Haláltornyok?

1. Mióta Böll megírta, mint vesztette el a tisztességét Katharina Blum, gyűlölöm a bulvárt. Hiszem, hogy a szociológia előbb-utóbb kideríti, mi a szennylapok része abban, hogy ennyire durva és közönyös lett a világ. Európa süllyedő hajóján az egyik léket biztosan a bulvárlapok ütötték, ezen az sem változtat, hogy a példányszámuk mekkora. Az igazság nem számarány kérdése.
Ezért nem hittem az öles címbetűknek, melyek csak úgy harsogták: „Rák pusztítja Csurgó lakóit.” Durva cím, sokadszor bizonyítja, hogy a bulvár a halálnak örül inkább, nem az életnek: az előbbi miatt lesz kapósabb a lap, ennél pedig nincs fontosabb. Mégis elindultam Csurgóra. Miért?

2.Felhívtam egy csurgói háziorvost, és Kovács doktor szerint a bulvár csak szenzációt akar. Az egészből egy szó sem igaz. Ilyesfélét mondott a telefonba Koncz Gábor, Somogy megye tisztiorvosa is. Gyanús volt ez a nagy egyetértés. Talán a számok miatt? Megjelenik egy bulvárcikk, és azonnal összekapják magukat. Alig két hét múlva kész a statisztika, és kiderül, hogy Csurgón kevesebb a rákbeteg, mint az ország többi részén.
Számok, átlagok, táblázatok – akiket kérdezünk, mindig ezeket rakják elénk, legyenek politikusok, színészek, futballedzők, drogfogyasztásért tüntetők. Miért nincsenek saját érveik? Emberi véleményük? S ha ennyire pompásak a számok, miért hívott Csurgó polgármestere pár hete radiesztétát, s végeztetett vele a városházán sugárméréseket? Miért fordult a Somogyi Néplaphoz, amikor az önkormányzatiak közül hárman meghaltak rákban? Miért vett a városháza szobáiba árnyékolólapokat, amit úgy is lehet érteni, hogy az ottaniak élete drágább, mint bárki másé a városban…
Sok kérdés. Lesz-e rájuk válasz?

3. A város polgármestere külföldre utazott, a jegyző tartja a frontot. Kovács Kálmánné szerint sincs baj. A három kolléga rosszul bánt az egészségével: mindegyik ivott, dohányzott, ezért haltak meg idő előtt. Ezenkívül csak az okozott pár napos izgalmat, hogy erősítőt akart szerelni a víztoronyra a T-Mobile. A maga részéről nem hisz ilyen-olyan sugárzásokban, de az ott lakók hisznek, szerintük egy ilyen készülék ártalmas az egészségre. Aláírásokat gyűjtöttek, összehívták a lakossági fórumot: olyan ellenállás volt, hogy az önkormányzat meghátrált. Az erősítőt nem fogják felszerelni.
A jegyző asszony jól öltözött, készséges, bármilyen kérdésre válaszol, de hát mit kérdezzen az ember, amikor kiderül, hogy már nincs ügy, hogy potyára utazott háromszáz kilométert. Rossz érzés, mikor azt jelzi valakinek a mosolya, hogy kár erőlködnöd, jobban tennéd, ha visszafordulnál.
Ezt sose szabad elkapkodni. Ilyenkor kell egy csendes óra, amikor leül valahová az ember, és befelé figyel. Arra a hangra, amelyet csak ő képes meghallani, és amely nem csapta be még soha. Ha azt súgja, hogy pakolhat, akkor pakoljon, de ha figyelmeztet, hogy titkolnak előle valamit, maradni kell. Maradtam.

4. Mentem az úton, megállítottam a szembejövőket. Nincs ennél jobb módszer, hogy megtaláljuk azokat, akik elmondják majd, amire kíváncsiak vagyunk. Mert van úgy, hogy még ezt sem tudjuk. A víztornyot vettem célba, amelyre nem hagyták fölszerelni a világcég erősítőjét. A torony csúf, de ezt feledteti az ápolt park. Jobbra is, balra is takaros családi házak, odébb egy üresen álló üzem. Találomra bekopogok egy ajtón, csak annyit kérdezek, lesz-e erősítő, s már ömlik is az asszonyból a szó.
Nem lesz. Kiharcoltuk, és ideje volt, mert ez már a negyedik erősítő, amit Csurgón építenek, és sose tudatták velünk, mi készül. Megépítették, és annyi, semmi közünk hozzá. Hogyan mondta az előbb? Ez már a negyedik torony? Igen, a negyedik… Az alsoki temetőnél épült az első, a Zrínyi téesz tehenészeti telepén a következő, a Vodafone-é a szőlőhegyen a harmadik, meg ez itt. De ha mindent felír, a nevem ne legyen benne, és akkor elmondok mást is… Múlt csütörtökön volt önkormányzati ülés, akkor kellett szavazni. Addigra már összegyűlt 1066 tiltakozó aláírás, a képviselők tudták, hogy volt lakossági fórum, ezért a tizennégyből csak nyolc jelent meg a szavazáson. A többi félt, hátha kiderül, hogy pártolja a T-Mobile-t.
Nálunk a helyi tévé minden testületi ülést közvetít, aznap a képernyő elé ült egész Csurgó. Azt kérdi, mi lett az eredmény? Négyen úgy döntöttek, legyen erősítő, ketten úgy, hogy ne, a maradék kettő tartózkodott… Az emberek persze nem tudták, hogy ilyenkor minősített többség kell, azt hitték, a képviselők jóváhagyták a dolgot. Telefonáltak ide-oda, pedig ehhez nyolc igen szavazat kellett volna. Nem volt meg, így a T-Mobile elhúzhat, mint a vadlibák délre… Itt volt a képviselőjük, egy nő, ígérte, hogy majd nyilvános sugárméréseket végez a cég, de a tiltakozás olyan heves volt, hogy nem folytatta.
Ekkor valaki megfogja a karomat, szól, hogy menjünk pár lépést odébb, fontosat akar mondani… Az erősítőkről Tavaszi Béla tudja a legtöbbet, menjen el hozzá, papírokat is mutat majd. A temetőnél lakik, a Nagyváthi utca végén…

5. Nálam a Minolta, előbb a temetőből, majd az útról fényképezem az óriás tornyot. Autók lassítanak, vezetőik erősen néznek. Hátam mögött megáll egy férfi és egy nő, érzem, szinte árad belőlük, hogy gyanúsnak tartanak. Nem csoda. Évtizedekig olyan világban éltek, amely ahhoz szoktatta őket, hogy a dolgok legtöbbjéhez nincs közük, ami egyenlő azzal, hogy számukra tilos, és aki tilos dolgokat fényképez, az a főbűnök egyikét követi el, és megüti a bokáját előbb-utóbb.
Volt, amikor elképzeltem, milyen lehet egy táblaüzem… A tiltó táblák részlege nagy csarnokban működik, a munkások csinos jutalmat kapnak április negyedikén, s onnan kerül ki a legtöbb kiváló dolgozó. Ahol a parkolókra, az átkelőhelyekre vonatkozó jelzések, tehát az engedő táblák készülnek, az a műhely viszont a gyár végében kucorog. Az ottaniak álma, hogy egy napon a tiltórészlegbe helyezzék őket, és akkor nekik is jut majd szakszervezeti beutaló.
Ilyennek gondoltam régen, és ha másként volt, a végeredmény akkor is szörnyű, hiszen a gyanú nem a tornyok építőin, a működtetőkön vagy azokon van, akik elhazudták, milyen veszélyes egy ilyen vasmonstrum. Ők ártatlanok, mi több, jót akarnak, mert ez a fejlődés útja; veszélyes az, aki előveszi a gépét és lefényképezi.
De erről mindjárt meghallgatjuk Tavaszi Bélát…

6. Hajós volt a Balatonon, de pár éve beteg lett, leszázalékolták, így járt a felesége is, azóta jutalékért járják a környéket: sorsjegyeket árulnak. Az ő szerencséjük cédulája nemigen van köztük. Két eset lehet: eljátszották már, vagy nem jött el az idő arra, hogy kihúzzák. De vajon eljön-e egyáltalán? Az arc fáradt, a hang fakó, de a szemek égnek, amikor az ötvenes férfi beszélni kezd…
Mindent megírhat, nincs titkom semmi. Titkot nem én csináltam a toronyból, hanem a városháziak… Bemegy a szobába, kihoz egy táskát, papírokkal van tele, biztosan ezekre gondolt, aki a víztorony tövében félrevont. Tavaszi Béla papírjainak Csurgón híre van, reményt adó híre, mint Robin Hoodnak a sherwoodi erdőben. Évek óta gyűlnek a levelek, a periratok, a szakvélemények – a megnyomorított kelet-európai polgár nem lankadó küzdelmének megannyi dokumentuma. Olyané, aki még mindig hisz abban, hogy van igazság, és ha kitart mellette, az övé lesz, elnyeri, bármekkora árnyékot vet életére ez a torony.
A víztoronynál mondták, hogy Tóth Pistáé a földdarab, amelyen épült a torony, és hogy nagy sapka pénzt kapott, amiért átadta a Pannon GSM-nek. De Tavaszi Béla nem olyan ember, aki más portája előtt seper, magáról beszél inkább, és úgy véli, elég, ha elmondja, hogyan telepítették oda, szinte kéznyújtásnyira a tornyot, látni fogom, nem volt tiszta munka. Mindenki hazudott, hogy elaltassák a környéken a gyanút… 1996-ban kezdték, mi, kérem, láttuk, hogy betonoznak, azt hittük, Tóthék építenek valamit. Elutaztunk egy hétre az édesanyámhoz, és mire megjöttünk, félig kész volt a vasszerkezet. Nem tudtuk felfogni, hogyan építhették ide, itt szeméttelep volt, ez feltöltött terület.
Azt mondták, 110 kilométeres szelet bír ki a torony, de mi lesz, ha ennél erősebb szél fúj majd? Tudja, milyen hangokat ad vihar idején? A halálmadárét képzeljük ilyennek, félünk tőle nagyon. Arról nem beszélve, hogy a házak, köztük a miénk, dőlés esetén belül vannak az úgynevezett romboló határon…
Tett valamit, amikor látta, mi épül? Hogyne tettem volna… Felhívtam az előző polgármestert, aki egyben országgyűlési képviselő, az emberjogi bizottság elnöke. Visszautasított. Azt mondta, azért, mert öt-hat ember hőbörög, attól még a torony állni fog. Amúgy is külterületről van szó, az önkormányzatnak nincs köze hozzá. Akkor kezdtem el levelezni, azóta gyűlnek a papírok, de a torony ugyanúgy áll, csak az emberek élete változott. Sorra halnak, egyik a másik után, nekem ne mondja senki, hogy ennek nincs köze a toronyhoz és a sugárzáshoz.

7. Míg beszélt, felderengett, hogy tizenöt éve néhány választott ember demokráciát ígért: európai márkájút. Mármost miféle demokrácia az, ahol egy konyhaasztal tele sok tucat levéllel, írójuk a legtöbbre hónapok óta várja a választ, de mert igaza lehet, hiába várja. Ez kelet-európai demokrácia, látszatra csaknem olyan, mint azoké, akik a mintát adták – és mégsem az. Elég csak néhány lépést tenni, megkérdezni pár embert, máris kiderül, hogy akiknek hivataluk van, a lényeget gyakran a függöny mögé dugják.
Nem az a baj, hogy a csurgói polgármester asszony fél, és árnyékolókat vásárol a vízerek fölötti szobákba. A baj az, hogy a városszéliek félelmét, amely éppolyan erős, nem veszik figyelembe. Ha őket vacogtatja valami, orruk alá dugják a statisztikát: látjátok, nem kell aggódnotok! Pedig ők nem ok nélkül aggódnak, és ennek sok jele van. Miért kell tudnia egy háziasszonynak azt a szót, hogy „költségkímélés”, egy hajósembernek, hogy mi az „antennakarakterisztikai mutató”? Bizony azért, mert akiknek hivatalt adott az Isten – vagy a nép, amely sokak szerint ugyanaz, pedig egy frászt –, azoknak nem adott elég együttérzést, emberséget, őszinteséget, a választóikéval egy ritmusra verő szívet.
Mesebeszéd, hogy ezt a kommunizmus hagyta ránk. Nem. Így volt száz éve is. Aki nem hiszi, üsse fel Herczeg Ferenc emlékezéseinek 1985-ös kiadását, olvassa el a 379. oldaltól, mint zajlott az 1904-es választás. Fölösleges hát mentőövként Trianonba kapaszkodni mindig, mutogatni a mai helyzetért alibiként a törökre, a tatárra, a svábra, a zsidókra, a nácikra, a komcsikra – mindenkire, csak magunkra nem.
Csurgón becsapták az embereket, punktum. Nem az számít, hogy az előző polgármester derék lelkész, a mostani meg kedves népművelő volt. Nem mentségeket kell fogalmazni, rakják az asztalra a tényeket! Úgy, ahogy Tavaszi Béla tette, pedig az övé csak egy viaszosvászonnal borított öreg konyhaasztal.

8. Amikor idáig jut, mégis megáll az ember, mert Kelet-Európában – és az ország mai vezetőivel immár egyértelműen oda tartozunk – mindenre találni mentséget. A református gimnáziumban Horváth Józsefet hallgatom. A levéltáros Csurgó múltjáról beszél. Arról, hogy a XIX. században, ha szó esett Somogy megyéről, két várost emlegettek: Kaposvárt és Csurgót. Ugyanebből a Csurgóból negyvenöt után község lett, és sorra elvesztette mindenét: a földhivatalt, a járásbíróságot, a rendőrkapitányságot, a terményforgalmit és Csokonai segédtanárságának színhelyét is, a nagy hírű református gimnáziumot. Utána jött a hisztéria Titóval…
Csurgó határába futóárkokat ástak, az út mellé andráskereszt alakú torlaszok kerültek százával, a véndiákokat, akik érettségi találkozóra jöttek messziről, úgy szedték le a katonák a vonatról, mint a bűnözőket. A környék határsáv lett, és egy fácán is gyanús volt, ha mozdult tőle a bokor. A tiltást, amely ezzel járt, megszüntették ötvenhat előtt, de aztán visszaállították, mert a keletnémetek átszökhetnek a jugoszláv határon.
Ezt a kivérzett Csurgót kapták kézhez az „újak”, mikor változott a rendszer. Először várost kellett csinálni belőle, majd reményt táplálni lakóiba, hogy mostantól jobb lesz. Jobb lett valóban, de nem úgy, mint a többség gondolta. Azt már a jegyző asszony mondja el, mi szűnt meg 1990 óta. Üres a tejüzem, bezárt a szövetkezet, ahol vadászruhákat gyártottak, vásárlói közt volt Medgyessy Péter, az ember nem gondolná, mitől lesz rangos valami… A faüzem már nem gyárt koporsókat, csak parkettát, a gimnáziumot visszakapták a reformátusok, ám elvesztette a Csokonai-diákszínjátszók ünnepét.
Ahhoz, hogy Csurgó „működni” tudjon, 130 millió forint hiányzik. Sok pénz? Errefelé rengeteg, folytatja a jegyző. Van termálvizünk, kutat is fúrattunk, de az árát, 25 milliót máig nem fizettük ki, nincs miből. A bíróság első fokon úgy ítélt, hogy miattunk ment tönkre a gázbetonból épült emeletes ház, holott mi csak eladtuk a hozzá való téglát, most 10 milliós kártérítést kell fizetnünk. Mondja meg, honnan vegyünk ennyi pénzt?
Vissza kellett volna kérdeznem: azzal több lesz, ha erősítőtornyokat telepítenek a városba fillérekért?

9. Tavaszi Béla kipakolt. Papírja van róla, hogy a Pannon GSM 2 x 25 kilowattos erősítőre kapott engedélyt, de neki elárulta egy technikus, hogy az I. osztályba besorolt adó 600 kilowattos teljesítményre képes, s ma már 526 kilowatton üzemel. A teljesítményt észrevétlenül növelték, s ha ellenőrzésre kerül a sor, csak egy kártya kérdése, és a berendezés az adott órában újra csak 2 x 25 kilowatton működik: az ilyen cégek orruknál fogva vezetnek mindenkit, mondja szomorúan.
Szomorúságának másik oka, hogy a torony közel van, emiatt a házát nem tudja eladni. A háromszobás, összkomfortos épületért és a nagy kertért 3,8 milliót ígértek a Pannon GSM színre lépése előtt, utána viszont csak 1,5 millióra értékelték. Mivel az értékcsökkenést 12 százalékban határozták meg, 150 ezer forint kártérítést kaptak. De a ház történetének ezzel még nincs vége. 2002-ben megjelent a biztosító, fölbecsülte a portát, és közölte, hogy 10 milliót ér. Azóta ennyi után kell biztosítást fizetniük. Miféle világ ez? – kérdezi Tavaszi Béla.
Aztán sorra veszi a környék lakóit. Nyirokmirigyrákban halt meg Szabó Imre, Veres János, Mogyorósi Jánosné, szintén rákban Béli Józsi bácsi, Magyar Mihályné és vele a húga, leukémiában Balogh Lászlóné, Kálmán László kemoterápiás kezelésre jár, Polgár Istvánnak három agyvérzése volt, Márkus Lászlónak meg, aki hegyen lakik, kerek perec megmondta a pécsi professzor, hogy a sugárzástól lett beteg. Ennyi jut eszembe, szerkesztő úr… És ez mind a torony felállítása után történt? Mind.

10. Szól a telefon, üzen valaki, keressem meg Filóné Moscatiello Zóját. A szőlőhegyen antennát akar állítani a Vodafone, nekik ott van házuk, elmondja majd, hogy suskus van akörül is. Tényleg az van? – kérdem az a