Kényszerpályán

Sajnos kegyetlenül racionálisak a számok, s jó néhányszor elveszik az ember jövőbe vetett hitét. Különösen azok az adatsorok, amelyeket a Pénzügyminisztérium tesz mostanság közzé. A tárca minap nyilvánosságra hozott, legfrissebb előrejelzése is hű maradt az utóbbi esztendők tradíciójához: e szerint a központi költségvetés hiánya például június végére – vagyis az első fél év zárására – eléri a 794 milliárd forintot, azaz 127 milliárddal meghaladja az egész évre tervezett deficitet. Az államháztartás 1022 milliárd forintos előirányzott hiánya pedig 36 milliárd forint híján ugyancsak teljesül hat hónap alatt. Íme, viszszaköszön az elmúlt rendszerből ismert hiánygazdaság egyik változata. Áru ugyan van, autóra nem kell öt évet várni, banán nyáron is kapható, s még csak kilométeres sort sem kell végigállni érte; mindehhez csupán a pénz hiányzik – makrogazdasági szinten.
Hazánk államadóssága – mely a deficit legnagyobb generálója – rohamosan növekszik: az év első harmadában 865 milliárd forinttal több mint 12 450 milliárd forintra emelkedett, s az első fél évben csupán az adósság kamataira 505 milliárd forintot kell költeni. A mértéktelen eladósodás viszont kényszerpályára állítja az országot, bárki is nyeri meg a jövő évi parlamenti választásokat, az adósság törlesztése erősen megköti a kezét a költségvetési tervezésben, az állami fejlesztések s beruházások terén. Ráadásul léteznek olyan szisztémák is, amelyek csak később s nem egy összegben szűkítik a büdzsé mozgásterét. Ide tartozik a magántőke bevonása az autópálya-építésbe, vagyis a „közismert” PPP-konstrukció – a beruházás elkészülte után, több mint két évtizeden keresztül évente kell rendelkezésre állási díjként kifizetni a befektetők számára a banki költségeket és az elvárt hasznot. Ez a megoldás azonban jelentősen megdrágítja az adott fejlesztést. Ám ne feledkezzünk el az olyan pluszkiadásokról sem, mint amelyek közé az áfavisszatartások miatt az adóhatóság által kifizetendő – legutóbbi információnk szerinti – hétmilliárd forint tartozik! A kormány ezáltal nemcsak az országnak okozott kárt, hanem a jogos pénzük átutalásának késleltetése miatt a tönk szélére került, egymásnak körbetartozó vállalkozásoknak is, amelyeknek tőkehiány formájában ugyancsak társuk a hiány.
A jövő további felélésének további lehetőségét, a komoly nyereséget termelő állami cégek kiárusítását sem hagyja ki a jelenlegi kabinet. Most éppen a Budapest Airport Rt. magánosítása van folyamatban, amely az elmúlt évben tízmilliárd forintos nyereséget produkált – nem véletlenül jelentkezett érte több mint tíz pályázó. A tranzakció várhatóan sikeres lesz, s ezt követően a társaság nyeresége már nem az államkasszába folyik be.
Ám azzal is gond van, ami befolyik az államkasszába. Közhelynek számít, hogy Magyarország többek között az irreálisan magas adók miatt elveszíti versenyképességét a külföldi tőkéért folytatott versenyben, s a hazai vállalkozások is búcsút inthetnek versenyképességüknek a külföldi konkurenseikkel szemben, ugyancsak a drasztikus közterhek következményeként. No de legalább annyi hasznunk lenne a magas adókból, hogy befolynak a tervezett bevételek a költségvetésbe! De még ez sem adatik meg. A 2005-re előirányzott 1987 milliárd forintnyi áfából az első fél évben az előrejelzés szerint csak 760 milliárd teljesül, s az egyik gazdasági lap úgy tudja, hogy személyi jövedelemadóból sem érkezik majd be a kormányzat által elvárt összeg.
S hogy ezzel a „megalapozással” hová jutunk? Kimutatások szerint legalább 35-40 év szükséges ahhoz, hogy az unió korábbi tagjainak átlagos és jelenlegi (!) fejlettségi szintjét utolérjük. Ám ha így haladunk, akkor ezt ükunokáink sem fogják látni.