Karzaton

Alámerült Atlantiszom

A tákosi templom kazettáit ugyanaz az Asztalos Lándor Ferenc készítette kétszáz évvel ezelőtt, aki Csetfalván is dolgozott. Tákoson – ahol mindenki javában dolgozott – jó lett volna megnézni újra a híres fatemplomot, s azt is, hogy milyen pusztítást végzett az árvíz, de nem volt bátorságom megállni. Azzal nyugtatgattam magamat, hogy bár méteres volt ott a víz, de nem esett nagyobb kár, illetve ami rombolás volt, azt helyreállították. Így maradt a régi emlék: minden csöndes, a templom különös – csak később értettem meg az okát –, a mennyezet pedig olyan alacsony, hogy a karzaton vigyázni kellett, nehogy beverjük a fejünket.
„Tákosnak volt egy kis, jelentéktelen, fazsindellyel fedett fatemploma, de ezt 1766-ban lebontották, és helyette építették a ma is álló templom keleti részét – írta Gilyén Nándor. – Ugyanebben az évben festette ki Asztalos Lándor Ferenc e rész mennyezetkazettáit. Számítottak azonban arra, hogy a kisméretű templom a hívek befogadására nem lesz sokáig elegendő, s a harangtornyot a templom hossztengelyében olyan messze építették, hogy a bővítésre elég hely maradjon. A harangtorony felépítése után, 1779-ben került sor a templom nyugati karzatos részének és a portikusnak a felépítésére a No 6. sz. parokiális feljegyzés szerint, melynek a szövege Péter Szarka László szíves közlése szerint a következő: »Alább megírt Presentibus Recognoscalom, hogy Én Istenhez való buzgó szeretetemből: az Tekintetes Nemes Vármegye Engedelméből toldattam ki ezen Tákosi Református templomnak napnyugatról való végit, az mely is került felállítása mesterember fizetségével együtt 20 vonás Forintokba, sindely és szeg munkával együtt ebben az költségben senki nem adott egy Pénzt is, hanem Buday István ötsém adott 3 vonás Forintokat. Ezen följebb írt költség közé, amelyről is adom ezen Testimoniális Levelemet jövendőbeli emlékezetek okáért, hogy az mi maradékink is tudhassa ezen dolgot. Signatum Tákos Die 30 Juli 1779. Tákosi öregbik Buday László s. k.« Az ácsmunkákat Kis Barát András és Filep József készítették. A karzatmellvéden feltüntetett évszám – 1779. júl. 30. – is arra mutat, hogy azt is a templombővítő Buday László ajándékozta az eklézsiának.”
Lehetetlen nem meghatódottsággal olvasni ezeket a sorokat, és arra a 20 vonás forintra gondolni, amelyet még hárommal kiegészítettek. Az öregbik Buday után a hatvanesztendős Kodály is eszembe jutott írás közben. Pontosabban a Kodály kórusműveit bemutató lemezsorozat egyik darabja. Azon a lemezborítón a szűk, ám fenséges tákosi templombelső színes képe látható. A lemezen egyházi énekek, zsoltárok szerepelnek. Többek között a 121. genfi zsoltár, amelynek üzenete akkor is érvényes volt, amikor a templom épült s amikor újjáépült, de ma is az. Arról a reményről szól, amelyet itt bárki észrevehet, ha felmegy a karzatra, mert ott biztosan megérinti őt a zsoltáros üzenete, amely az eget formáló és a földet alkotó Istenről szól, aki „lábad botlani nem hadgya”, s megőriz a nap hevétől és megment a veszélytől. Mondja Dávid király, Kodály Zoltán, s ezt mondja ez a kívül különös, belül virágoktól színes kis templom is.