(jó-e a nyelvnek…)

Én nem tudom, de felettébb valószínűnek tartom, hogy a nyelv az egyetlen olyan szervünk, amely nyalni képes. Ebben a megállapításban nincs semmi sértő és megalázó. A nyelv egyébként az ízlelésben és főként a beszédben játszik döntő szerepet, ezért mondhatjuk például egy-egy kelepelő hangú politikusnőre, hogy jól felvágták a nyelvét. Ha már a politikánál tartunk, rögvest eszembe jut a mérleg nyelve. Ez a metafora valójában egy nagy butaság, mivel a mérleg nyelve a két serpenyő súlyelosztásában nem játszik semmiféle szerepet, nem irányít tehát, hanem a nagyobb tömeg nyomásának engedelmeskedik. Így, ha mondjuk egy pártnak van ötdekányi súlya, akkor az egy negyvenhat dekányi súlyú párt serpenyőjében elhelyezkedve elbillentheti a mérleg nyelvét. Ez egy érdekes pozíció, olyan, mint a láncreakcióban a kritikus tömeg. Maradjunk azonban a metafora eredeti jelentésénél: azt a pártot nevezzük a mérleg nyelvének, amely parlamenti mandátumainak csekély számával biztosítani tudja a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget egy nála jóval nagyobb párt számára. Ha ez az icike-picike párt, teszem azt, gátlástalanul erőszakos, akkor a kicsi a bors, de erős szólás jut érvényre, vagy a másik, amely szerint a farok csóválja a kutyát.
Summa summarum: a SZDSZ, amely másfél évtizeddel ezelőtt úgynevezett rendszerváltó pártként a főhatalom megszerzésére tört, mára tökéletesen megtalálta a helyét a mérleg nyelvének szerepében. Az egykori legendás szürkeállományból ennyire futotta. Az SZDSZ mint politikai erő jelenleg nyolc-tíz főből áll, ők a párt „állócsillagai”: Demszky, Kuncze, Pető Iván, Magyar Bálint, Wekler Ferenc, Mécs Imre, plusz Fodor Gábor, több pillanatnyilag nem jut az eszembe. Ők azok, akik dacolva az erózióval, fenntartják a párt hírét-nevét, időnként megcsóválják a nagy kutyát, az MSZP-t.
Embereik elvezetgetnek egy-két minisztériumot, parlamenti súlyukhoz képest többet is a méltányosnál, hatalomra segítik és ott tartják Medgyessy Pétert, hogy aztán Fülig Jimmy módon barátságosan a hátába vágják a kést. („Uram, a késemért jöttem…”) Felelősség lényegében nem nyugszik a vállukon, céljuk és filozófiájuk az öt százalék, amely elegendő a parlamentbe jutáshoz. Kuncze, mint ellen Torgyán, néhány, mindig az ellenzék ellen irányuló, jópofa-pikírt megjegyzést tesz a parlamentben, mindenesetre humorosabb, mint a Heti Hetes. Humorának azonban nincs igazságtartalma. Ha a hatalmat egy nagy habos tortának képzeljük el, akkor az SZDSZ úgy tűnik fel lelki szemeink előtt, amint éppen a habot kanalazza, míg az MSZP a tepsit vakarja, amibe a torta beleégett. Itt a macska is eszembe jut, aki, miután kinyalta a tejfelesbödönt, így szólt: „Hiába, mindenkinek az esik a legjobban, amit maga eszik meg.”
Ám a „mérleg nyelve” szerepnek vannak árnyoldalai is. Érvényesül benne az „együtt sírunk, együtt nevetünk” elve: ha a kutya beleesik a gödörbe, magával rántja a farkát. Másrészt: az uralomban részes kis párt érdekérvényesítése közben – néha vagy gyakran – zsarolni kényszerül a nagyot, ami, ugyebár, nem szép. A zsarolásnak technikája van, mindig jó tudni, meddig lehet feszíteni a húrt. Ugyanakkor ebben a „húzd meg, ereszd meg” játékban érvényesíthető a nyelv szerepének másik aspektusa, a nyalás. Szükség esetén, bár ez képzavarnak látszik, a mérleg nyelve nyalásra is képes. Az SZDSZ egyes politikusai, Fodor Gábor ebben is mesterek, ha netán Gyurcsány politikusi nagyságát kell hangsúlyozniuk. Nem beszélve a szabad demokraták holdudvaráról, ahol – megint egy képzavar – a szürke állomány bizonyítja, hogy nagymester a nyalásban is.
Hogy az ilyen jellegű politizálás végül mire jut, én nem tudom…