kitalálható.
origo.hu
Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán
