Alighanem a véletlen hozta úgy, hogy a New York Times éppen a legújabb Csillagok háborúja sci-fi filmepizód bemutatásának előestéjén jelentetett meg cikket a Bush-kormány nagyon is valós csillagháborús ambícióiról. Az eddig érvényben lévő stratégia is megőrizte és fejlesztette volna azokat az ágazatokat, amelyeket még korábban találtak fontosnak az amerikai kormányzatok, ám a kilátásba helyezett változtatások ennél jóval agresszívabb megközelítést szorgalmaznak. Míg ma az amerikai hírszerzés, a kommunikáció és a navigáció űreszközei leginkább úgy szerepelnek, mint a hagyományos hadviselés háttérbiztosításának elemei, addig a jövőben a többi űrhatalom eszközeinek rombolására, illetve földi célok ellen a világűrből csapást mérni képes eszközöket is pályára állíthat Washington. Bár a légierő hivatalos megfogalmazása szerint terveik csak az „űrhöz való hozzáférést biztosítják”, a többi űrhatalom, jelesül Kína legutóbbi eredményei miatt ez egyet jelent különböző fegyverrendszereknek az űrbe telepítésével.
Ma az amerikai haderő műveletei jelentős mértékben támaszkodhatnak arra a tényre, hogy az Egyesült Államoknak gyakorlatilag korlátlan a hozzáférése a világűrhöz. A néhány méteres pontosságú navigációt biztosító műholdak rendszere (GPS) ma már nemcsak abban segít a katonáknak, hogy ne tévedjenek el, hanem a precíziós vezérlésű fegyverek egyre nagyobb részét is célra vezeti. A felderítő műholdak számára a Földnek gyakorlatilag nincs olyan pontja, amelyet (némi korlátozással ugyan) ne tudnának megfigyelni. A kiépítés alatt lévő rakétaelhárító rendszer korai előrejelző szenzorai is műholdakról figyelik Oroszországot, Kínát, Észak-Koreát és Iránt. Amennyiben Amerikai ellenségei – legyenek azok terroristák vagy egy ország – képesek lennének ezen rendszerek bénítására, jelentős mértékben tudnák korlátozni az amerikai erők képességeit lenn a földön is.
Tengerentúli szakértői és politikai körökben azonban aggodalommal veszik tudomásul, hogy az egykori űrfölény mára jócskán megkopott, több ország és országcsoport rendelkezik nagy teherbírású hordozórakétákkal, amelyekkel potenciálisan olyan űreszközök juttathatók Föld körüli pályára, amelyek fenyegethetik korábbi privilégiumaikat. Oroszországnak már régebb óta van saját műholdas navigációs rendszere Glonassz néven, de most az Európai Unió is kiépíti a Galileo rendszert, amely ugyanezt a célt szolgálja. Részletes (akár harminc centis felbontású) képeket ma már nemcsak katonai műholdak készíthetnek a Földről, hanem privát cégek is, amelyeknek bárki adhat megrendelést. Az amerikai légierő (mint az űrhadviselésért felelős amerikai haderőnem) ezek miatt a fejlemények miatt is várja az új direktívát, amellyel reményeik szerint olyan eszközök fejlesztéséhez és szolgálatba állításához kapnának zöld jelzést, amelyek adott helyzetben sikerrel semlegesíthetik az ellenséges űrfenyegetést.
A remélt igenlés azonban nemcsak védelmi célokat szolgál, hiszen offenzív eszközökre is vonatkozhat. 2001. szeptember 11-e óta nagy problémát okoz például a Pentagonnak, hogy továbbra sem rendelkezik globálisan, rendkívül rövid idő alatt célba juttatható precíziós fegyverekkel. Egy űrbe telepített offenzív eszköz erre az igényre adhatna választ: például olyan, alacsony pályán (maximum 100 km) keringő műhold formájában, amely hiperszonikus sebességű tungszten vagy lemerített urán lövedékkel semmisíthetne meg földi célokat, az értesítést követően akár tíz percen belül.
Várható reakciók. Bár a várt direktívát még nem adták ki, szakértők szerint az súlyos aggodalmat és végső soron fegyverkezési versenyt válthat ki a többi űrhatalom részéről. Oroszország, ahol a hidegháborús múlt miatt sok technológia félkész állapotban rendelkezésre áll, forrásai függvényében megkísérelheti ezek revitalizációját. Az sem lehetetlen, hogy ezek a fejlesztési eredmények eljutnak Kínába is, amelynek hatalmi ambícióihoz nélkülözhetetlen a világűrhöz való korlátlan hozzáférés.
