Hogy lehúztak-e a vécén egy Koránt a guantánamói támaszpont vallatótisztjei, ez tulajdonképpen már nem sokat nyom a latban, miután az erről hírt adó lap cikkecskéje csak muníció két háborúhoz: amelyet a mozlim világban vívnak vérrel és amelyet a nyugatiban tintával.
A Newsweek május kilencediki számában megjelent írás tiltakozáshullámot váltott ki a muzulmán világban, amelynek következtében tizenhatan meghaltak Afganisztánban, többen pedig megsebesültek.
A rövid cikk, amelyet valamilyen tévedésből kifolyólag többen oknyomozó írásnak aposztrofáltak, a lap Periszkóp rovatában jelent meg, amely rovat rendszerint különféle értesüléseket, a politikai körök pletykáit szellőzteti meg, a cikkecskék terjedelméhez képest igazán lelkiismeretes újságírói munkával.
Most a Newsweek mégis e tízsorost volt kénytelen megszégyenülten visszavonni, miután kiderült: az a „meg nem nevezett forrás”, amelyre hivatkozva újságírói azt jelentették, hogy egy amerikai katonai vizsgálat megerősítette a Korán megszentségtelenítésére vonatkozó korábbi vádakat, már nem annyira biztos benne, hogy látott ilyesfajta hivatalos jelentést Washingtonban.
Ahogy laptársai, a New York Times is, amelynek kiadója egyben a Newsweek tulajdonosa, kedden terjedelmes cikkben ismertette a történteket. A bírálók szerint az írás nem más, mint kísérlet az ügy elkenésére. Ám a Timesnak igaza van, amikor leszögezi: „valójában a szabadon bocsátott börtönlakóktól származó panaszok, miszerint a Koránt a vécébe dobták, már két éve ismertek”.
Tény, hogy a guantánamói támaszponton állítólag elkövetett atrocitások miatt számtalan kártérítési per indult az Egyesült Államok ellen, amelyek publicitást is kaptak, tehát valóban izgalmas kérdés, hogy miért pont most váltott ki ez az ügy ilyen heves reakciókat, ráadásul az írás fölött – mérete okán – valószínűleg az olvasók többsége átsiklott.
Ám ahogy a Newsweek az eseményeket elemző e heti írásában megjegyzi: „… a nyugatiak, ideértve a Newsweeket is, valószínűleg alábecsülik azt, hogy mennyire bántja a mozlimokat az amerikai jelenlét, különösen ha ez valamilyen módon ütközik az iszlám vallási meggyőződéssel”.
A hír visszavonása persze vajmi keveset számít: a lapoknak és a hírügynökségeknek nyilatkozó mozlim aktivisták és vallási vezetők úgy látják, a hírmagazint csupán a kormányzati nyomás késztette meghátrálásra, a történet viszont ettől függetlenül igaz.
Az amerikai külügyminisztérium most kétségbeesett tűzoltásba fogott, hogy némiképp enyhítse a cikk hatását, ám vajmi kevés az esélye, hogy utólag csillapítani tudja a felkorbácsolt indulatokat azokban a körökben, ahol máris dzsihádot emlegetnek a blaszfémia miatt.
A Newsweek cikke más fronton is kiújította a harcokat: bizonyára nagyban növeli azt a bizalmatlanságot, amely az utóbbi években tapasztalható Amerikában – és talán a nyugati világ más vidékein is – a fősodor médiával szemben. Hiszen alig pár napja, hogy a New York Times megjelentette vizsgálóbizottságának ajánlásait az olvasók bizalmának visszanyerése érdekében, ahol külön hangsúlyozták, hogy a névtelenséget kérő forrásoknál nagyobb körültekintéssel kell eljárniuk az újságíróknak, máris itt az újabb botrány, ráadásul éppen a Times tulajdonosának lapjánál.
Az efféle botrányok persze igen jól jönnek a Bush-adminisztrációnak, amely, ha lehet, igyekszik táplálni azt a közvélekedést, miszerint a magát mérvadónak hirdető média mély válságban van. (Ehhez képest azért a keleti part liberális médiája általánosságban véve egy ideig meglehetősen lojálisan tudósított az iraki háborúról, és csak az utóbbi másfél évben vált kritikusabbá a megszállást illetően.) Bár a Fehér Ház szóvivője nem a Newsweek újságíróját nevezte kurafinak, hanem az információt szolgáltató tisztviselőt, mióta Bush elnök néhány éve a tényfeltáró munkájáról ismert CBS televíziós hálózatot pellengérre állító könyvvel a hóna alatt jelent meg egy hivatalos eseményen, tudni lehet, hogy nemcsak a terror, hanem az amerikai tömegtájékoztatás évszázados status quója ellen is háború folyik.
Ráadásul a Newsweek eljárását kifogásolni képmutató dolog a Fehér Ház részéről. Aki kicsit is ismeri a washingtoni kormányzati sajtótájékoztatók világát, tudja, a tisztviselők gyakran sportot űznek abból, hogy nem adják nevüket a információkhoz, olykor azoknak a közléséhez sem, amelyeket nyugodtan vállalhatnának névvel is. Saját fontosságukat és az ügy halaszthatatlanságának érzetét fokozandó gyakorta tucatnyi jelen levő újságírót kérnek meg a háttérbeszélgetéseken, hogy név helyett „magas rangú kormánytisztviselőt” vagy „névtelenséget kérő forrást” említsenek majd beszámolójukban.
Egy kedden tartott sajtótájékoztatón ez a nyilvánvaló ellentmondás az abszurd humor klasszikusait idéző pengeváltást eredményezett egy riporter és a pulpituson álló Scott McClellan szóvivő között, amikor is az újságíró arra volt kíváncsi, hogy mit kéne tennie, amikor a Fehér Ház azzal a feltétellel ad információt, hogy az „egy névtelenséget kérő forrásból származik”.
„Úgy hangzik, mintha azt mondanák, hogy az önök »névtelenséget kérő forrása« rendben van, a másoké nem” – füstölgött a médiamunkás.
Mindez azonban vajmi kevésbé érdekli majd az amerikai olvasókat, akiknek majdnem fele – a legfrissebb felmérések szerint – semmit vagy csak keveset hisz el abból, amit az egyre szigorúbb etikai mércét felállító és egyre önmarcangolóbb fősodor média lapjai írnak.
Elfogyó türelem
Az utóbbi 25 év amerikai médiabotrányai
1981. április – A Washington Post kihátrál Janet Cooke Pulitzer-díjas sztorija mögül, amely Jimmyről, a nyolcéves heroinfüggő kisfiúról szólt. Kiderült: Jimmy nem létezik.
1998. május – A New Republic politikai hetilap kirúgja Stephen Glass újságírót, aki tizenéves számítógépes hackerekről fabrikált cikket. Később kiderül, hogy a 41 cikkből, amelyet Glass a magazinnak írt, 27 teljesen vagy részben képzeletének szüleménye volt. A szerkesztők a lap hasábjain tárják fel a hamisításokat az olvasók előtt.
1998. július – A CNN és a Time magazin visszavonja egyik riportját, amely azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy ideggázt használt ellenséges és saját dezertőr katonái ellen egy laoszi titkos bevetés alkalmával. A riport „hiányosságait” a konkurens Newsweek hírmagazin tárja fel.
2003. május – Távozik a laptól a New York Times egyik belföldi tudósítója, Jason Blair, akiről kiderül, hogy számtalan cikkében kitalált mondatokat adott interjúalanyai szájába, más újságok cikkeiből plagizált, olyan eseményekről tudósított, amelyeken ott sem volt. A Times négyoldalas cikkben tárta fel olvasói előtt a hamisításokat, a botrány miatt a lap két vezető szerkesztője lemondott.
2004. március – A USA Today országos napilap Jack Kelly sztárriporter cikkében számos kitalációt és plagizálást fedez fel. Kelly tavaly januárban végül arra kényszerült, hogy otthagyja a lapot, az újság egyik szerkesztője pedig szintén távozott.
2004. május – A New York Times hosszú cikkben hívja fel olvasói figyelmét arra, hogy az iraki háború előtti tudósításai Bagdad tömegpusztító fegyvereiről „hibásak” voltak. A lap – utólag – bizonyos iraki informátorok szavahihetőségét vonta kétségbe, és amiatt marasztalta el magát, hogy e források állításait nem ellenőrizte megfelelően.
2004. május – A Boston Globe fényképeket közöl a bagdadi Abu Graib börtönben történt visszaélésekről, amelyeken amerikai katonák közösülnek a foglyokkal. A fotókról kiderül, hogy internetes pornóoldalakról „kölcsönvett” képek hamisítványai.
2005. január – Egy független vizsgálóbizottság arra a következtetésre jut, hogy a CBS News nem ellenőrizte azoknak a dokumentumoknak a hitelét, amelyek azt bizonyították volna, hogy George W. Bush elnök kedvező elbánásban részesült, amíg a vietnami háború idején a texasi nemzeti gárda légierejénél szolgált. A CBS négy alkalmazottjától válik meg az ügy miatt, a tévéhálózat érintett sztárműsorvezetője, Dan Rather már korábban bejelentette, hogy távozik állásából.
2005. április – A Boston Globe egyik külső munkatársáról kiderül, hogy egy cikkének nagy részét hamisította: fókabébik vadászatáról írt, ami sosem történt meg.
2005. május – A Newsweek hírmagazin visszavonja egy rövid cikkét, amely arról számolt be, hogy a guantánamói amerikai támaszponton vallatótisztek megszentségtelenítették a Koránt. A cikk heves tiltakozó megmozdulásokat váltott ki Afganisztánban, Pakisztánban, Indonéziában és más muzulmán országokban, amelyek során tizenhatan vesztették életüket.
