Fapados szerelem

István, a nyugdíjas könyvelő megszaporázta lépteit a Déli pályaudvar aluljárójából feljövet. Még tíz perce volt a vonat indulásáig. Ebbe belefér még egy rejtvényújság megvásárlása. Poggyásza alig van, csak egy kisebb bőröndöt visz magával, a hétvégére utazik régi ismerőséhez Siófokra. Jó vonat ez a délelőtti, alig vannak a szerelvényen. Az üdülni indulók a korábbi járattal utaznak.
Izgatottan lépked a szerelvény mellett, köszön a kalauznak, aki biccentve válaszol. Megkínálná cigarettával, de tudja, hogy úgysem fogadná el. Lehet, hogy nem is dohányzik.
Amikor a zsebében a legfrissebb rejtvényújsággal fel akar kapaszkodni a vonatra, hirtelen szembe találja magát egy ősz hajú asszonnyal. Udvariasan segíti felszállni, mire az asszony visszanéz és rámosolyog. Egy pillanatra eláll a szívverése.
Ez a tekintet! Ez a kék szempár! Mintha ifjúkorát hozná vissza. Azt a régi, feledhetetlen és százszor visszaálmodott napot.
Mikor is történt? Ötven évvel ezelőtt, emlékszik, akkor töltötte be a huszonötödik évét, friss diplomával a zsebében utazott nagynénjéhez Széplakra. És ott a parton találkozott először ezzel a tekintettel.
Irmuskának hívták a lányt, tanítónő volt, s ő is egy közeli ismerősénél töltötte a vakációt. A mólón állt a korlátnak dőlve, ő meg a vízbe indult. Alkonyatkor a sarki cukrászdában hozta őket össze a véletlen. Irmuska vaníliafagylaltot szopogatott, ő is azt rendelt, s odaült az asztalához. Így kezdődött. Másnap már ismerősként üdvözölték egymást a parton. Esténként pedig együtt sétáltak a holdfényben, mert az szigorúan hozzátartozik a fiatalok szerelméhez. Holdfény és szerelem!
Egyszer, egy ilyen esti séta után meg is csókolta Irmuskát. Még most is érzi a bizsergést a szívében. Ötven év után. Mert csodálatos volt. Álmában néha még visszatér a feledhetetlen pillanat. Ő már akkor titokban a jövőről tervezgetett. Mi lenne, ha összeházasodnának? Volt is akkoriban egy jó álláslehetősége, kettejük szerény fizetéséből gondtalanul megélhetnének. Idővel lakásra is jutna, saját lakásra, mert mindketten albérletben éltek. De aztán közbeszólt a sors, és vége szakadt a kapcsolatuknak. A sors, amely beleszól az emberek életébe, mindig egy ostoba csekélység képében jelentkezik. Náluk is így történt. Úgy tervezték, hogy együtt utaznak haza a nyaralásból. István majd segít a csomagokat cipelni, mert Irmuskának két bőröndje volt.
A peronon várták a befutó vonatot egy padon ülve. Vége szakadt a tündéri balatoni napoknak, gyönyörű két hét volt, felejthetetlen. István ki is költekezett, kétszer lepte meg Irmuskát nagy csokor virággal. Úgy kellett öszszekaparnia a vasúti jegy árát is.
Nagyot füttyentve befutott a vonat. A kisebb bőröndöt Irmuska vitte, nyomában loholt a két súlyosabbal István. Irmuska felkapaszkodott a lépcsőn, István követte volna, de akkor észrevette, hogy másodosztályú a kocsi. Viszszalépett, és a következő, harmadosztályú, fapados kocsiba szállt fel. Egy kissé szégyellte magát emiatt, de takargatni akarta szegénységét. Így történt, hogy hazafelé tartva külön kocsiban tették meg az utat. És azóta sem találkoztak.
István a volt főnöke lányát vette feleségül, boldogtalan volt a házassága. Sokat gondolt sóvárogva Irmuskára. A szemére. A csókjára. Végül válással végződött a házasélete. Azóta egyedül él, mindentől visszavonultan, megkeseredve.
Irmuskát egyik kollégája vezette oltár elé, de az ő házasélete sem volt rózsás, italnak adta a fejét a férje, és amikor egyedül volt otthon az asszonyka, bizony, eszébe jutott a régi balatoni kaland. Érdeklődött is néhányszor István után, de eredménytelenül. Így csak álom maradt Széplak.
És most ez a férfi visszahozza a régi nyarat. Ez már nem álom, hanem valóság. István a vonatra segíti, bekíséri a fülkébe, egymás mellé ülnek, miközben kint a kalauz felemeli a kezét, és elindul velük a vonat. Lehet, hogy ugyanaz a vonat? Az a régi? Csak a mozdony változott?
Hol késett ötven esztendeig? Azt mondják, a világmindenségben ez egy pillanat csupán. De szép pillanat. Talán a legszebb…