Férfivakság

Kisebb házi baleset történt a napokban Kelemen Istvánék első emeleti lakásán. A házigazda megcsúszott a fürdőszobában, és beleverte homlokát a kád szélébe. Parányit vérzett is az orra, de Zsuzsika, a felesége elállította a vérzést, és férje idejében beért a hivatalába. Csak este, vacsora közben panaszkodott: „Szúr itt valami, és homályosan látok…”
Magdika, a szomszédasszony, aki átjött hozzájuk, azt tanácsolta, hogy éjszakára kössék be a szemét. Majd megnyugszik. Zsuzsika be is kötözte, miután bórvízzel kimosta.
„Holnap, ha kell, egész nap rajta maradhat, mert szombat lesz, és ki se mozdulsz…” – fektette le a férjét, majd betakargatta.
Istvánnak másnap már nem fájt a szeme, kikandikált a kötés mögül, a látása is rendbe jött. De aztán úgy határozott, hogy tekintettel a munkaszüneti napra, nem veszi le a kötést. Olyan jó, ha egy kicsit sajnálják és dédelgetik az embert. Régen volt már beteg. Így egy kis időre magába mélyedhet, eltűnődhet, s nem zaklatják legalább napi feladatokkal. A tévénézés sem izgatja fel.
Ücsörgött a nagy karosszékben, végtelen csend ereszkedett rá. A csendet mindig szerette, az volt fülének a legszebb muzsika. Mert a csend muzsika annak, aki érti. Mélysége van, magassága, és beszédes is, többet mond mindennél. Csupa nagybetűvel kellene írni. Vigaszt ad a csüggedőknek, reménységet a várakozóknak. Láthatatlan kapaszkodó a csend, amely nélkül nincs mélysége az életnek. Íze se.
Közben észrevette István, hogy a kötés meglazult, és ha kicsit félrehúzza, kilát a világra. Nem szólt erről, mert titokban jó leskelődni. Nincs ennél izgalmasabb dolog. Már gyermekkorában is szeretett a kislányok után leskelődni, kikémlelni titkaikat, mert olyan szépek, zsongítók lehetnek ezek a titkok. Nagy Bözsi combján jó magasan egy fekete szemölcs van. Bözsin kívül ezt csak a férje láthatja. Bizonyos Faragó Tivadar. Ha nem ismeri meg akkor Zsuzsit, most Bözsi a felesége. De mikor is történt mindez? Több mint harminc esztendeje, mégis milyen jó most erre gondolnia. Melegíti valami belül. Egyre többször látja most maga előtt azt a fekete pontot Bözsike combján. Jó volna megsimogatni. Titokban.
Valami pusmogást hall. A szomszéd szobában, jól látja a résen, kislánya beszélget az anyjával. Zsuzsival. Halkan, egymás füléhez hajolva, mintha valami nagy titokról volna szó. És nem akarják, hogy ő is meghallja. A kislány cinkosan nevet. Csak nem összeesküvés készül ellene? A felesége közben a szájára teszi az ujját. Csak csendesen!
Szorongás bujkál benne. Lopva figyelni kezdi Zsuzsit. Készülődik valahová, sminkeli az arcát, utána jön majd az ajakrúzs. Majd ezt követi a kölni. A füle mögé. Illegeti magát a tükör előtt, grimaszokat vág. Bejelenti, hogy leszalad a sarki boltba, hoz felvágottat és néhány zsemlét. Lehet, hogy a zöldségeshez is bekukkant, útba esik.
De ha csak ez a dolga, miért kell sminkelnie magát? Felesleges a rúzs is. Gyanú ébredezik a szívében. Hátha más oka is van a készülődésnek. Várja valaki a sarkon. Vajon ki lehet az illető? Talán még fiatal is, erős is. Áll hanyagul egy villanyoszlop mellett, és fújja a füstöt. Nagy kezit csókolommal köszön majd Zsuzsikának, lehet, hogy segít neki a bevásárlásnál. Amikor befordulnak hazafelé az utcájukba, talán bele is karol.
Most valaki csenget. A szomszédasszony jött át hozzájuk. Majd mindennap átszaladt valamiért vagy csak pletykálni. Mindent tud, ami a házban történik. Valamin nevetnek. Jó lenne hallani, miről sustorognak, de a felesége óvatosan becsukja az ajtót a két szoba között.
István feláll, biztos léptekkel indul az ajtó felé, és résnyire kinyitja. Bekukucskál, de nem lát semmit, az ablak melletti sarokban cseveg a két asszony.
Óvatlanul meg is löki az ajtót. A szomszédasszony odakapja a tekintetét, és meglátja: „Jé, maga itthon van, István?” Erre már be kell lépnie közéjük. „A szemem miatt” – mondja, és maga elé tapogat, de aztán belátja, hogy ennek semmi értelme… Élni kell, nem kukucskálni az életre. Belevetni magát merészen, teljes testsúllyal, ahogy a medencébe ugrik az ember. Letépi hát a kötést a homlokáról, és az asztalra dobja, majd így szól: „Már semmi bajom! Lemegyek helyetted, Zsuzsikám, a zöldségeshez, és hozok zsemlét is…”