Némi meglepetést keltett a brit választáson, hogy alaposan leszűkült a Blair-kormány előnye az alsóházban. Az előző parlamentben a kormányfrakció több mint 160 mandátummal vezetett a többi frakció együttes tagszámával szemben. Ez az előny jóval kevesebb mint a felére csökkent: az észak-írországi szavazatok összeszámlálása előtt a befutott eredményekből 65–70 mandátum közötti kormánytöbbségre számítanak.
A szavazásra jogosultak valamivel több mint 60 százaléka voksolt, két százalékkal többen, mint 2001-ben. Ez nem feltétlenül magyarázható nagyobb érdeklődéssel, mert az új választótörvény rendelkezései alapján megháromszorozódott a postai szavazatok száma. Az új törvény életbelépése óta eddig csak önkormányzati választáson lehetett megtapasztalni ennek a hatását.
2001 óta 659-ről 646-ra zsugorodott az alsóházi mandátumok száma. Ennek az az oka, hogy tízzel csökkentették a skót választókerületeket a skót autonómia bevezetésének következményeképpen.
*
Az első 622 eredmény azt mutatja, hogy a Munkáspárt 353, a Konzervatív Párt 196, a Liberális Demokrata Párt 61 mandátumot szerzett az új alsóházban, míg a kisebb pártok részesedése tizenkét mandátum. Az alsóház összetételének nyelvére fordítva ez azt jelenti, hogy a Munkáspárt 47 mandátumot vesztett, míg a konzervatívok 33, a liberálisok pedig tizenegy mandátumot nyertek. A kisebb pártok frakciói összesen hárommal gyarapodtak, de ezekhez járulnak még a hátralevő északír választókerületekben megválasztott képviselők.
A brit választókerületi térkép sajátossága, amely demográfiai tényezőkből ered, azt jelenti, hogy az egyes választókerületekben lakó szavazók száma olykor jelentősen eltér egymásstól. A kerületek határait megvonó pártközi testület tíz- évenként revideálja a határokat, így a változások csak jókora késéssel tükröződnek a választási eredményekben. A jelenlegi helyzet a Munkáspártnak kedvez: a biztos munkáspárti kerületek átlagos szavazótestülete körülbelül 67 000, míg a konzervatívoké 73 000. Ez azt jelenti, hogy ezeket az általában biztosra vehető választókerületeket tekintve, egy-egy munkáspárti képviselő megválasztásához sok ezerrel kevesebb szavazat szükséges, mint egy konzervatív vagy liberális honatyáéhoz. A legutolsó, 2001-es választáson a Munkáspárt a leadott szavazatok nem egészen 41 százalékával szerezte meg az alsóházi mandátumok hatvankét százalékát. Ugyanez az arányeltolódás tapasztalható majd az új alsóház összetételében, ahol a kormányt és fő ellenzékét öt százalék sem választja el a szavazatok arányát tekintve, viszont az alsóház üléstermében a konzervatív frakció a kormánypártinak kétharmada sem lesz. Ezen az alapon mondhatta Alistair Campbell, a miniszterelnök információs tanácsadója, hogy „a toryk leterítve hevernek a földön”.
Charles Kennedy, a liberáldemokraták vezetője egyrészt kifogásolja a választási rendszert, mint amely ellentétben áll a demokráciával, de ugyanakkor örömmel üdvözli a csütörtöki választási eredményeket, mert arra mutatnak, hogy a brit politikában újra kezd kibontakozni a hárompárt-rendszer. Michael Howard, a legyőzött, de ezúttal meg nem alázott toryk – a vereség nyomán lemondott – vezetője pártja újjáéledésének kezdetét fedezi fel a választási eredményekben, amelyek azt jelentik, hogy a szavazók tömegesen fordulnak el a Munkáspárttól, míg a győztes Tony Blair jogos alázattal arról beszélt, hogy a kormány okult a választási kampány alatt elhangzott véleményekből, győzelmét annak köszönheti, hogy hallgat a lakosságra, és ez fokozottan szándékában áll a most kezdődő új kormányciklusban is.
Vitatott szavazatosztás
Tudósítónktól
A brit választási eredmények az egyre többet bírált „első a célban” rendszeren alapulnak, ami szöges ellentétben áll az arányos népképviselet elvével, viszont – amint védői rámutatnak – általában szilárd, cselekvőképes kormányt eredményez. Az „első a célban” azt jelenti, hogy ha például egy hetvenezer szavazót számláló választókerületben 15 000 voksot kap az egyik párt, 14 900-at egy másik, 14 800-at egy harmadik, 14 700-at egy negyedik, a többi pedig megoszlik kisebb pártok között, akkor a 15 000 szavazó kedveltje besöpri az összes szavazatot, holott a választók nagy többsége ellene adta le voksát. Ezért követelik egyre többen, hogy a jelenlegi rendszer helyett vezessék be a demokratikus országok nagy többségében alkalmazott arányos népképviselet egyik vagy másik formáját, még ha ez ingatag, rövid életű koalíciós kormányok létrejöttéhez vezethet. Az arányos népképviselet – angol nevének rövidítésével PP – ellenfelei arra is hivatkoznak, hogy ez általában többfordulós és bonyolult szavazási rendszerrel jár, annak pedig az lehet a következménye, hogy még kevesebben fognak szavazni. A PP megvalósításának valódi akadálya sokkal inkább az, hogy a két legnagyobb párt húz hasznot a jelenlegi rendszerből, az ő hozzájárulásuk szerint pedig nincs kilátás a reformra.
