Hogyan legyél humoralista (84.)

(NIGYVIN)
– Nem sok ez?
– De.
Ez a Nigyvin, a korábbi Nágy és Nugyvunnal… amik mind-mind azt az egyszeri, megismételhetetlen negyven évet takarják… (mert nyolcvan már nem lesz a pályán.) Remélhetőleg most már eltakarják ezeket az önbecsmérléseimet véglegesen, és teret adnak a jövő héttől immár a leplezetlen (pofátlan) öntömjén-füstös önki… engesztelésemnek. – Hogy legalább magammal béküljek végre ki… Persze kisebb lángja lesz, mint a füstbe ment előtervezésnek. De ha más nem, legalább én fogadjam el – füstölögve vagy anélkül – úgy magam, ahogy-amilyen vagyok… lettem… teremtve. Egyszemélyes színházamban-írásaimban így nemcsak nézőnek, olvasónak is egyedül én maradhatok… jó társaságban: (végességemmel egyetemben.)
Hát akkor már most nézzük meg – előzetesként –, mit is olvasok majd még ki magamból? Nem sok jót. Őszintén be kell vallanom… – Minek? magamnak… hiszen anélkül is tudom… hogy innen olvasnám… mivel én írtam le… Csak? (magam.) – Nem. Más is. Erről kicsit később majd egy rövid történetet.
Ez megint a régi Sándor Gyuri! (modorossága.) – Hogy egyik szó után írom… (a másikat.) Illetve, egyik szóról jut – csak – eszembe a másik… (miközben még most sincs halvány fogalmam sem arról, mit is szeretnék ma az olvasóval közölni?!) Ha az (olvasó), ahogy megbeszéltük, egyszemélyemre apadt is le (duzzadt föl) végül. (A magamban-beszélés után a magamat magamban-olvasásom is hülyeségnek minősül.)
Történt pedig – hogy a beígért „sztorit” teljesítsem, a Mikroszkóp Színpad kritikusával… (elnézőjével), hogy megjelenített (újság) kritikájában egy új Mikroszkóp-műsor kapcsán, még a Komlós-időkben… hamarosan folytatom, még időben… (Sas Józsi befogadott később, önálló Mágiarakás estemet önállóan mutathattam be – igazgatósága alatt –, az egy emelettel lejjebbi színházteremben. Amiért is, kissé nagyon megkésve (csupán húsz évet), de: hálás köszönet!
Szeretem magamban ezt az előre-utólag köszönő embert. Most is – még – nemcsak köszönő viszonyban vagyok vele… többe! (Nézeteink-stílusunk-nézőink, s az ebből – ezekből következő következetes sikereink ellenére.)
A jó embert tehát nem kell tovább keresni… itt vagyok… Brecht nélkül is… – Igazam van, rátüsszentettem. Hogy Józsit is dicsérni… (merem.) – Nem tévesztendő össze a pesti flaszter(ra) költő(ző) füttyös Józsiságáról elhíresült női hátsódomborulat-csipkedővel… Inkább hasonlítható majdnem – ha már mindenáron kell –, az Örkény által oly megható-szépen leírt, a Don-kanyar(ó)ban elesett Janász Jenő dalszerzővel. Ne legyünk arisztokratikusak… a műfajok tekintetében sem… Megint csak Örkénnyel: „mindnyájan tudunk valamit, és azt senki se képes utánunk csinálni.” – Egyébként Sas volt az, aki múlt szombati telefonbeszélgetésünk közben figyelmeztetett, lekésem a Pünkösdi búcsú közvetítését Csíksomlyóról, a Duna tv-ben. (Ennyit a kórósan elvakult előítéleteinkről és a beskatulyázásokról.)
A Mikroszkópnál hagytam abba… vagyis azért hagytam abba… a Mikroszkópnál, szereplésemet, mert Komlós – Majorral vállvetve – három sikeres magánszámom után, három évad napi vendégeként való szereplésem után, az utcára tessékelt… a befelé nyíló főbejárattól: kifele!
Azt hiszem a – messze nem szervilis – kőkemény Fő a fejünk – című bemutató után írta, minden kritikán aluli… (a kritikus nevét a még élő hozzátartozók iránti tapintatból nem írom ide ki.) A sors fintora, hogy ugyanezt az embert kérte meg, pár évre rá a kiadó, hogy Alfonsóval való közös könyvünk bevezetőjét írja meg… s ott már – újabb, jobb pénzért –, agyba-főbe… Nemcsak a valóban egyedülálló, csoda-csoda Alfonsót… szerény szerénytelenségemet…
A korábbi kritika így szólt tömören… (csak kiragadott részlet belőle.) Tetszett Komlós, Major – és még nem tudom ki… mindenki! Akkor még nem volt a Mikroszkópnál Hofi, és tetszett – többek között még az is –, hogy azon az esten, amit én láttam (ő), nem szerepelt Sándor György… Akit az utóbbi időben túlzottan szoktak dicsérgetni… – Értelmiségi mennybevitel (így utólag, akkor inkább feljelentésszerű) a hatvanas évekből – Esterházy után szabadon: – szidjon téged a…!
Közölhetnék itt természetesen egyéb ócsárló cikkeket is, de ha konkurálásnak tűnik is föl, úgy azért senki sem ment nekem, ahogyan én, magamnak, például a 2003–2004-es évad Budapesti Kamaraszínház műsorajánló füzetében. (Lassan egyszemélyes színházamról a kritikát is egyszemélyben követem el…) Borzalmasan tehetségtelen! Iszonyatos kultúrbotrány! Szörnyűűű! Visszataszító!!! – írhatnék még hosszan magamról, de – ahogy látom – jobban jár (a most még csak olvasó), később esetleg a színházba – is – ellátogató, ha vagy személyesen győződik meg ezeknek a fenti pocskondiázásoknak az igazságáról, vagy még elolvassa az alábbi – homlokegyenesen ellentétes – véleményeket, és ezek után nem tekinti meg estemet. „Sándor György kabaréhittérítő, a hitetlenség korának nevettetője, tréfamisszionárius, viccvátesz, mókanomádoló, röhögtető prédikátor”.
S most jön az újabb „illúzióromboló”! Ez utóbbi kitételeket nem akárki! a „jelentős” – az egyik legjelentősebb – színházi kritikus, eMGéPelte le… és – ezúttal nem oda –, az ÉS-nek adta oda… (Szinte az igazság-szolgálati titkot is megsértve ezzel.)